Hahó, Jourová asszony!

Permanens nagyotmondási verseny egyik részfejezete élesedik ki szemünk láttára. Nem kellenek váteszi képességek ahhoz, hogy megjósoljuk: lesz ez még rosszabb is! De miért nem halljuk Jourová asszony szigorú szavait, látjuk fejrázását, mutatóujját, miközben az ellenzéki vezetők már nemcsak elszámoltatással, hanem alkotmányos kereteket átlépő, antidemokratikus, urambocsá’ jogállamiságot sértő leszámolással, politikai bosszúállással is riogatnak?

Kétségtelen, hogy kevésbé hátborzongató, amikor a habarékellenzék vezető politikusai fenyegetőznek, mint egykor a Lenin-fiúk, de azért érdemes komolyan venni őket, ha már az európai morálbajnokok nem foglalkoznak velük. Hisz egy demokráciában, egy jogállamban (!) nem lehet olyan elszámoltatással megfenyegetni a politikai ellenfeleinket, amely túlmutat az alkotmányos kereteken, amely egzisztenciális kérdéseket vet fel, amely földönfutóvá vagy börtönlakóvá tenné azokat, akik másképp gondolkodnak. Nem is értem, hogy az Európai Bizottság vagy az Európai Parlament illetékes bizottsága miért nem foglalkozik azzal, hogy az ellenzék vezető politikusai elszámoltatás helyett ma már leszámolással fenyegetnek mindenkit, aki nem az ő oldalukon áll.

Amikor Gyurcsány földönfutóvá akarja tenni a nem liberális művészeket, amikor Fekete-Győr András ki akarja iktatni a jobboldali újságírókat, amikor Jakab Péter az alkotmányos kereteken túlmutató elszámoltatásról és az országból való száműzetésről vizionál, hol jelennek meg aggódó cikkek az európai balliberális sajtóban? Nem hallom a politikusok nyugtalan nyilatkozatait. De valahogy az úgynevezett emberjogi „civil” szervezetek, NGO-k (pontosabban társadalmi szervezeteknek álcázott ügyvédi irodák és politikai aktivista hálózatok) tiltakozása sem olvasható sehol. Vajon csak én nem hallom őket?

Hahó, LIBE-bizottság, hahó, Jourová és Sargentini asszony, hahó, Manfred Weber és a többiek! Hol maradnak az aggodalmas sóhajok, amikor az ellenzéki vezetők emberi mivoltukban fenyegetik a jobboldali polgárokat egy demokráciában?

A habarékellenzék virtuálisan ugyan utolérte a Fidesz–KDNP támogatottságát, néhány „független” közvélemény-kutató szerint meg is előzte, ám a pünkösdi virtuális királyság korántsem stabil alapokon nyugszik. Az egyes pártok – az előválasztások idején – ugyanolyan erővel fognak egymásnak feszülni, mint az Orbán-kormánynak. Most is vannak konfliktusok, akad néha adok-kapok, de egyelőre a nagyotmondási viadalban tapintható ki
a könyöklő verseny.

Ma ugyanolyan permanens nagyotmondási verseny folyik az elszámoltatás kérdésében, a vakcinaellenességben, az oltási kampány szapulásában, mint az Orbán-kormány és leginkább Orbán Viktor fasisztázásában anno. Az előbbi minden létező közéleti aljasságot felszínre hozott, utóbbi az ország nemzetközi megítélését rombolta és a jobboldali, kifejezetten Fidesz-szavazókat sértette, most azonban, ha emberi életeket nem is, a demokráciát viszont annál inkább veszélyeztetik baloldali politikusaink, amikor politikai bosszúállásról beszélnek. Gyurcsány Ferenc kezdte, Jakab Péter folytatta, most viszont Fekete-Győr András tört az élre azzal, hogy valami fura és érthetetlen harminc napokban tüntetne el mindent és mindenkit, egy állítólagos „felcsúti perben”, ami jól hangzik, de nagyjából annyi értelme van, mint amennyi értelem szorult Fekete-Győr fejébe. (Elég csupán a legutóbbi ATV-s, igen kínosra sikeredett „előprogram” ismertetését visszanézni, ahol még a jó szándékú segítségnyújtás mellett vagy éppen azért, olyan vörösre égett a Momentum elnökének arcán a bőr, miközben kisiskolásan hebegett, hogy azóta is röhögnek miniszterelnök-jelölt riválisai.) Most, hogy Fekete-Győr András mint törvénykező, végrehajtó és igazságszolgáltató hatalom egy személyben a jobboldali újságírókat propagandistáknak nevezte, majd egzisztenciálisan is megfenyegette őket, felmerül egy kérdés: mi van ilyenkor a sajtószabadsággal? Tudvalevő és jogos állítás az, hogy egy fiú nem felelős a felmenőinek, szüleinek, nagyszüleinek élete miatt, ám ilyenkor csak eszünkbe jut az, hogy a Momentum elnökének nagyapja Heves megye tanácselnöke volt. Mintha hasonlóan gondolkodna a szabadságjogokról a kisunoka…

(A szerző a XXI. Század Intézet kutatója)