Sok-sok minden előkerülhet a ládafiából. Olyan dolgok is, amikre esetleg már nem is emlékszünk, hogy mikor és miért kerültek oda. Előtalálásuk után pedig rácsodálkozik az ember, jé… Így jártam nem olyan rég magam is. Elkezdtem rendezgetni a kézirataimat, leveleimet, és kezembe került számos, több mint tíz esztendővel ezelőtt írott rövidke olvasói levelem, glosszának gondolt szövegem, amelyek eljutottak ugyan az adott szerkesztőségekbe, de valami oknál fogva nem jelentek meg. Magam amolyan sajátos kordokumentumoknak vélem ezeket, és gondoltam, talán majd most…
Olvasom a Népszava 2008. augusztus 9-i számában Szabó Iréne PR-cikkét (Későn érő a mi seregünk) Vadai Ágnesről, a Honvédelmi Minisztérium államtitkáráról – akinek „militáns kapcsolatiról” (sic!) csak az íróasztalára helyezett Zrínyi Miklós-mellszobor árulkodik –, hogy „első nőként tanított a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen”. De hová tűntek vajon azok a hölgyek, akik megelőzték az államtitkár asszonyt, mint Bolgár Judit professzor asszony, Szabó Mária egyetemi docens, és a sort lehetne még folytatni? Többféle válasz is megfogalmazható.
1. Kimaradnak az egyetem történetéből, mert a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem története akkortól számít, amikortól a jelenlegi államtitkár asszony ott oktató volt.
2. Nem tekintjük őket nőnek. (Ez több mint illetlen dolog lenne!)
3. Az újságírónő vagy maga az államtitkár asszony megköveti mindazokat, akik már az államtitkár asszony ottani oktatói tevékenységét megelőzően tanították a jövendő tiszteket – férfiakat és nőket egyaránt –, és lehet, hogy nem is rosszul.
P.S.: A Népszava korábban a militáns (harcoló, harcra kész, harcos) kifejezést többek között a Magyar Gárdára, a Nemzeti Őrseregre és egyéb „militánsnak” nevezett szervezetre vonatkoztatva használta. Akkor most hogy is van ez?
(Elküldve az Élet és Irodalom szerkesztőségének a Páratlan oldalra.)
