Von der Leyen botladozik

Végre valami tényleg sikerült Brüsszelnek! Január 20-án António Costa, Portugália szocialista miniszterelnöke az Európai Parlamentben tartott ünnepi beszédében megerősítette, hogy épp a koronavírus-járvány során bizonyosodott be, hogy „milyen fontos is az Európai Unió, amely minden európai polgár számára bebiztosította az egyenlő hozzáférést a várva várt Covid–19-ellenes oltáshoz”. Ezért elismerését fejezte ki az Európai Bizottság, Von der Leyen és a német elnökségnek „fáradhatatlan munkájukért”.

A meghatódott portugál miniszterelnöknek kétségkívül igaza van abban, hogy azt a kis mennyiségű adagot, amelyet az EU-nak nem sikerült elszalasztania, tényleg egyenlő mértékben sikerült szétosztani a szenvedő európaiak közt. Emellett tökéletesen tükrözi a hangadó európai elit eltorzult logikáját az, hogy a hangsúlyt az „egyenlő hozzáférés” párosban nem a „hozzáférésre”, hanem az „egyenlőre” teszik.

Ha valakinek eddig talán nem lett volna világos az állandóan hangoztatott „európai szolidaritás” fogalma, íme itt az alkalom: mivel egy sikeresen működő demokratikus egységet nem sikerült az európai baloldalnak megteremtenie, a közös platformot a kudarc szabványosításában és egyenlő elosztásában találták meg. A jelek szerint viszont nemcsak a portugál szocialisták hálásak az európai vakcinabeszerzési stratégia kudarcáért, hanem a brit konzervatív kormány is.

Az Astra­Zeneca-vakcina körüli óriási botrány végérvényesen lerántotta a leplet nemcsak az EU-vezetés hanyagságáról, hanem a féktelen bosszúvágyáról is azok iránt, akik gyengeségüket felfedik. A brit kormánynak ugyanis nemcsak gyorsabban sikerült az AstraZenecánál oltóanyagokat beszereznie, de a szerződéseit is sikeresen úgy fogalmazta meg, hogy ott ne maradjon semmilyen kiskapu a gyártó számára.

Azt hiszem, bármely másodéves joghallgató is elborzadna annak a szarvashibának láttán, amit az Európai Bizottság jogászai követtek el a szerződés megfogalmazásakor: ahelyett, hogy pontos mennyiségben és időpontokban egyeztek volna meg, a gyógyszergyártót csak „megfelelő erőfeszítések” megtételére kötelezték.

Ahogy a német Bild Zeitung írta, Von der Leyen vagy hazudott 447 millió EU-polgárnak, vagy fogalma sem volt arról, mit tartalmazott az általa aláírt szerződés. Az viszont, hogy kinek van igaza, ma az unióban másodlagos kérdés. A lényeg az, hogy a nekünk ellentmondók ellen legyen egy büntetőcikkely, amelyet előhúzhatunk, ha a vitát teljes mértékben elvesztettük.

Ennek megfelelően kezdtek fenyegetődzni a Brexit-megállapodás 16. cikkelyével, amely kivételes helyzetekben megengedi Brüsszelnek, hogy vissza­állítsa a határellenőrzést Nagy-Britannia és az EU között. Megzsarolták az AstraZenecát és a brit kormányt egyaránt, hogy ha a legyártott vakcinákat nem az EU-nak adják, akkor Írországban egy határellenőrzés bevezetésével gátolják a vakcina szállítását.

Erről a szándékukról persze az ír kormányt elfelejtették értesíteni. Boris Johnson miniszterelnöknek két hívásába került, hogy meghátráltassa a pehelysúlyú Európa Tanács elnökét, és visszavonassa vele a határellenőrzésről szóló fenyegetéseket. A brit sajtó rég nem hallott nemzeti hangzatokkal ünnepelte a precedens nélküli győzelmet, és még olyan Brexit-ellenes publicista, mint például Alan Cochrane is azt írta , „elmozdíthatatlan EU-párti voltam, de most láttam csak be, a Brexitet kellett volna támogatnom”.

A számon kérhetőség a demokrácia egyik alappillére, és ha egy ilyen krízisben egy döntéshozó potenciálisan ezrek életét követelő, a gazdaságoknak pedig milliárdokba kerülő hibát követ el, ezért vállalnia kellene a felelősséget. Ha ezt még azzal tetőzi, hogy botladozásaiért jogtalanul másokat okol és büntet, és egy szabad nemzetekből álló közösség képviseletében szégyent hoz ezekre, ez már az egész jelenlegi EU strukturális alkalmatlanságáról szól.

Az a tény, hogy egy ilyen szégyenteljes vereség után 24 órával Von der Le­yen még mindig a pozíciójában volt, azt jelenti, hogy az unió szervezeti szinten súlyos demokráciadeficitben szenved. Az is komoly baj, hogy a brüsszeli elit kudarcaiból előreláthatóan most is erényt fog majd faragni, ahogy ezt tette a 2015-ös migránsinvázió során az európai értékek és szolidaritás nevében. Ennek első pacsirtája nem is lehetett más, mint a darwini „legalkalmasabb egyedek túlélése” alapelvét minden tekintetben meghazudtoló francia elnök.

Emmanuel Macron ugyanis gálánsan kiállt a botladozó Von der Leyen mellett, és kijelentette, hogy sebaj, ha nem sikerült beszerezni, az AstraZeneca-vakcina úgyis szinte teljes mértékben hatástalan! Hogy ezt a kijelentését mire alapozta, már nem tudni, de tökéletes példáját nyújtotta annak, hogy hogyan is működik ma az európai kudarcszolidaritás.

Ez az egész bohózat bizonyos szinten talán szórakoztató is lenne, ha a kórházak mellett nem parkolnának hűtőkonténerek, amelyekbe a teli halottasházakban már nem tárolható elhunytak testeit rakodnák. És legyinthetnénk az egész brüsszeli színházra, ha a valóságban nem lenne olyan nagy szükségünk egy jól működő, demokratikusan gondolkodó és hozzáértően vezetett Európai Unióra.

A liberális torzításoktól paralizált, öncélú brüsszeli szervezet nem tudja és nem is akarja képviselni az európai polgárok többségének érdekeit, értékeit. Náluk csak mi, öntudatos európai polgárok követnénk el nagyobb mulasztást, ha most nem követelnénk a félrekezelt egészségügyi vészhelyzet felelősei­nek lemondását és eltávolítását.

(A szerző teológus, újságíró)