Deme Dániel

Vélemény és vita

Autochtonofóbia

Nem értem miért nem csodálkozik rá senki arra, hogy nem létezik a köztudatban a xenofóbiával ellentétes fogalom

Az idegengyűlöletet (pontosabban idegenfélelmet) jelentő, görög eredetű kifejezés mára nemcsak a napi politikai szótárunkban vetette meg mélyen a lábát, de kérjenek csak meg egy átlag nyugat-európai középiskolást, hogy írja le saját kultúráját tíz jelzőben. Gyanítom, hogy ez a fogalom szerepelni fog többségük listáján. De miért nincs kifejezésünk arra, amikor a hazai, a helyben született, az, ami a sajátunk válik félelem és megvetés tárgyává?

Ez a kérdés merül fel bennem, amikor a német kormány márciusban közzétett nemzeti integrációs akciótervét olvasom. Az akcióterv megoldást keres a minden szinten csődöt mondott merkeli bevándorlás- és integrációs politika által okozott, precedens nélküli problémákra.

Az új német integrációs stratégia ezúttal is a legkisebb ellenállás útján halad majd a jövőben: a munkáltatóknak meg kell emelniük a bevándorló hátterű alkalmazottak számát, 35 százalékos kvóta bevezetését szorgalmazzák a közigazgatásban, a „sokszínűség az üzleti életben” bekezdés alatt pedig a kormány elkötelezi magát arra, hogy javaslataival segítse az „előítéletektől mentes”, értsd ellenvélemény nélküli üzleti szférát. Az akciótervben leírtak szerint a cél maga a német társadalom kulturális átalakítása bevándorlás útján. Az integráció minden terhét és költségét a befogadó társadalom vállalja fel magára, míg a bevándorlókra szinte semmi kötelezettség nem hárul.

A terv az egészségügyben is extra munkahelyek biztosítását javasolja a bevándorlók számára. Nemcsak származási alapon lesznek előnyösen megítélve az egészségügyi alkalmazottak, hanem a hazai orvosok és nővérek számára tanfolyamokat hozna létre a „transzkulturális ápolói képességek” népszerűsítésé-re. Személy szerint ha épp egy lélegeztetőgéppel életben tartott szerettemért aggódnék, nem hiszem, hogy a fő gondom az lenne, hogy az orvos mennyire tudatos a transzkulturális problémakörben, inkább azért imádkoznék, hogy ne valami marxista kvótarendszerben felkapaszkodott kedvezményezett kezébe kerüljön.

A zöldek által erőltetett kvótarendszer átírná a német alaptörvényt, amely tiltja, hogy valakit faji alapon vagy származása miatt diszkrimináljanak, akár pozitív értelemben is. De ez nem lehet akadály egy olyan pártnak, amely alapprogramjában hirdeti Németország transzformálását egy „sokszínű bevándorlóországgá”.

Nos, ha keresnénk egy kifejezést, amely a fenti kulturális, degeneratív jelenséget leírja, véleményem szerint az „autochtonofóbia” lenne a legmegfelelőbb. Ha a szó után kutakodom, a Google csak négy találatot hoz elő, ami még a hazánkat pozitívan említő cikkek számánál is kevesebb (strukturális rasszizmus: 44 millió találat!).

Az autochton kifejezést az angolban viszonylag gyakran használják, hazait, helyben születettet vagy helyi közösséget jelent. De annak ellenére, hogy a helyi értékrendtől való krónikus félelem vagy saját közösségünk gyűlölete ma Európában egy domináns politikai irányvonallá duzzadt, még mindig nincs az autochtonofóbiához hasonlatos fogalom, amely jelen történelmi helyzetünket leírná.

Pedig a jelenség nem új keletű. A miénk is csak egy sok máshoz hasonló elöregedett, elpuhult civilizáció, amely elvesztette hitét Iste-nében, önmagában, hőseiben és jövőjében. Az autochtonofóbia egy unatkozó társadalom kulturális betegsége, amelynek nincs miért vagy mi ellen küzdenie, amelyben nincsenek célok, amelyek összekovácsolnák a közösséget.

Ezek a társadalmak bizonyos értelemben elértek egy végső fejlődési fokot: magas életszínvonal, jogi egyenlőség, kitűnő közbiztonság stb. De az egyéni és főleg a kollektív szellem nem engedi, hogy egy közösség egy helyben topogjon hit és jövőkép nélkül, ahogy ezt a nyugati társadalmak teszik. Az ilyen közösség idővel elkezdi megkérdőjelezni saját létjogosultságát, majd felszámolni önmagát. Ahogy Márk evangéliuma írja: „Ha egy ország meghasonlik önmagával, nem maradhat fenn az az ország, és ha egy háznép meghasonlik önmagával, az a háznép sem maradhat fenn.”

Az autochtonofób közösség áldozatokat kezd látni azokban, akik nyíltan támadják legféltettebb értékeit, hősként kezeli azokat, akik megszabadítják az önmagától való félelmétől. Az idegent, a beilleszthetetlent, a megszállót megváltóként kezeli, és ebből kifolyólag számára az idegengyűlölet, más fajok, vallások gyűlölete a legnagyobb bűn.

Az ez ellen való küzdelem felülírja gyermekeik biztonságát, a jogrendszer és alkotmányosság szabályait vagy a legalapvetőbb gazdasági érdekeket is. Ami az őshonost bomlasztja, az tabu, kritikán felül áll, megkérdőjelezhetetlen. A hittel és küldetéstudattal érkező népekre csodálattal néznek. Ezek hite hamar betölti azt az űrt, amely a befogadó nemzetek saját hitének elutasítása után maradt. És ugyan a jövevények küldetéstudata gyakorlatilag egy végzetes tény a honos népek szempontjából, ezek - egy saját identitás híján – ezt is üdvözlik és ünneplik.

Hazánkban is a nyugati országokhoz hasonlóan megindult ez a folyamat. Az őshonos hit és értékek szembeni félelemnek és elutasításnak már parlamenti képviselete is létezik. A saját kultúránk tagadásából keletkező űrt jelenleg csak a nyugatról érkezett dekadens szennyideológiák töltik meg, ahhoz viszont nincs elegendő politikai reprezentáció, hogy a népességcsere folyamata is elinduljon.

Az egyetlen módja annak, hogy ezt a folyamatot megállítsuk, az annak a hitnek az újrafelfedezése, amely kivétel nélkül minden győzelmünk és sikerünk mögött állt az utolsó évezredben. Valami felvilágosult, emberközpontú szekularizmus a jelen veszélyek leküzdésére  már nem lesz elégséges. Hit nélkül nincs emberi tér, az ebből fakadó küldetéstudat nélkül pedig nincs nemzeti jövő. Így ha nem mi hiszünk, idővel hisz majd helyettünk más.

(A szerző teológus, újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Lóránt Károly

Lóránt Károly

A hallgatag többség

ĀSzerdán, március 10-én 13.00 és 13.30 között nagy jelentőségű esemény zajlott le az Európai Parlamentben

Csizmadia László

Csizmadia László

Komámasszony, hol az olló?

ĀA világ népessége kétségekkel teli, a Covid-járvány elbizonytalanítja az emberek jövőképét