Az első nőnap

Meg van írva, hogy amikor Ádám meglátta Évát, szívéből az öröm, a csodálat, az elragadtatás és a hála szavai törtek elő. Tulajdonképpen ez volt az első nőnapi köszöntés. Érdekességként említem meg, hogy az asszony szó iráni, közelebbről alán eredetű: ahszín (fejedelemnő). Szűkebb mai értelemben olyan nőt jelent, akinek férje van vagy volt.

Csak a magyar nyelv képes egyetlen szóba belesűríteni a szerető társat, a feleséget, az édesanyát, a nagymamát és a dédnagymamát, ahogy ezt a nő szóval teszi, amely egyben folyamatos ige is, időben korlátozás nélkül.

Ebben a szóban elrejtve benne van továbbá a nő teljes hivatása, mondhatni küldetése. A nők azok, akik folyamatosan növekszenek, életük során fokozatosan kiteljesednek. Szerető társból feleség lesznek, majd édesanyává válnak és így tovább. Eközben életadó és gondoskodó szeretetük is folyamatosan növekszik. Ez a szeretetük, ahogyan az Írás is mondja, soha el nem fogy, minél többet adnak szaporodó számú szeretteiknek, annál inkább bővelkednek abban.

Adják mindezt feltétel nélkül és önzetlenül. Teszik ezt úgy, hogy sokszor részben vagy teljes egészében viszonzatlan marad, bár fáj a hálátlanság, de ez sem tántorítja vissza őket. Életük egyben csodálatos üzenet, az önfeláldozó, az önmagát odaadó szeretet tanúsítása. Ez nem más, mint a másikért, a szeretteikért letett élet. Nem önmagukért élnek, hanem azokért, akiket a nőkre bízott a Teremtő.

Akaratukon kívül is így válnak/váltak az élet forrásává és a szeretet fejedelemnőivé. Ékesítse homlokukat férfi szeretteik és férfi munkatársaik tiszteletéből, nagyrabecsüléséből és szeretetéből font koszorú. A magyar történelem évszázadaiban, a tudományokban és művészetekben jeles nők hosszú sora fémjelzi a nők rendkívüli képességeit.

Köszönöm férfitársaim nevében is, hogy a mostani járványhelyzetben is igényes és felelősségteljes módon végzik a munkájukat, és sokan közvetlenül is részt vállalnak a védekezésben. Köszönöm, hogy munkatársnőként is megszépítik és megszínesítik az életünket, puszta jelenlétükkel is megkönnyítik a munkánkat, mert ma is igaz a mondás, hogy nem jó a férfinak egyedül lenni.

Végtelenül sajnálom azokat a balliberális ellenzéki hölgyeket, akik azon mesterkednek, hogy megfosszák a nőket és saját magukat is azoktól az értékektől, amelyekkel a Teremtő felruházta őket, akik nőből férfit, férfiből nőt akarnak kreálni, akik feminista szellemi terrorral ránk erőltetnék a hazug egyenlőségesdi téveszméjét. Természetesen a nők jogait, lehetőségeiket és képességeiket tekintve egyenlők a férfiakkal. Azonban csodálatos női természetüket tekintve szerencsére messze másak tőlünk, férfiaktól.

Számos tanulmány igazolja, hogy a férfiak és a nők nemcsak a méret és az erő, hanem a személyiség vonatkozásában is különböznek egymástól. Ezen változtatni nem lehet, legfeljebb ördögien rafinált pszichológiai eszközökkel manipulálni a viselkedést. Mindebből következik, hogy az ember nemisége a megtermékenyítéskor eldől. Ha problémák adódnak később, az már nem természetes, hanem abnormális jelenség, sok esetben betegség, sok esetben viselkedési zavar.

