Szerencsés Károly

Vélemény és vita

Szélsőbaloldali blokk

Aki újra és újra átfesti arcát, s belép a hazugság panoptikumába, ne várjon megértést

Látszott Rákosi Mátyáson, hogy most valami szellemeset akar mondani. Jellegzetes mozdulatával megrántotta a nadrágját, és két hüvelykujját a nadrágtartójába akasztotta. Nagy Ferenc kisgazda miniszterelnök várakozón nézett a kis kopasz pingvinre, s az meg is szólalt furcsa idegen hanghordozásával: „A ti pártotok olyan, mint az az ember, aki telezabálta magát, és se megemészteni, se kihányni nem tudja, és most csikorog a hasa. Mert ha ezt az ötvenhét százalékot meg akarod tartani, akkor benneteket megesz a fene. Rúgjatok ki legalább negyven embert, és a pártnak is, az országnak is haszna lesz belőle.”

Nagy Ferenc mormogott valamit, és bemenekült a parlamenti irodájába. Ezerkilencszáznegyvenhat márciusában jártunk. Négy hónapja a választásokon a Független Kisgazdapárt a választópolgárok 57 százalékának szavazatát szerezte meg, míg a kommunista párt csak 17 százalékot. Ennyire mégsem voltak egyértelműek az erőviszonyok, mert a szociáldemokrata párt is kapott 17 százalékot, és a Nemzeti Parasztpárt is csaknem hét százalékot.

Ez a négy párt koalíciót alkotott, amelynek politikai alapját a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front programja tartalmazta. Ez hazafias, életerőt sugárzó és a független Magyarország demokratikus újjáépítését hirdető program volt. Voltak benne már a későbbi baloldali propagandára hajazó fordulatok – az utolsó csatlós stb. –, de tartalmazta a sajtó-, gyülekezési, szólás- és vallásszabadságot, a demokratikus parlamentarizmust, az önkormányzati rendszert s az ehhez szükséges választójogot. Szerepelt a háborús bűnök számonkérése, a közigazgatás és a közélet „megtisztítása” a fasiszta, népellenes, faji szellemtől.

Kulcsfontosságú elem volt a földreform (földosztás), az erőteljes iparosítás, a nyersanyagforrások államosítása. A magántulajdon és magánkezdeményezés támogatása is alapját képezte a programnak a „nép általános érdekeinek javára”. A Szegeden közzétett kiáltvány a szovjet megszállók jóváhagyásával született, de az adott helyzetben nemzeti minimumnak is beillett.

A Nemzeti Függetlenségi Front programjához nyugodt szívvel csatlakozhattak a kisgazdák, nemzeti demokraták, liberálisok, szociáldemokraták, parasztpártiak. Szép magyar paradoxon, hogy a program tervezetét a kommunisták dolgozták ki, pedig legkevésbé nekik lehetett ez elfogadható. Hiszen ők nem akartak parlamentarizmust, szabadságjogokat, magántulajdont. Nekik hazudniuk kellett. Palástolni. „Ravaszkodni” – ahogy Lenin mondta.

Ráadásul szovjet utasításra kellett tettetniük a demokráciát. Tudathasadásos állapot. S persze tudták, hogy ezt senki nem hiszi el nekik. Nem is bírták sokáig. Csak arra vártak, mikor ugorhatnak a többiek torkának. Romlott lelkű, erkölcsi roncsok voltak, sokan évtizedes, véres internacionalista múlttal (Gerő Ernő, Nagy Imre), vagy sokévi lélekdeformáló börtönnel a hátuk mögött (Rákosi, Vas Zoltán), esetleg az illegalitás éveivel, lebukásokkal, besúgásokkal (Péter Gábor, Kádár János).

A kommunisták nehezen bírták a „fecsegő parlamentarizmust” (Révai József). A baj akkor következett be, amikor ez a törpe kisebbség, ez a már egyszer itthon is lelepleződött bűnszövetkezet (1919) elkezdte kisajátítani a hatalmi, politikai, gazdasági, kulturális, önkormányzati, igazságszolgáltatási, tudományos pozíciókat. És ezzel párhuzamosan a szavakat is. „Demokraták” már csak ők lehettek, ideiglenesen esetleg, akik kiszolgálják őket. Ilyen hié­nalelkű, zsarolható, megvásárolható ember akadt bőven.

A támogatottságuk gyengesége mégis nyilvánvaló volt. Ezzel a parlamentben többször is szembesítette őket Sulyok Dezső, a kor legnívósabb politikusa. „Attól az iránytól, amelyet az újjáépítésünk kezdetén felvettünk, soha egy hajszállal sem szabad eltolódni” – mondta. Se jobb-, se balfelé. Ez mindenkinek szólt. Addigra ugyanis a kisgazdapárt már jelentős engedményeket tett a népakarattal szemben (például a kormányalakításkor) a kommunista párt és szövetségesei javára. Érthető: szovjet megszállás volt, és a teljhatalmú Szövetséges (szovjet) Ellenőrző Bizottság parancsolt.

