Galsai Dániel

Vélemény és vita

Listázás

Fricska. Két friss lista. Az első táblázatot a Soros-hálózattól csöppet sem független Freedom House gyártotta

Tematikája, szokás szerint, teljesen szubjektív: a demokrácia helyzete. Ennek megfelelően Magyarország itt rosszul áll: úgymond csak „részben szabad” a minősítésünk, előttünk a „szabadok” között olyan kifinomult demokráciák szerepelnek mint Szenegál, Namíbia, Kelet-Timor. Ez ugyebár már nem is elfogultság, ez sima pofátlanság!

A másik felmérést az Eurostat tette közzé. Őket sem tekinthetjük a magyar kormány nagy barátjának – viszont ezúttal egy objektíven mérhető témában kutakodtak. A különböző régiók életszínvonalát vették lajstromba, gondosan figyelve az árak, bérek, megszerezhető javak és szolgáltatások arányára, még egy virtuális pénznemet is alkottak, az aránytalanságok kiküszöbölésére. Nos, ezen a listán Budapest – ami, Karigeri szerint „ki van véreztetve” – megelőzi Bécset, Helsinkit, Rómát és Berlint is. Mára ennyit a liberális kolbászról és kerítésről.

Kapcsolódó írásaink

Bán Károly

Bán Károly

Apák, anyák, sztrapacskák

ĀMegkezdődött a baloldalon a kampány, a hatpárti koalíció vezetői egymásnak adják a szabad sajtóban a kilincset, üzengetnek egymásnak és a választópolgároknak

Boros Imre

Boros Imre

Fél(szeg) rendszerváltozás (2.)

ĀValamire a rendszerváltozás is jó volt, hiszen elindulhatott az állami tulajdon magánosítása. Értelemszerűen éppen a külföldi globalista barátok részére