Ezért is botrányos, hogy a hazai balliberális hölgyek közül némelyek megtévesztő módon azt reklámozzák, LMBTQ-nak lenni szép és értékes, sőt kifejezetten büszkeségre ad okot ez a természetellenes viselkedés. Miközben ezeket az embereket segíteni kellene. Ezeket a nemi másságukban tetszelgő embereket inkább fel kellene világosítani arról, hogy a másságuk rendellenes és nem egészséges állapot. Szociológiai felmérésekből és epidemiológiai vizsgálatokból mára már tudjuk, hogy a meleg férfiak és a leszbikus nők általánosságban rosszabb egészségügyi állapotban vannak.

Ebbe beleértjük a mentális egészséget is. Nagyobb arányban szoronganak, nagyobb arányban depressziósak, nagyobb arányban lesznek öngyilkosok, ezek pedig mind összefüggenek bizonyos szerek használatával és az alkohollal. A melegházasság kérdése is sokuk számára bevallottan pusztán erőltetett politikai ötlet, amivel azt akarnák sugallni, hogy ők ugyanolyanok, mint a heterók. Azonban az értelmesebbek jól tudják, hogy ezt a többségi társadalom soha nem fogja elhinni.

Vajon ki vagy mi a nő a balliberális férfiak számára? Közel egy évvel ezelőtt Niedermüller Péter, a budapesti Erzsébetváros polgármestere DK-s politikusként vaskosan összefoglalta a saját és hasonszőrűek véleményét. Ónody-Molnár Dóra, a 168 Óra újságírója, Tordai Bence országgyűlési képviselő és Simon András műsorvezető ott ült az ATV stúdiójában, amikor a DK-s politikus gyűlöletkeltő mondatai kifröccsentek a száján.

Ők is kajánul bólogattak, és néhány keresetlen szóval még ki is egészítették őt. Minden jel szerint mélységesen egyetértettek Niedermüller abnormális véleményével, amely szerint a fehér, keresztény heteroszexuálisok, főleg a férfiak (ezek szerint persze a nők sem kivételek, csak főleg a férfiak) rémisztő képződmények, akik határtalanul unalmasak, hiányzik belőlük a kreativitás, ráadásul nacionalisták, és egy borzalmas családelképzelést képviselnek. Azonban ennek a borzalmas családelképzelésnek a meghatározó szereplője a nő.

A balliberálisok család elleni felerősödött támadása azt a célt szolgálja, hogy a nyitott társadalommal ellentétes értékrendet kiszorítsa a világból. Ha a polgárok többsége nem a keresztény értékrendet követő pártokra szavazott volna már 2010-ben, gyermekeink az óvodában ma már nem játszhatnának „fiús” vagy „lányos” játékokat, és nem rendelkeznének a normális élethez szükséges identitással. Gabriele Kuby német szociológusnő A nemek forradalma című leleplező könyvében már 2007-ben figyelmeztetett arra, hogy az unió a gendermozgalom élharcosává vált. A háttérhatalmi elit és az ENSZ, valamint az unió vezetői tökéletesen megegyeznek ezen a téren.

A hazai balliberális ellenzék nem magától találta ki a nemekről, a családról, a házasságról vallott abnormális nézeteit, megvannak a nemzetközi tanítómestereik.

A valóság az, hogy a balliberális ellenzék mára sajnálatos módon kiszolgáltatott, egzisztenciális függőségben lévő eszközévé vált annak a nyitott társadalomnak nevezett, életellenes ideológiának, amellyel hadjáratot indítottak hazánkban is a család ellen. Mi pedig, a nemzeti, polgári, keresztény oldal azt valljuk, hogy a társadalomnak gyógyító őssejtje a család. A családnak pedig meghatározó szereplője, alapköve a nő.

Ezért a kormánynak gondoskodnia kellene olyan nevelési programról, amely megszólítja a középiskolás lányokat, hogy felfedezhessék női hivatásuk szépségét és az azzal járó felelősségüket. Hiszen a nőnevelés hazánk és társadalmunk számára központi jelentőséggel bíró téma, mert a magyar családok jövőjének megalapozásánál a nő, azaz a mostani tinédzserlányok lesznek a családok szívei.

(A szerző jogtanácsos)