Brém-Nagy Ferenc

Vélemény és vita

Bábok, színpad, bábmester

álláspont

Mindenki megnyugodhat, nem Gyurcsány Ferenc az ellenzék vezére, tehát nem lehet többé a népeket a bukott miniszterelnökkel riogatni – ezt Márki-Zay Péter közölte, ő volt az, akitől megtudhattuk, hogy ugyan az ellenzék kifelé nagyon helyesen egységes, de befelé hál’ istennek komoly viták, nézeteltérések, különbségek vannak. Aki figyeli a híreket, érzékelhette, a turmixkoalíció prominensei próbálnak megbirkózni az őszödi igazmondó rájuk vetülő árnyával.

Fekete-Győr András úgy, hogy azt mondja, Gyurcsány belátó lett, és nem vállal kormányzati pozíciót, Jakab Péter úgy, hogy megsértődik és agresszívvá válik saját hajdani szavaival szembesítve, Márki-Zay Péter pedig az idézett módon. Ki-ki tehetsége szerint igyekszik – ahogy Mikszáth írja – „élvezni az általa okozott állapotokat s végigszürcsölni ennek az új politikának a különös fejleményeit”.

Értem én, hogy az idő rabságában élve nem egyszerű intellektuális feladat hitelesnek tűnni, és közben úgy tenni, mintha nem létezne a múlt, vagy egészen más lenne, bábként elhitetni, hogy nincsen bábmester, utóbbi ráadásul nagy körültekintést igényel, hiszen akár veszélyessé is válhat. Márki-Zay nyilatkozatát látva azon gondolkodtam, a közlés melyik része vázol fel baljósabb jövőt: a tényeket változatos technikával tagadó, az identitásukat odahagyó politikusok mutyija vagy a felszín alatt egymást gyepáló pártok országlása?

„A különös helyzet egy elgondolhatatlan szövetséget hozott létre, egy olyan szörnyszülöttet, amely kívül esik minden emberi számításon. Közjogi ellenzék és hatvanhetes alap, radikalizmus, konzervativizmus és liberalizmus, kormányra való vágy, különválásra való törekvés egy csomóban” – írja Mikszáth, a magyar politikatörténet legigazabb krónikása, akit azért idézek ide, nehogy azt higgyük, csak nekünk rendelődött ilyen furcsa képződmény.

De beszéljünk kicsit a bábmesterről. Bő egy hete országértékelést tartott a turmixkoalíció nagy mozgatója, Gyurcsány Ferenc, térjünk vissza hozzá még egy kicsit, mert volt ebben két elem, ami megéri a töprengést, hiszen annak a színpadnak a kvázi kijelölését jelenti, ahol az elkövetkező választási harcot megvívni szándékozik, ahol azt gondolja, a kormányzó többség sebezhető.

Néhány hete írtam ezeken a hasábokon az akkor éppen szárba szökkenőben lévő ellenzéki narratíváról, miszerint a jelenlegi kormánytöbbségről élt az a vélemény, hogy tudnak kormányozni, de az eltelt idő és a pandémia bebizonyította, hogy ez nem igaz, Orbán Viktornak pusztán szerencséje volt. Nos, a nagy ellenzéki elbeszélés a DK-elnök virtuális fellépésén hajtott virágot, ő már egy mítosz ledőléséről beszélt.

Normális esetben egy hatalomba törekvő párt vagy pártszövetség igyekszik a saját kormányzóképességéről meggyőzni a publikumot, hiszen a választás kulcskérdése, hogy elhiszik-e róla, képes jobban intézni a közös dolgainkat, mint az éppen irányítók. A mi ellenzékünk ezzel meg sem próbálkozik. Tudom, persze, hogyan is tehetné, hisz az összefogás résztvevőinek többsége még semmit sem mutatott fel ezen a téren, akik meg igen, azok nem nagyon szoktak vele dicsekedni, hiszen jobb lett volna, ha nem; esetleges emlegetése pedig feszültséget ébreszthetne az egységben.

Marad a tízéves verkli, a kormány erodálása bármi áron. Ennek az eszköze most éppen a járványügyi kormányintézkedéseket vizsgáló bizottságnak mondott valami, amiről csak annyit, megalakulása előtt bárki, aki ebben az országban él, megmondta volna a vizsgálat végeredményét. Sokat nem kockáztatunk, ha megjósoljuk, gyorsuló ütemben érkeznek majd a hasonló akciók.

A másik elem a megvívandó szellemi polgárháború, amelyről viszont ideje lenne elkezdeni értelmesen beszélni.

(A szerző lapszerkesztő)  

Kapcsolódó írásaink

Kő András

Kő András

A lélek

ĀAz okostelefonok, a pénz, a gyűlölködés, az önzés, a rohanás, a szorongás, a technika zsarnokságában már nem értjük a lélek nyelvét

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

Lerázni a lidércet

ĀAz már menthetetlen, aki ma csak abban reménykedik, hogy „végre együtt kezdjünk utálni”

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom