Kondor Katalin

Vélemény és vita

A svédországi késelés margójára

Amikor éppen az „arab tavaszt” meg a Közel-Kelet lerohanását tervezte és szervezte meg a világ, akkor a „művelt Nyugat” megásta a maga sírját

Akkor írom ezt a cikket, amikor már napok teltek el a svédországi késes merénylet óta, s az északi országban élő barátaink is elértek bennünket telefonon. A svéd kisvárosban március 4-én történt, hogy egy 22 éves afgán, aki immáron hat esztendeje él az országban, úgy gondolta, gyilkolászik egy kicsit.

Szegény szerencsétlen nyilván nem volt tudatában annak, hogy Merkel mutti már rég meghirdette Európában a multikultit, így azt hihette, ha már multi, akkor megmutatja, hogy ami náluk normális, Svédországban sem lehet kivetnivaló.

Elvégre vannak országok, ahol késsel a nadrágszíjában járkál az ember, s ahol nem tetszik neki valami, ott nyomban rendet tesz. Eltelt már pár nap, de nem derült ki, hogy az afgán fiatalembernek mi nem tetszett, s attól tartok, már nem is fog kiderülni. Mint ahogy arról sem hallhattunk részletes elemzést, miképp történhetett meg a hajdan még a biztonság és nyugalom fészkének számító Svédországban, hogy az európai bűnözési statisztikák élére ugrott.

Mi vezetett oda, hogy arról olvashatunk (hivatalos svéd jelentésekben), az új keletű adtok elemzői arra a következtetésre jutottak, hogy a svéd nők valamivel több mint tizenkét százalékát megerőszakolják élete során. Mily „meglepő”, de a tíz évvel ezelőtti adatokhoz képest harmincnégy százalékkal nőtt a nemi erőszakok száma. Arról viszont, hogy kik bűnöznek, kik erőszakolnak, többnyire nagy a hallgatás. Azt viszont megtudtam ismerőseinktől, hogy a Hír Tv svédországi tudósítóját lényegében nem engedték dolgozni a késelés helyszínén, azaz a svéd kisvárosban. Ennyit a szabad tájékoztatásról. Titkolózásra tehát van erő.

Amikor svédországi magyar ismerőseimet emlegetem, akkor azt kell tudni, hogy akik Magyarországról mentek el, azok döntő többségben 1956 menekültjei. A többiek, akik Romániából távoztak, a Ceau­sescu-diktatúra elől kerestek boldogabb jövőt a hajdan a nyugalom fészkének számító északi országban. Amely ma rendszeres autógyújtogatásoktól, késelő bandák randalírozásától, a no-go zónák bűnözőinek rémtetteitől hangos. Köszönjük, „befogadó” Európa!

Nem vitatható, hogy minden, immár évek óta tartó gyilkolási, lefejezési, erőszakolási ügy azt üzeni, amit egyébként Erdogan elnök már nem egy alkalommal kinyilatkoztatott: „Európa elöregedett, hitetlen és gyenge.” S nem hallottuk egyetlen „multikultis” politikus cáfolatát sem. Ők csak a „megcsináljuk” igét mantrázzák. Ám semmit sem „csinálnak meg”. Nem vagyok benne biztos, de talán azt is Erdogan török elnök mondta, hogy „a muszlim világ érzékelhetően megveti a gyenge Európát”. Kérdezem, nincs meg erre minden alapja? Már hogy is ne volna!

Ki állítaná, akiben még van valamennyi józanság, hogy nem a gyengeség jele Merkelnek a multikutit hirdető vissza-visszatérő szónoklata, feladva a nagyon is csodálatos saját európai kultúránkat? Miközben nem képes megmagyarázni, miért is kell Európának a müezzin hangjára ébrednie?

Ki nevezné az erő jelének s nem a gyengeségének, hogy már évek óta képtelenek a bűnöző vagy éppen az illegálisan az unióban tartózkodó „menekülteket” kiutasítani? Mint ahogy – és ez már-már a vesszőparipám – hogyan létezhet, pontosabban, hogyan merészelik válasz nélkül hagyni azt a kérdést, vajon milyen szándékkal jönnek egyre csak egyre más országokból, más kultúrából az ismeretlen céllal érkezők, amikor cseppet sincs előkészítve a talaj nekik?

Egyetlen válasz fogadható el csak erre, de az is sántít. Nevezetesen, hogy amikor éppen az „arab tavaszt” meg a Közel-Kelet lerohanását tervezte és szervezte meg a világ, akkor a „művelt Nyugat” megásta a maga sírját. Ám bűneire sokan emlékeztették. S ennek a bűnnek az enyhítésére részbeni válasz lehetne a befogadás, de sokkal inkább a helyben segítés.

Ám ez sem jött össze. Ami pedig az úgynevezett európai munkaerőhiány mérséklésével való magyarázkodást illeti, valahogy egyik „befogadó” ország sem siet olyan statisztikákat közzétenni, amelyek azt mutatnák s bizonyítanák, hány migránsnak sikerült elhelyezkednie, hogy pótolja az elkényelmesedett európaiak által megvetett, alantas munkakörökben keletkezett munkaerőhiányt.

Európa migránsbefogadást támogató országainak vezetőitől tehát őszinte szót nem hallhatunk. Közhelyeket, hazugságokat annál inkább, no meg aljas támadásokat azok ellen, akik nem az ő kottájukból játszanak. Az ellenszegülő országoknak pénzügyi kiéheztetést „ígérnek”, a migránsoknak pedig lakást. Bizonyára sokan olvasták már, hogy a tizenhat évesen, hat esztendővel ezelőtt Svédországba érkező afgán késelő a tartózkodási engedélye mellé lakást is kapott a kisvárosban. Az iskolát azóta sem volt képes elvégezni, viszont a kábítószerekkel jóban volt. Tehát kétséget kizáróan megérdemelte a lakást.

Felfoghatatlan, hogy a jólétbe és az ostobaságba beleájult Európa még mindig tűr, és nem cselekszik. Holott naponta jönnek, sőt özönlenek a figyelmeztetések. Most éppen Svédországból, holnap majd máshonnan. Sebastian Kurz osztrák kancellár nemrégiben azt mondta, ami történik, az a civilizáció harca a barbárság ellen. Kíváncsi volnék, hol vehetjük észre a fene nagy harcot a civilizációért, azaz a mi harcunkat.

Szóljon, aki látja! Ha egy ország első számú vezetője ezt mondja, válaszolnia kellene arra a kérdésre, miért engedte be a barbárokat? Akik cseppet sem mellékesen igen erősek a hitükben. Itt, Európában meg bezárt templomok, hedonista orgiák, a teremtett világ elleni nagyképű merényletek (lásd gendermánia), erkölcsi mérce nélkül élő emberek hőbörgései tarkítják vagy inkább teszik tönkre mindennapjainkat.

S Európa hallgat. Csendes. Mit mondhatnánk? Ha még annyi figyel­meztetés sem volt elég, ahány az utóbbi öt-tíz évben érkezett s naponta érkezik, akkor tényleg ennyi volt a léted, te ostoba, tehetetlen Európa. S vedd tudomásul, lesz még a svédországihoz hasonló szörnyűségből éppen elég. Akár naponta is. S azt sem árt jól az agyadba vésni, hogy vezetőid csak akkor tudnak gyengék és alkalmatlanok lenni, ha a választóik is azok.

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Gergely tervei

ĀFricska. A hírlapírók irtóznak a hétvégéktől, mert olyankor többnyire a közéletben még a fű se nő. De nem így van ez azóta, mióta olyan ambiciózus főpolgármestere van e hazának, mint Karácsony Gergely!

Brém-Nagy Ferenc

Brém-Nagy Ferenc

Az irigység három évtizede

ĀAz irigységről írják, a hét főbűn közül az egyetlen, amelyik nem okoz örömet a beleesettnek

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom