Népességcsere, a tiltott fogalom

Ami viszont egyeseket egy ilyen elmélet elfogadására késztet az maga a lelkesedés, amellyel az uralkodó európai elit ezt a jelenséget ünnepli, serkenti, és az ez ellen elhangzó véleményeket szankcionálja. Ennek eredményeként az Európában zajló demográfiai folyamatok mindinkább emlékeztetnek betelepítésre, mintsem bevándorlásra.

Talán kevesen tudatosítják, hogy a népességcsere fogalma ma tiltott a nyugati közbeszédben. Tilos nemcsak elemezni, de említeni is. Így van ez a 2019-es új-zélandi mészárlás óta, melynek során egy támadó 51 muszlim vallású polgárt gyilkolt le.

Az elkövető, Brenton Tarrant motivációi közt megemlítette az úgynevezett Great Replacement-elméletet, tehát a fehér keresztény gyökerű lakosság számának és létterének visszaszorítását egy más, nem őshonos népesség javára. Új-Zéland munkáspárti miniszterelnöke, Jacinda Ardern javaslatára a nyugati főáramlathoz tartozó médiák elkötelezték magukat, hogy sem az elkövető nevét, sem indítékait többé nem fogják megemlíteni.

Ez természetesen egy kedvező kötelezettség azok számára, akik a bevándorlók betelepítését kifogásolók elhallgattatását szorgalmazták. Ezért is olyan fontos az, hogy újra kérdezzük, hogy a népességcsere-elméletnek van-e valóságalapja.

A Pew Research 2017-ben közzétett tanulmánya Európa muszlim lakosságának alakulása szempontjából három modellt vizsgál: migráció nélkül, mérsékelt bevándorlással és nagyarányú bevándorlással. A kiindulópont Európa 2016-os muszlim vallású lakosságának száma, amely 25,8 millió volt.

Ez kb. 3,8 százalékos növekedést mutat a 2010-es adatokkal összehasonlítva, amikor 19,5 millió muszlimot regisztráltak. Míg 2016-ban a muszlimok Európa lakosságának 4,6 százalékát tették ki, ez 2050-re a migráció teljes leállításával is 7,4 százalékos arányra növekedne. Mérsékelt bevándorlással már 11,2 százalék, míg nagyarányú bevándorlással ez az arány 14 százalékra duzzadna.

Annak okai, hogy nulla bevándorlással is ilyen jelentős mértékben növekedne a muszlim lakosság aránya a Pew szerint az, hogy egyrészt az európai muszlimok átlagéletkora 13 évvel alacsonyabb, mint az őslakosoké, és a muszlim nőknek átlag eggyel több gyereke születik, mint az európaiaknak. Ezt a folyamatot felerősíti az a tény is, hogy Európa őshonos lakosságának a száma mindhárom modell körülményei közt csökkenni fog.

A magas bevándorlási modell szerint, ami leginkább tükrözi a mai számokat, 2050-re Európa nem muszlim lakossága 6 százalékkal csökkenne, muszlim lakossága pedig 193 százalékkal növekedne.

Magas bevándorlási számok mellett Svédország társadalma változna meg legradikálisabban, a 2016-os 8 százalék muszlimból 2050-re 31 százalék lenne a Pew szerint. Ezek a számok is csak akkor érvényesek, ha a több mint egymillió elutasított bevándorlót elszállítják Európa területéről, aminek gyakorlatban szinte semmi esélye.

Pierre és Alexandra Rostan 2019-es tanulmánya szerint mérsékelt bevándorlási trendek mellett is csak idő kérdése mikor válik a muszlim lakosság európai többséggé. Ciprus után ez Svédországban fog először bekövetkezni (2125-ben, mérsékelt bevándorlás mellett). Őket követi majd Franciaország, Belgium és Bulgária. Magas bevándorlási számokkal a Rostan-tanulmány nem ad projekciókat, de a migrációpárti baloldal térnyerésével ez még ebben az évszázadban megtörténhet.

Rostanék tanulmánya szerint a növekvő muszlim lakosság gyökeresen megváltoztatja majd az európai társadalmakat politikailag és gazdaságilag. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy olyan új törvények születnek majd, melyek a muszlimok jogait terjesztik ki. Emellett jelentősen megnövekszik az idegen kormányok és politikai erők befolyása is az európai közéletre. Hogy ennek mi lesz a végkifejlete? Rostanék szerint ideiglenesen megnövekszik majd a jobboldali iszlámellenes pártok támogatottsága, de a muszlimok arányának növekedésével ez visszaszorul.

Jön egy fájdalmas újrarendeződési periódus, amelyet egyesek civilizációs sokknak neveznek, de ennek mértéke is – hogy Rostanék liberális megfogalmazását konzervatív fogalomrendszerben értelmezzem – attól függ majd, hogy az akkor már kisebbségben levő őshonos társadalom milyen mértékben lesz hajlandó elfogadni az új erőviszonyokat, és az asszimiláció útjára lépni.

Ahogy a fentiekből talán kitűnik, a népességcsere fogalma rendkívüli módon leegyszerűsít egy több szinten is szervezett, de lényegében szervezés nélkül is, spontán zajló civilizációs folyamatot, ezért feleslegesnek tartom használatát.
A lényeg inkább az, ahogy Rostanék írják, hogy „a muszlim közösség túlnyomórészt a baloldalra teszi le szavazatát”, ezért is inkább a baloldali liberális pártok a tömeges bevándorlás politikai győztesei, legalábbis ideiglenesen.

Az ezt kritizáló hangok elhallgattatása tehát a bevándorlók és az ezeket támogató politikai szervezkedések közös érdeke. Ennek a szüleménye az európai családok gyermekvállalási kedvének visszaszorítása, a házasság intézményének genderalapon való összekuszálása, a nemzeti értékek és határok relativizálása, vagy a keresztény hit rutinszerű gyalázása.

Az idegen kultúrák betelepítése ugyanannak a folyamatnak a része, mint az őshonos kisebbségek erőszakos beolvasztása. Egyes szomszédaink tisztában vannak azzal, ma a kisebbségek elleni uszítással nemcsak a hazai ultranacionalista szavazók közt találnak megértésre, hanem ez európai uniós körökben is alkalmas biztos pontszerzésre, mivel a kisebbségek hajlamosak a nemzeti kultúrához és konzervatív értékekhez való ragaszkodásra.

Népességcseréről, bármennyire korlátolt értékű is ez a kifejezés, tehát legfőképpen azért kell beszélni, mivel ezt is betiltották. Amit viszont annál inkább nevén kell neveznünk, az annak a kollektív tudathasadásnak az oka, amely a mai európai választókat a fent leírt folyamatokat gerjesztő politikai erők lelkes támogatására készteti.

(A szerző teológus)