Kovács Attila

Vélemény és vita

Elbocsátó, szép üzenet

Több mint húsz év után távozott a Fidesz az Európai Néppártból. Egy éveken át tartó agónia végére került pont ezzel

Mindkét fél életében új fejezet kezdődik, de várhatóan eltérő íven folytatódik a két fél politikai jövője. Míg a Fidesz esetében a kiválás egy új kezdet lehetőségét hordozza magában, addig a következő öt-tíz évben a Néppárt eróziója, térvesztése várhatóan tovább folytatódik.

Le kell szögezni, hogy a Néppárt és a Fidesz közötti mostani vita nem az alapszabály vagy bármilyen más pártdokumentum módosításáról szól. Ez a vita nem is igazán arról szól, hogy a koronavírus-járvány kellős közepén, miközben a tagállami kormányok mindent megtesznek, hogy a válság egészségügyi, gazdasági és társadalmi hatásait kezeljék, azzal töltik a brüsszeli buborékban élő politikusok a mindennapjaikat, hogy felesleges ideológiai vitákat folytassanak.

Ez a vita eredendően arról szól, hogy a Néppárt ideológiai, politikai alapjai az elmúlt tíz évben megrendültek, és ez az erózió egyre gyorsuló ütemben folytatódott 2015, a migránsválság éve óta. A fekete-fehér politikai kérdésekben, amelyekben markáns kiállást, állásfoglalást várnak az európai polgárok, a Néppárt nem tudott a választók által jól beazonosítható álláspontot kialakítani, megjeleníteni.

Az Európai Néppárt már hazánk uniós csatlakozását megelőzően, a Fidesznek a pártcsaládba történő belépésekor is ideológiailag sokszínű politikai közösség volt.

Az egyes tagállamok eltérő kulturális háttere, politikai berendezkedése, történelmi öröksége miatt természetesnek mondható, hogy a tagállamok nemzeti-kereszténydemokrata pártjainak eltérő politikai karakterük van.

A Néppárton belüli véleménykülönbség akkor azonban még természetes volt, nem jelentett egyben politikai törésvonalat is.
Jogállamiság és migráció. Noha számos téma – föderális Európa, genderügyek – kapcsán mutatkozott véleménykülönbség a Néppárt tagpártjai között, leginkább ez a két kérdés az, ami megosztja, megosztotta az elmúlt években a Néppártot. Fontos kiemelni, hogy ez a megosztottság nem a Fidesz és a Néppárt többi része között jelentkezett, hanem a Néppárt balliberális és keresztény-nemzeti szárnya között. Ez a törésvonal területi jelleget is ölt: az első csoportba inkább az északi-skandináv pártok tartoznak, utóbbit legmarkánsabban a kelet-közép-európai tagállamok pártjai képviselik.

Az ideológiai törésvonalat csak tetézte az elmúlt évek vezetői válsága: sem Donald Tusk, sem Manfred Weber nem első vonalbeli politikus. Egyikőjük sem tudott felnőni az Európai Unió legnagyobb pártcsaládjának vezetői pozíciójával járó felelősséghez. Politikai vízió híján mindkettőjük munkássága a pártcsalád napi ügyeinek vitelére, a Néppárt hatalomtechnikai feladatainak ellátására szorítkozott. Tusk egy kudarccal záródó belpolitikai karrier után lépett az európai politika porondjára, míg Weber közvetlenül sosem mérettette meg magát a választópolgárok által.

Ma már tudjuk, hogy az EP-n belüli, a gyors döntéshozatal, valamint kényelmi szempontok miatt az elmúlt tizenöt évben – kisebb megszakításokkal – létező néppárti–szociáldemokrata nagykoalíció létrehozása politikai hiba volt. Rövid távon valóban zökkenőmentes működést biztosított ugyan az uniós intézményeknek, hosszú távon azonban a Néppárt elvesztette politikai karakterét benne. Ennek eredménye azonban az lett, hogy az európai választópolgárok jelentős része ma nem lát különbséget a fősodratú európai pártok, a Néppárt és a baloldali politikai erők között.

A nagykoalíciók hátránya, hogy feloldódik bennük a politikai karakter. Elvész a markáns politikai álláspont, és ez különösen olyan időkben üt vissza, amikor nagy kihívások elé néz egy politikai közösség, és amikor egyértelmű – igen–nem – választ és gyors politikai cselekvést várnak az európai polgárok a kontinens előtt álló kihívások vonatkozásában. Kijelenthető, hogy a Néppárt jelenlegi vezetése a napi szintű brüsszeli ügymenet biztosításán túl nem volt képes politikai karaktert adni ennek a politikai közösségnek.

A közös alapok hangsúlyozása helyett a véleménykülönbségek kerültek a belső politikai viták középpontjába. Ezek a vezetők meghajoltak a balliberális média súlya alatt: az elismerő cikkek fontosabbak voltak számukra, mint saját pártcsaládjuk hagyományainak ápolása.

A szocialisták, a liberálisok és a szélsőbal együttműködése a Néppártot válaszút elé állította, igazodásra kényszerítette: ha az álláspontját – legalább részben – érvényre szerette volna juttatni, akkor együttműködik a tőle balra elhelyezkedő politikai erőkkel. A Néppárt legalábbis ezt az utat választotta, és ezzel egy időben kizárta az együttműködést
a jobboldali, konzervatív erőkkel.

A balra tolódó Néppárt erőteljes hanyatlását jól mutatja, hogy míg 2004-ben az Euró­pai Néppárt az EP választásokon leadott szavazatok 36,6 százalékát kapta, addig 2019-ben ez az arány 21 százalékra csökkent. A számok egyértelműen mutatják: kurzusváltásra, irányváltásra, hangsúlyváltásra lett volna szükség a Néppártban. Ez azonban a jelenlegi vezetéssel nem lehetséges, így a kör bezárult.

Sikerrel járt tehát az európai baloldal mesterterve: megosztottságot kelteni a néppárti frakcióban, és mindezt az európai értékek védelmeként eladni. Alaptalanul és kollektíven megbélyegezni tagállami pártokat, egymásnak ugrasztani – mondvacsinált ügyek mentén – a Néppárton belüli pártokat. Sikeresen felültette az európai baloldal a Néppárt polkorrekt lózungokra fogékony, sajnos úgy tűnik, többségben lévő részét.

A Néppártból való kiválással a Fidesz azonban nem légüres politikai térbe lép. Hogy klasszikust idézzek: van élet a Néppárton kívül is. A Fidesznek minden esélye megvan, hogy a nemzeti-kereszténydemokrata erők katalizátora legyen az európai politikai színtéren. A Néppártban megmaradó szövetségeseire támaszkodva emellett hídszerepet is betölthet a jövőben a Néppárt és a jobboldali-konzervatív erők között.

(A szerző az Alapjogokért Központ projektvezetője)

Kapcsolódó írásaink

G. Fehér Péter

G. Fehér Péter

Tusk, a kijevi tanuló

ĀVolodimir Zelenszkij szabályos büntetőhadjáratot indított Ukrajna polgárainak egy jelentős része ellen

Nagy Ervin

Nagy Ervin

Gyurcsány és a többiek

ĀA legtöbbet a Jobbik veszített, és azt tagadni, hogy ennek az identitás feladásához nincs köze, önáltatás lenne Jakabék részéről