Nagy Dóra

Vélemény és vita

Új almafákat a kertbe!

Ez egy zárt közeg, amelybe senki nem léphet be, hiszen csak az arra érdemes kiválasztottaknak van joguk arra, hogy meghatározzák a kultúrát, az oktatást, az identitást

Tavaly nyáron biciklire pattantunk a barátainkkal, és túrázni indultunk az Őrségbe. Utunk egy Viszák nevű kedves kis településen át vezetett, ahol meg kellett állnunk, mert egyikünk kerékpárjával kis probléma adódott. Társaságunk férfi tagjai egyből feltalálták magukat, és kerítettek szerszámot, hogy megoldják a gondot. Közben szóba elegyedtünk a helyiekkel, akik arról érdeklődtek, mi járatban vagyunk, és esetleg nem a Művészurat keressük-e.

Mivel nem jelentkeztünk be hozzá, így félve jegyeztük meg, hogy szívesen meglátogatnánk, de nem szóltunk előre, hogy jövünk. Az öregúr erre elmosolyodott, és azt mondta, nem kell aggódni, menjünk csak nyugodtan, és megmutatta nekünk az utat. Egy köpésre volt tőlünk, így pár percen belül már ott álltunk egy nyitott kapu előtt. Kicsit félszegen mentünk be az udvarra, hangosan köszöntünk, mire megjelent előttünk integetve és barátságosan mosolyogva Szarvas József. Egyáltalán nem ilyennek képzeltem el. Elvégre ő egy nagyszerű, tehetséges és országosan ismert színész.

Nyilván arra számítottunk, hogy lesz benne némi távolságtartás, és majd gyorsan lezavarja a körbevezetésünket. Ezzel szemben több mint egy órát voltunk nála, mindent örömmel megmutatott, és rengeteg dologról beszéltünk. Nemzetről, kultúráról, művészetről, emberségről, közösségről, szabadságról. Nem előadást tartott nekünk, hanem egyenrangú partnerként kezelt minket, és tényleg érdekelte, hogy a fiatal konzervatívok hogyan látják a világot.

A kezdeti feszengésünket hamar magunk mögött hagytuk, és alig akartunk továbbindulni. Amikor útnak eredtünk, vittünk valamit magunkkal Viszákról, a Kaszás Attila Pajtaszínházból. Rengeteg gondolattal, élménnyel lettünk gazdagabbak Szarvas Józsefnek köszönhetően, éppen ezért érintett annyira mélyen az az undorító videó, amit Sárosdi Lilla tett fel a minap az internetre.

Nyilván akkor is kiakadtam volna, ha nincs ez a friss nyári élményem vele, hiszen nincs olyan jó érzésű ember, akinek ez tetszett volna. Az a gusztustalan, gyűlölettől izzó fröcsögés, amit ez a megkeseredett, eltorzult lelkű, „nőszerű lény” leművelt, arra szavak nincsenek. Pusztán azért, mert rá a kutya nem kíváncsi sem itthon, sem pedig Franciaországban azokon kívül, akiket a színpadon kézbe szokott venni úgy, mint Gréczy Zsolt saját magát.

Persze nyilván bennem van a hiba, hiszen a konzervativizmusom miatt nem tudok olyan magaslatokba kerülni, mint ezek a „neves” liberális előadók. Sárosdi Lilla ugyanis nincsen egyedül, és amit művelt, nem is egyedülálló. Tapasztaljuk mindennap, hogy csak a liberálisok tudják, mi az a művészet, ki a művész, mi a színjátszás, ki a tehetséges, és mindezt hogyan kell tanítani. A támogatásokat is nagy hangon követelik a gyűlölt kormánytól, mert az alanyi jogon jár nekik. Aztán szépen szétosztják egymás között úgy, hogy csak ők dönthetik el, hogy azt ki és mire használja.

Ez egy zárt közeg, amelybe senki nem léphet be, hiszen csak az arra érdemes kiválasztottaknak van joguk arra, hogy meghatározzák a kultúrát, az oktatást, az identitást. Ha pedig valaki azt meri mondani, hogy ez nem így van, és létezik más világ, más nézőpont és más megközelítés, akkor azt ki kell csinálni. Meg kell indítani ellene az egész pályás letámadást, meg kell törni a lelkét, hogy ne csak feladja a küzdelmet, de soha ne is legyen kedve többé ahhoz, hogy újra ringbe szálljon.

Ellehetetlenítés, uszítás, gyűlöletkeltés, hiteltelenítés, lelki terror és megfélemlítés. Ezek a liberális süvöltők eszközei, amelyeket nagy rettegésükben előszeretettel alkalmaznak mindenki ellen, aki csak egy kicsit is másképpen gondolkodik, mint ők. Igaz ez már a közélet minden területére, és csak remélni lehet, hogy azok, akik vállalták a rájuk zúduló össztüzet, nem fognak meghátrálni, és nem hagyják majd, hogy küldetéstudatukat széttörjék, hanem mennek tovább előre, megmutatva, hogy lehet ezt másképpen is.

Ennek bizonyítéka Szarvas József tevékenysége is, aki az évek alatt példaértékű, értékteremtő munkát folytatott. A nulláról felépítette a Kaszás Attila Pajtaszínházat a vadregényes Őrségben, amely nemcsak a kultúra, hanem az ő otthona is lett. Segíti a művészeket, ápolja és átadja a kultúrát, a hagyományokat. Értéket teremt, és értéket őriz.  Mindenkit kedvesen, igazi házigazdaként fogad.

Évtizedes munkássága pedig beszél helyette is, és bizonyítja elhivatottságát, tehetségét, nemzete és közössége iránti szeretetét, elfogadását. Az SZFE jelenlegi és jövőbeni hallgatói csak többek lehetnek azáltal, hogy ő és a hozzá hasonló művészek tanítani fogják őket. Akik nem kevesebbet adnak majd nekik, mint választási lehetőséget. Egy utat mutatnak, amelynek segítségével megtalálhatják majd a saját hangjukat és szabadságukat a művészetükben.

Bízom benne, hogy végre eljön az a korszak, hogy a kultúra nem öncélúan, a magukra kiválasztott elitként gondolók szórakoztatásáért és megélhetéséért van, és nem pusztán egy világkép érvényesülését és közvetítését fogja szolgálni.

Andrej Tarkovszkij szavaival élve: „A művészet létéből fakadóan nemesítő hatással van az emberre. A művészet teremti meg azokat a szellemi kapcsolatokat, amelyek közösséggé teszik az emberiséget, valamint azt a különös erkölcsi légkört, amelyben képes felvirágozni. Máskülönben elpusztul, miként az elhanyagolt kertben az elvadult almafa.” Itt az ideje annak, hogy ne csak megműveljük azt a kertet, hanem új almafákat is ültessünk.

(A szerző politológus, az IKoN elnöke)

Kapcsolódó írásaink

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

Lerázni a lidércet

ĀAz már menthetetlen, aki ma csak abban reménykedik, hogy „végre együtt kezdjünk utálni”

Kő András

Kő András

A lélek

ĀAz okostelefonok, a pénz, a gyűlölködés, az önzés, a rohanás, a szorongás, a technika zsarnokságában már nem értjük a lélek nyelvét