Rab Irén

Vélemény és vita

Politikailag korrekt világkép

Nem értem, ki tud örülni a német sajtóban elhangzó egy-egy gúnyos, lenéző és hamis állítású mondatnak Magyarországról

A finn színházi és művészeti akadémia diákjai decemberben panaszt tettek tanáraik ellen. A tanárok bűne az volt, hogy erőszakkal teli művet kívántak eljátszatni érzékeny diákjaikkal a tanszínpadon. Ez pedig nem volt más, mint a világirodalom legszebb szerelmi tragédiája, a Rómeó és Júlia.

Tudom, sokan meghalnak a darabban, különböző formában folyik a vér, meghal maga a szerelmespár is, de ettől lesz katarzis, és ez tette a veronai szerelmesek történetét örök életűvé. A finn új hullám már a tartalmi kérdéseket feszegeti, akár át is írhatnák a darabot, korrekt módon kihagyva belőle az esztelen öldöklést, családi önkényt, a nők alávetettségét.

Mi itt, a Félbalkánon a forradalmi harcban még csak a szerkezeti kérdéseknél tartunk. A magyar színészpalánták bázisdemokrata közössége hiába futotta le közösségi maratonját ország szerint tova, hogy harcra buzdítsa vele más egyetemek polgárait is. A sikertelenség nem rajtuk múlt. Vegyük észre, Debrecen, Szeged, Eger meg a többi egyszerűen vidék, jelzők nélkül, ahová nem jutottak még el az új idők új dalai.

Ez csak Budapestnek jár, ez az igazi, az egyetlen multikulti, a Nyugatra nyitott hely a provinciális Magyarországon. Azt gondoltuk, hogy az önnön lovas szobrává merevedett progresszív oktatói gárda szítja ott a forradalmi hangulatot, az ő vezetésükkel épül ki az árpádsávos barikád a Vas utcában. Ki kell ábrándítanom mindenkit, nem így történt. Annyira belesüppedünk a mi kis provinciális világunkba, hogy észre sem vesszük a nyugati változások friss szelét.

A színis fiatalok viszont hallják az idők szavát. Amit ők eljátszottak nekünk az elmúlt hónapokban, az a módi ma a nyugati, nálunk fejlettebb, rangosabb egyetemeken. Ott a diák szabja meg, kitől, mit és hogyan akar tanulni. Fiatalos és magabiztos lendületével minősíti tanárait, ha kell, elhallgattatja, ha kell, kirekeszti őket a tudomány templomából.

Tapasztalataim alapján nyugodtan állíthatom, hogy normális időkben a diák a tudásszerzés vágyával iratkozik be az egyetemre, és csak az ott ért hatások alatt lesz belőle forradalmár. Mert van ott néhány elkötelezett aktivista, a bomlasztó hangadók, akik terrorizálják társaikat, rájuk kényszerítik a saját véleményüket, és aki nem követi őket, annak jaj!

Rengeteg példát tudnék előhozni a német egyetemi világból, hogyan formálják a politikailag korrekt világképet a progresszív diákok.

A münsteri egyetemen az ottani hallgatói önkormányzat (AStA) és a mindhárom vagy hány nemet magában foglaló kritikus Mediziner*innen (így, gendercsillaggal) követelték Paul Cullen orvosprofesszor tanítási jogának megvonását. A professzor ugyan minden szempontból semleges tárgyat, klinikai kémiát tanít, de ő az elnöke az életért kiálló abortuszellenes orvosok egyesületének. Ezért nőellenesnek, tudománytalannak és antiszemitának bélyegezték.

A frankfurti egyetemen az elmúlt szemeszterben egy neves etnológust vegzáltak a diákjai, mert az iszlám fejkendő jelképes értelmezéseiről akart szemináriumot tartani. A professzor asszony amúgy a Globális Iszlám Kutatóközpont vezetője Frankfurtban, neves előadókat hívott volna meg, amit a diákok élből elutasítottak. Ráadásul mozgósították a diákszervezeteket, hogy akadályozzák meg Susanne Schröter más egyetemeken tartandó előadásait is.

Nem engedték be az előadótermekbe, durván szidalmazták, elmondták mindenféle muszlimellenes rasszistának. Azzal vádolták, hogy jobboldali provokátor, ez bizony a haladó álbaloldaliak körében a legsúlyosabb minősítés. Neve mellé odakerült, hogy „vitatott” (umstritten) személy, de sebaj, a német sajtóban ez az állandó jelzője a magyar miniszterelnöknek is! A kirekesztéstől félve sok diák, de kollégái is elhúzódtak tőle, ilyen időket az ember barna vagy vörös diktatúrákban élt meg.

Innen nézve már ne is csodálkozzunk Vidnyánszky Attila elutasítottságán, és azon sem, hogyan viszonyult a szabadságharcos SzFE és holdudvara mindazon személyekhez, akik támogatták az egyetem átalakulását, netán szerepet is vállaltak benne. Nálunk más jelzőkkel zajlik a véleményterror és a karakterrombolás.

