Vélemény és vita
Piti
Fricska. Régi dilemmám, hogy szabad-e ezzel a félresikerült politikai udvari bolonddal visszatérően foglalkozni
Ugyanis világos, hogy eszement megnyilatkozásai mögött tudatosság is van: ő is úgy gondolja, hogy mindegy mit írnak róla, csak írjanak. De a minapi Facebook-posztját most mégis szó szerint idézem: „Ritkán dicsérem a kormányt, de most kénytelen vagyok. Hetek óta arra kérjük őket, hogy kezdjék el a tömeges oltást. És ez végre értő fülekre talált! Mint a ma reggeli posztjukból kiderült, beoltottak 1 500 000 millió embert.
Az 1500 milliárd. Emberfeletti teljesítmény!” Itt tart ez a rémpofa. Egy véletlenül elütött számon ironizál (amit természetesen már helyesbítettek), s eközben még arra is van ideje, hogy a saját nem létező dicsőségüket hirdesse. Éppen ő, aki a 2008-as gazdasági világválságnál azt mondta, hogy az minket nem fog érinteni. Aztán – a totális csődöt elkerülendő – elrohant az IMF-hez, dilettantizmusa minden kínját az ország nyakába zúdítva. Pitiánerség, Gyurcsány Ferenc a neved!