Egy édesanya halálára

Egészséges hetedik gyermekét átadták az édesapának, hazavitte, megmutatta, babusgatták, majd az édesanya másnap meghalt. Ezt a mondatot még a számítógép billentyűzetébe is nehéz beleverni, nemhogy átérezni annak valós súlyát. Egy édesanya, aki vélhetően nem járt demográfiai konferenciákra frissen vasalt vagy épp bodorított hajjal, elegánsan nem állt nőmozgalmi, politikai események első sorában mint példakép, csak adott hét gyermeket a hazának. A jövőnek. Csak…

Bárki is ő, bárhol is élnek, bármilyen körülmények között, attól a pillanattól, amikor az orvos az édesanya egyenes EKG-jelet mutató gépét lekapcsolta, bizonyosan megrendült és talán vele még a Gondviselő Isten is. Erre van, aki annyit mond: evolúciós veszteség, és van olyan is, aki a kis kütyüjét nyomogatva megállapítja, hogy nagy influenzajárvány volt pár éve nálunk, abban is sokan meghaltak, na és? Az első népi változata a nagyszájúak által hirdetett „hulljon a férgese” mozgalom, a másik a csendes, internetes kútmérgezés tipikus példája, akinél rendszeresen odaég a rántás a kis konyhában, mert a pultnak támaszkodva a mindenkiénél nagyobb mindentudása okán éppen okosságokat bányászik vagy épp okosságokat oszt az internet nevű szörny világunkat behálózó rendszerében.

Ők nem gyereket, hanem bizonytalanságot szülnek. A kettő között talán érezzük a különbséget. A két, immár ideiglenes társadalmi osztállyá nőtt csoportosulás, mondhatni szubkultúra, a rejtetten rettegő, ugyanakkor félelmében vírustagadóvá vált emberek sokaságát foglalja magába. Őket (is) megrázza talán egy ilyen tragédia, hogy vírus pedig van, világjárvány pedig van, oltás pedig kell. Talán. Ez az édesanya hat gyermekről gondoskodott, a hetediket a szíve alatt hordta, mosott, főzött, intézte a napi ügyeket, félni sem volt ideje, időhiányban kütyüjét sem nagyon nyomogathatta, a hírek sem vonhatták bűvkörükbe.

Aztán egyszer csak fertőzötten, kiemelt nagy kockázattal, hatalmas egészségügyi erőfeszítések közepette „megcsászározták”. Hét gyermeke munkája által megtermelt adó fogja majd a járványtúlélő, vírustagadó most középkorúak, önhibájukból gyermektelen divatszinglik, genderidióták tucatjainak nyugdíját kitermelni. Ők fogják tíz, húsz év múlva a vállukon cipelni ennek az 1,5-ös (nagy büszkeségre okot nem adó!) termékenységi arányszámmal a kiveszés felé araszoló ország mindennapjait.

Piacunkon a minap jól ismert, immár beoltott nyugdíjasaink csoportjába botlottam. A lengyel halasnál kvaterkáztunk, és persze szóba került a járvány. Ki, milyen oltást kapott. A korábban notórius vírus- és járványtagadó, aktív internetkommunikátor, mondhatni véleményvezér barátunk beismerően mondta: „Miután a sógoroméknál a kétgyermekes édesanyát egyik pillanatról a másikra elvitte a Covid, száznyolcvan fokos fordulatot vettem, na és maszkot is, jelentkeztem oltásra. Akkor döbbentem meg. Betartok mindent, borzalmas veszteség egy édesanya!”

Ahol lakom, van egy belső használatú lista, amolyan agoraféle, a megalkotott szabályokon belül bármit meg lehet rajta osztani, fel lehet tenni a virtuális térbe. Kapható itt akár kinőtt kombiné, levetett rekamié, a minap három köbméter birkatrágyát ajánlottak térítésmentesen kertépítőknek, de időnként jó áron vagy ingyen akár egész kiváló elektronikus cikkeket is ki lehet fogni. Szerveznek gyűjtést, vagy épp aktuális kérdésekben is fellángolhat a vita: sajtószabadság, járványügy, miegymás.

A napokban földmunka, kerti munkás keresés között felbukkant egy Hétköznapi csoda tárgyú levél. Egyik listatagunk másolta be: „Vikiért nagyon sokan imádkoztak. Ő egy középkorú édesanya a Schönstatt közösségből, és az alábbiak történtek vele: Viki meghazudtolva minden orvosilag megjósolható következményt CSODÁSAN épül fel. Miután lekerült a lélegeztetőgépről, másnap kikerült az intenzív osztályról is. Pluszoxigénre sem volt szüksége tovább. Napról napra javult az állapota.

Családja hosszasan beszél vele telefonon, kezdi átérezni, hogy mi is történt vele, sőt, már egy online imádságba is be tudott kapcsolódni! Fizikailag is hihetetlenül gyorsan rehabilitálódik. Ugyan még járókerettel biztosabban jár, de minden esélye megvan a teljes életre. Szakmai körökben is híre ment orvosilag nem megmagyarázható gyógyulásának, a szombathelyi operatív törzs hivatalos beszámolójában így említették meg: »és egy valakit leimádkoztak a lélegeztetőgépről«. Viki nagyon köszöni mindnyájunk imáját. Kérdezte, hogy ő ezt hogyan tudja majd meghálálni?”