Akinek van emlékezete, az elő tudja idézni azokat a minősíthetetlen szavakat, amelyekkel a nemzeti oldalon fellépő személyeket a másik oldal megbélyegezte. Nem véletlen, hogy a kuratórium nem hozza nyilvánosságra az újonnan szerződtetett tanárok nevét, védi őket a támadásoktól, ameddig csak lehet. Azt látni mindenütt, hogy az Amerikából jött mesterség címere, a „cancel culture” világdivattá vált. A mozgalom aktivistái a nekik nem tetsző nézeteket, véleményt, döntést egyszerűen lesöprik az asztalról, nem is vitatkoznak, hanem azonnal, tények és érvek nélkül ítélkeznek.

Pár éve még hittünk a szabad világban, mára erőszak, véleményterror, virtuális lincselés az osztályrésze a másként gondolkodóknak. Azoknak, akik még mindig a társadalom többségét alkotják. A szót viszont erőszakkal vagy éppenséggel politikai korrektségre hivatkozva megvonja tőlük a hangos, erőszakos kisebbség.

Egy Frankfurtban végzett reprezentatív közvélemény-kutatásban a válaszadó egyetemi polgárok mintegy fele nem engedne katedrára olyan személyt, aki a legvitatottabb témákról – ilyen az iszlám, a bevándorlás, a genderkérdés – a hivatalos vonaltól eltérően gondolkodik. Az ilyen professzoroknak még a könyveit is kihajítanák az egyetemi könyvtárból. A kutatásban részt vevő hallgatók ideológiai hitvallásukról is nyilatkoztak, és bizony a balos diákok sokkal kevésbé toleránsak, mint akár liberális, akár konzervatív társaik.

Németországban az alaptörvény garantálja a tudomány, a kutatás és az oktatás szabadságát, viszont azt látni, hogy ennek egyre több akadálya van. Persze azonnal ránk mutogatnak, mert nincs olyan téma, ahol ne minket, magyarokat találnának meg. Az anyagot hozzá a magyar ellenzék folyamatosan szállítja. Nem értem, ki tud örülni a német sajtóban elhangzó egy-egy gúnyos, lenéző és hamis állítású mondatnak.

„Néhány országban, még az Európai Unión belül is veszélyeztetik a kutatói szabadságot. Például Magyarországon, ahol a jobboldali konzervatív kormány korlátozza a tudományt.” Én nem tapasztaltam, hogy bármelyik egyetem tudományos munkáját a kormány korlátozta volna. Mindenki olyan témát kutat, amilyet akar, amire pénzt pályázik és kap, hiszen versenyhelyzet van. Nemcsak nálunk, mindenütt a világban. És azt sem hallottam – az egy SzFE-t leszámítva –, hogy a diákok erőszakkal meghiúsítanák az oktatást, lejáratnák tanáraikat.

A szabad Németországban most február elején hetven neves professzor megalakította a tudományos szabadság hálózatát. A manifesztumból kitűnik, hogy az alapítók konzervatív értékrendet valló tudós emberek. Aggódnak, mert a tudományos szabadságot egyre több ideológiai és politikai korlátozás éri. Úgy vélik, hogy egyesek kísérletet tesznek arra, hogy világnézeti normák alapján politikai eszközzé silányítsák az egyetemi életet, a kutatást és oktatást. Aki nem tart velük, számolhat azzal, hogy kirekesztik. Igen erős a nyomásgyakorlás.

Nehéz innen a helyére tenni a dolgokat. A konzervatív német professzorok azon aggódnak, amin nálunk a baloldali egyetemi emberek. Politikai hitvallásukat rögtön próbára is tétették. Állást kellett foglalniuk egy transzdiszciplináris neveléstudományi genderkutatót ért verbális támadás ügyében.

A kenyai származású berlini professzornő ellen egy temesvári születésű (!), AfD-ben politizáló (értsd: rasszista, szélsőjobbos) akadémiai társa indított hecckampányt. A konzervatív professzorok testülete elértette a provokációt, és a sértett mellé állt, bizonyítva ezzel, hogy a szabadság világát minden elhajlástól megvédik.

Egy pillanatra helyrebillent a világ rendje.

(A szerző történész)  


 

Kapcsolódó írásaink

Dippold Pál

Dippold Pál

A baloldal mocska

ĀA liberálisan demokrata Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere meghökkentő céltudatossággal halad célja felé: megmutatni, milyen is egy diktatórikus, kirekesztő, rasszista és intoleráns politika képviselője

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Naiv gondolatok jeles napok ürügyén

ĀA karantén sok megpróbáltatást hozott az emberekre, egyebek közt elvette tőlük a közös emlékezés melengető érzését is