Szimbolikus és életbe vágó történelmi pillanat sűrűsödött össze 1946 márciusában. A kisgazdapárt bátor és felkészült nemzeti demokratái megálljt parancsoltak a kommunista mesterkedésnek. A köztársaság védelméről szóló törvényjavaslat bizottsági tárgyalásakor Sulyok Dezső, Vásáry István és Zsedényi Béla valóban a demokratikus köztársaság védelméért szállt síkra. Rákosiék viszont éppen a demokrácia felszámolására készültek e törvény segítségével. Sulyokék nem engedtek. Feszült pillanat volt. Rákosi tudta, hogy egyedül, tiszta politikai eszközökkel a kommunisták Magyarországon soha nem érvényesíthetik akaratukat.

Ezért bevetették a gyárakban, hivatalokban megfélemlített és a nehéz tél után elégedetlen tömeget. Hergelték az embereket, és ígértek. Hogy mit akartak, Rákosi így foglalta össze: „Intézményes biztosíték kell arra, hogy itt radikális balratolódás lesz.” A kommunisták – éppen hetvenöt éve – megalakították a Baloldali Blokkot, lényegében felrúgva a szegedi nemzeti minimumot.

Ebben a kommunisták mellett a szociáldemokrata párt, a Nemzeti Parasztpárt, valamint a szakszervezeti tanács vezetői vettek részt. Sőt néhány kriptokommunista a kisgazdapártból is (Dobi István). Ők asszisztáltak a kommunistáknak, de mihez is? Ahhoz, hogy Rákosi maga alá gyűrje ezeket a jobb sorsra érdemes szervezeteket, felkínálva nekik az „igazi demokrata” pozíciót, amellyel szemben egyre inkább csak „reakciósok”, majd „fasiszták” maradhattak. Elképesztő csapda volt ez, s bizony nemcsak kollaboránsok vet-tek benne részt, de jó szándékú baloldali értelmiségiek és kétkezi munkások is. S az általuk félrevezetett, szervezett, megtévesztett tömegek. Alig valaki vette észre közülük, hogy a szélsőbaloldal eszközévé váltak.

A Baloldali Blokk – helyesebben: szélsőbaloldali blokk – követelte a kisgazdapárt „megtisztítását”. A nagyobb nyomaték kedvéért háromszázezer embert vezényeltek a Hősök terére. Minden napra jutott egy akció. Küldöttségek hatoltak be a parlamentbe. Hisztérikus jelenetek játszódtak le. Nagy Ferenc engedett.

A kisgazdapárt aztán addig „tisztult”, amíg el nem fogyott, mint a Hold. (Sulyok Dezsőt elsőnek zárták ki.) Követelték a közalkalmazotti kar politikai alapú „megtisztítását” is. Megtörtént (B lista). Adóemelést, pártbíráskodást, államosítást. Megtörtént. S végül megtörtént a parlamentarizmus, a szabadságjogok és a magántulajdon teljes felszámolása is. Bitófa, szellemi terror, kuláklista, koncepciós perek, erkölcsi szétesés.

A szélsőbaloldali blokk – mint azt a „kékcédulás” választások is bizonyítják, nem lett volna képes parlamentáris úton hatalomra jutni. Ehhez szovjet beavatkozásra és az itteni kommunisták pórázának szabadra engedésére volt szükség. A megszállók 1947 nyarán–őszén elengedték a pórázt. S csak álparadoxon, hogy ezzel a gesztussal vonták magukhoz egészen szorosan az országot.

A Baloldali Blokk csak egy jelmez volt. Puszta eszköz, festett panoptikum, amely eltakarni volt hivatott a szörnyeteg arcát. Szánalmasak voltak Rákosi bábjai, akármilyen sors is várt rájuk. Agyonveretés, börtön vagy „útitárs” pozíció (Ries István, Szakasits Árpád, Erdei Ferenc). Sokan megbánták, sokan váltak menthetetlenné (Ortutay Gyula, Darvas József). Mások későn ébredtek (Bibó István, Kéthly Anna).

E rossz emlékű szövetség fontos szereplője volt egy pontosan dokumentálható történelmi és lélektani folyamatnak. Amely azt üzeni, hogy aki újra és újra átfesti arcát, s belép a hazugság panoptikumába, ne várjon megértést, ha egyszer tükörbe néz. Mert meglátja az arcára fagyott vaksi gőgöt, a kezéhez tapadó vért és könnyeket. Semmi pénz, hírnév, semmiféle hatalom nem éri meg ilyen primitív maskarába öltözni. Üzeni, hogy többé ne lehessen milliókat megtéveszteni a leltárból előhúzott, zászlónak látszó rongycafatokkal. Üzeni, hogy ismerjük fel a testvéri arcot öltött pusztító szándékot. S szövetséget olyanokkal, akik elveink, gondolataink vagy ad absurdum, puszta létünk megsemmisítésére törnek, még ideiglenesen se kössünk.

(A szerző történész)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Gyöngyszem

ĀFricska. Vágó István egy roppant ügyes, jóindulatú, de legfőképpen okos ember

Őry Mariann

Őry Mariann

Helyes úton

ĀMegmozdult az európai konzervatív oldal Orbán Viktor csütörtöki cikkére