CSU – a párt, amely nem állította meg Merkelt

A Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) nevéről két dolog jut ma az ember eszébe. Az első, hogy csak egyetlen pusztítóbb politikai álláspont van a globalista nyílt társadalmat éltető politikánál, mégpedig a konzervatív köntösbe öltözött globalista nyílt társadalmi politika.

Amásik pedig, hogy a keresztény értékeket nyíltan tagadó ideológiáknál csak a keresztény jelképekbe burkolózó isten- és embertagadás károsabb. Az ilyen politikai és ideológiai mozgalmak belülről bomlasztják a keresztény és demokratikus közösséget, mert belső, bizalomkeltő hangként jelennek meg, miközben a valóságban nem áll szándékukban ezek érdekeit képviselni. Ez ma a CSU.

Markus Söder CSU-elnök kijelentése, miszerint a Fidesztől való elhatárolódás pártja hitelességének érdekében történt, továbbá hogy az EPP a középosztály pártja, nem pedig a jobboldalé, pont egy ilyen meghasonulásra mutat. Vajon milyen hitelességet próbál megőrizni egy párt, amely a szélsőséges merkeli politika hibás döntéseit ugyan felismerte, de egy kis látszattiltakozás után rendre mind megszavazta? És milyen jogon állítja szembe a középosztályt a demokratikus jobboldali érzülettel? Egy erényes polgár talán csak a baloldalra vagy az ezt támogató Söder-féle opportunistákra szavazhat?

Manfred Weber ugyancsak egy olyan éles látású CSU-politikus, aki pontosan felismerte, hogy a magyar kormány ellenes európai uniós eljárások politikailag motiváltak, mint ahogy ezt ki is jelentette a Sargentini-riporttal kapcsolatban. Ennek ellenére személyes ambícióit ő is az európai baloldal támogatásával próbálta érvényesíteni, és ezt leghatásosabban az egyes számú közellenség, a magyar kormány kipellengérezésével tudta megoldani. Az EPP kapitánya ahelyett, hogy hajójával kikerülte volna a közelgő zátonyt, a hangosan kiabáló, izgatott őrszemet dobta vízbe, mert a legénység többi tagja panaszkodott a zajra.

És persze itt van a CSU nagy doyenje, Horst Seehofer. Ő talán mindenkinél jobban értette Angela Merkel 2015-ös összeurópai kapitulációjának tragikumát, ezért sokan reméltük, hogy tiltakozását majd megfelelő tettek követik. Seehofer volt az egyetlen, aki leállíthatta volna a 2015-ös európai végkiárusítás első felvonását, ő volt az, aki a CSU szavazataival véget vethetett volna a Wilkommenskultur ámokfutásának. Ehelyett egy kritikus pillanatban mindig visszavonulót fújt, és pártja kereszténydemokratikus értékeire hivatkozva tágra nyitotta Európa kapuit a dzsihadisták és a szélsőbaloldal közös hódításának.

Lám, örökös megalkuvásukkal a CSU vezetői mára hová jutottak! Belügyminiszterként Seehofer a hatáskörébe tartozó Alkotmányvédelmi Hivatal, tehát a német titkosszolgálat, szennyesét kénytelen épp tisztára mosni, amely a Bundestag egyetlen valódi ellenzéki pártját figyelte meg és vezetőit hallgatta le. Egy kölni bíróság döntésében az Alternatíva Németországért (AfD) pártnak adott igazat, és elismerte, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal megsértette az ellenzéki párt alkotmányos jogait.

Miután a Merkel-kormány a CSU támogatásával eltávolította a hivatal éléről Hans-Georg Maassent, aki rámutatott arra, hogy milyen biztonságpolitikai veszélyekkel jár Merkel nyílt határok politikája, találtak egy Thomas Haldenwang nevű kádert, aki megbízóinak azóta nem is okozott semmi csalódást.

A bíróság döntése szerint a titkosszolgálatnak le kell állítania az ellenzéki politikusok megfigyelését, de mivel e héten két helyen is tartanak regionális választásokat Németországban, a kormánypártoknak mára már, gondolom, rendelkezésükre áll a megrendelt anyag politikai ellenfelükről. Az ítéletben a bíróság Haldenwangot elmarasztalta azért is, mert az egész eljárást ellehetetlenítette azzal, hogy a sajtónak kiszivárogtatott bizonyos információkat. Ezeket a szervilis német sajtó nyilván nem az AfD javára fogja használni, ők is tudják mi a dolguk a mai Németországban.

Az ilyesmiért egy demokráciában távoznia kéne nemcsak a titkosszolgálat vezetőjének, hanem főnökének, a belügyminiszternek is. Ennek persze kicsi az esélye, amígMerkel tartja felettük a kezét. Németországban nyílt titok, hogy az AfD-t be akarják tiltani, és Seehofer ez ügyben is teszi a dolgát a többi kereszténydemokrata zubbonyba öltözött gyáva karrieristával egyetemben.

Ahogy a fenti esetből is látható, Merkel hibákba kényszeríti a CSU-t, és ezzel zsarolhatóvá teszi őket. Így a CSU-nak nem marad más választása, mint Berlinben, úgy Brüsszelben is kiszolgálni Merkel kormányát. De pontosan ez a sokat hangoztatott európai szolidaritás lényege – egy totalitárius eszme, amely a kölcsönös zsarolhatóságon alapul.

Nagyon elporoszosodtak ezek a bajorok, és ezt mi, magyarok is saját bőrünkön tapasztalhattuk. De még mielőtt túlságosan elszontyolodnánk a kis EPP-s csetepaté miatt, gondoljunk inkább arra a sok millió konzervatív demokrata németre, akiket ezek a Weberek, Söderek és Seehoferek elhallgattattak, megfigyelnek, megfélemlítenek és betiltanak.

Nekünk van egy kis létterünk, ahol még mindig azt mondjuk, ami jólesik, és arra szavazhatunk, aki megnyeri bizalmunkat. Németországban viszont véglegesülni látszik a totalitarizmus egy új, eddig nem tapasztalt formája, és mint történelmükben eddig mindig, ennek legelőször a gerinces és bátor német polgárok isszák meg a levét, mielőtt Európát is lángba borítaná.

(A szerző teológus, újságíró)