Talán úgy, ha ő is imádkozik. Másokért. Mindannyiunkért. Közösségeinkért. Magyarokért. Magyarországért. A hit ajándéka nélkül élőkért. Elsősorban a lelkükben betegekért, akik nem tudják, hogy a legfontosabb a lélek egészsége, aztán a testé, és csak azután jönnek a nagy „bölcsesség” szerinti „a többit megvesszük” dolgok. Viktória, a latinban victoria, győzelmet jelent. Viki nyert. Életet.

De ha most a test még gyenge is, a mások által az imádságban azzal összedrótozott anyai lelke nagyon erős lett. Fides, azaz hit (hűség, bizalom) a latinban. Victoriam fidei. A hit győzelme. Szent Pál így ír a zsidókhoz írt levél tizenegyedik fejezetének első soraiban: „A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk. Őseink ebből merítettek bizonyosságot. A hitből ismerjük meg, hogy a világot az Isten szava alkotta, vagyis a látható a láthatatlanból lett.” Fura szerzet az ember ebben a teremtett világban.

Az élővilág csúcsán álló, nagy értelmű lények nemzedékei, széles és egyre nagyobb tömegek sikeresen eljutottak hosszú vándorlás után a reneszánsz embereszménytől a felvilágosodás és a francia forradalom rögös útján át a liberalizmus csodálatos világába. Na itt a „mindent szabad”-ban, a birtoklásban és tobzódásban fogható, tapintható, érzékelhető lett az eszmény. Ami nem látható, az nincs. Így ezek az emberek elsőként kikukázták az Istent, aztán jött a vallás, majd sorra került a tiszta szeretet, a szolidaritás is.

Viszontválaszként pedig jött a láthatatlan vírus. Na, ez most szépen odavágta a hit ajándéka nélkül (vagy azt elegánsan a libe-ralizmus trágyadombjára dobó) vergődő embereket. Amit nem látok, az nincs. Se vírus, se Isten. A vírust látja a tudós? Igen! Vikit látja a szombathelyi főtörzs felállni a halálos ágyról? Igen! Ki nyúlt bele ebbe fixen megírt orvosi protokollba? Isten? Igen! „A világot az Isten szava alkotta, vagyis a látható a láthatatlanból lett.” Ennyire egyszerű.

Még egyetlen ember sem tudott a semmiből valamit csinálni, még senki nem tudta elmagyarázni, hogy az ősrobbanás hogyan lett a semmiből, mert abból maximum semmi lehet, (a hívő hírében álló) Darwin is csak az első élő sejtre nem tud nagy evolúciós összegző könyve végén választ találni. Csak arra, hogy miből lett az egy. Nem véletlenül Valaki? Nem véletlenül egy emberi gondolkodást meghaladó Végtelen? Nem véletlenül az Isten?

Jézus, Isten fia vesztét többek közt az is okozta, hogy az emberek kezdtek benne hinni, mert annyi csodát tett. János evangélista így ír erről a nagyhétre kijelölt evangéliumi részlet egyikében: „A zsidók (…) odamentek, nemcsak Jézus miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül is sokan hittek.” Egy éve vergődik a világ a járványban, egy éve keresik a kiutat megannyian.

Kutatók, orvosok, politikusok. Dicséretes, megsüvegelendő tettek sokasága, emberfeletti küzdelmek, példamutatások, kiváló tudósi teljesítmények, találmányok, sikerek, tárgyalások, eredmények. Azonban a megoldás talán a schönstatti családokhoz hasonló imára kulcsolt kezű közösségek, láthatatlan légiók kezében is van. Még mindig nem hisszük el, hogy ahogy egy hetedik gyermekét szülő anya az ország egyik végében meghalhat a lélegeztetőgépen, addig a másik végében egy édesanyát le lehet onnan imádkozni? Hány Lázár és hány Viki kell nekünk, emberek?

Amikor tavaly januárban feleségemmel, Ágotával, Mária nővérrel és Eperjes Károllyal megalakítottuk a Mária Országa Imaközösséget, hogy minden elsőpénteken a budai Vár ormán a Mária-anya szobor lábánál, csatlakozva a Szent István-i országfelajánláshoz, imádkozzunk Magyarországért, nem sejtettük, nem tudhattuk, hogy ekkora lesz a baj.

Nagyobb lett, mint gondoltuk. Nemzetünknek lelki vakcinázás kell, a hit védőoltása, mert anélkül vagyunk igazán védtelenek. A jövőnk az imára kulcsolt kezekben, égre emelt tekintetekben van. Victoriam fidei: győzelmünk a hitben. Találkozzunk pénteken 16 órakor a Bonum TV, a Mária Rádió és a Magyar Hírlap élő adásában a Facebookon, imádkozzuk együtt a rózsafüzért egymásért, Magyarországért!

(A szerző teológus)