Rab Irén

Vélemény és vita

Hallo, Diktator!

Hat héten belül másodszor tűzte műsorára főműsoridőben az ARTE, európai kulturális TV-csatorna Orbán Viktort lejárató másfél órás propagandafilmjét, a fenti címmel

A filmben „hazai” tanúként fellépnek a Klubrádió, a CEU, a Magyar Hang prominensei, Karácsony főpolgármester és Hadházy független képviselő, sőt Magyar Bálintnak is jut mellékszerep. Ha valakit kihagytunk, attól elnézést kérünk. A palettát volt és jelenlegi brüsszeli baloldali „nagyságok” valamint Paul Lendvai „Orbán életrajzírója” színesítik. Moderátornak Sargentini asszony helyett a német Zöldek Európa parlamenti üdvöskéje, Daniel Freund ugrott be. A filmből kitetszik, hogy egy dologtól félnek igazán, ha Orbán határozottsága precedenst teremt az Unióban, és más kormányfők is kiállnak nemzeti érdekeik mellett. (A filmről még az első vetítés után a Magyar Hírlap publicisztikát közölt, amelyet most újra figyelmükbe ajánlunk – a szerk.)
 

Brüsszeliták bolsevik trükkje

A bemutatás módszere a régi bolsevista trükk. Először tételmondatként látványos tényközlés, a valóság egy szelete, amelyet aztán a koncepció célja szerint formálnak

Látszatdemokrácia, kiüresített demokrácia, megkötözött demokrácia, a demokrácia megcsúfolása, színjáték a demokráciával – szól a többszólamú EU-kórus nyitánya. A kórustagok ismert levitézlett vagy éppen feltörekvő európai parlamenti tisztségviselők, a darab címe Halló, diktátor úr! A téma a magyar jogállamiság, a főszereplő a magyar miniszterelnök. Mindenki róla beszél, minden körülötte forog, ő a konfliktus, a bonyodalom és a megoldatlan megoldás. A darabban fellép a magyar ellenzéki dalárda is, a demokrácia maradék morzsáit őrző ismert budapesti arcok, végveszélyben lévő szervezetek.

A történetszövés igazán modern, a főhős életének fontos állomásait a rendező a megrendelői koncepció alapján válogatja és értékeli.  

Végigkövethetjük, hogyan lesz a forradalmárnak indult radikális Orbán Viktorból a politikába kerülve a liberális értékeket eláruló renegát, majd a hatalom megszerzése után hogyan válik lépésről lépésre „egész bandájával valódi bűnözővé”. A jóakaratú EU mindezt tehetetlenül szemléli, erre nem volt felkészülve, és ott leselkedik a veszély, hogy az Orbán-modell iskolát teremt, példáját mások is fogják követni. A dramaturgia idősíkváltással dolgozik, az információk labirintusában az európai zöldek újsütetű üdvöskéje, a német Daniel Freund kalauzol, ő a rezonőr, ő kommentálja az összefércelt mű egyes jeleneteit.

A német–francia vegyes tulajdonban álló európai kulturális tévécsatorna, az ARTE ezzel a dokumentumfilmnek minősített alkotással lepte meg karácsonyra jobb sorsra érdemes nézőit. A szokással ellentétben most az adást követően nem hét napig, hanem egyenesen három hónapig tölthető le a film a saját portálról és egyéb megosztó oldalakról.  Propagandafilm ez a javából, goebbelsi mintára készült német propagandafilm.

A megrendelők viszont brüsszeli jelmezt húztak magukra, a háttérben az Európai Parlament progresszív tagozatának képviselői állnak, akik valamennyien, frakciótól és pártszínektől függetlenül, egy emberként a jogállamisági mechanizmus mellett állnak ki. Kép is mutatja őket, ahogy így kiállnak.

Másfél órás film a magyar nemzeti politika, a demokrácia szabályai szerint törvényesen választott kormány, Magyarország lejáratására. A film azt sugallja, hogy a magyar világban nincs demokrácia, ahogy értékek sincsenek. Csak Orbán Viktor van mindenütt, minden az ő köpönyegéből bújt ki, és amíg ő határozza meg itt a politikát, addig veszélyben vannak a magyar és a közös európai értékek is. A kiegyensúlyozottság jegyében a hivatalos kormányoldal a másfél órából másfél percet kapott bizonyítványának magyarázására. Nem is kell több, vélekedik a magyar ellenzék, hiszen a film nem nekünk, hanem az európaiaknak készült. Szerintük egy dokumentumfilmnek a tényfeltárás a feladata, jelen esetben a városi legendákkal fűszerezett alternatív tényeké. De ha valódi tények helyett előítéletekkel operálnak, akkor az bizony propagandacélokat szolgál.

A politikusi szólamoknak hála a diktatúrázó minősítés már a felütésben bizonyosságot nyer. A film feladata ezt a bizonyosságot minden megnyilatkozással igazolni és alátámasztani. Nézzük a megszólaló brüsszelitákat a teljesség igénye nélkül! Martin Schulz, aki a remélt németországi kancellári posztért lemondott az EP-elnöki tisztségéről. Nemhogy kancellár nem lett, de sikerült neki a valaha jobb napokat látott pártját, az SDP-t történelmi mélypontra kormányoznia. Bokros teendői mellett az iskoláit még mindig nem ért rá befejezni, mégis megmondóembernek számít a baloldalon.

Aztán az európai értékek örök védelmezői, a luxemburgi törpeállamot képviselő ősbalos Asselborn és a keresztény Viviane Reding. Asselborn szerint Magyarországot egyszerűen ki kellene zárni az európai döntésekből, Reding pedig tíz éve nem érti az új magyar alkotmány szellemét. Manfred Weber a mai napig Orbánt okolja az elúszott bizottsági elnöki poszt miatt, amíg él, nem tud megbocsátani. Ezért átbucskázott a fején, neoliberális külső-belső formát öltött, és viszi a Néppártot balra, ameddig csak bírja.

A szocialista Katarina Barley parlamenti alelnök félti legjobban a jogállamiságot. „Olyan nincs, hogy Kelet-Európának más a történelme és a kultúrája, és közelítsük az álláspontjainkat – mondja –, alapértékekben nincs kompromisszum!”
Barley pár hónapja a magyarok és lengyelek kiéheztetéséről szónokolt, két éve pedig, német igazságügyi miniszter korában NDK-s honfitársairól állította, hogy nem elég érettek még a demokráciára. Nem hiányozhatott a bevágásokból a zölddé lett Vörös Danny (Cohn-Bendit) 2011-es ordítozása, pardon, kiállása a magyar sajtószabadságért. Másfél órába sok minden belefér.

Az Európai Parlament hónapokon keresztül kereste a megoldást, hogyan lehet a jogállamisági mechanizmust valahogy beerőltetni a nyári európai szupercsúcs-megállapodásba. Hogy Orbán ne jusson pénzhez, hogy az uniós pénz oda jusson, ahova kell! És persze féltek a magyar vétótól, ami az egész eljárást megbéníthatja. Ott, a parlamentben az fáj nekik legjobban, hogy nem látnak a kulisszák mögé. Az Európai Tanács ülései titkosak, nem szivárog ki semmi, és nem lehet tudni, melyik ország milyen álláspontot képvisel. Ez rendszerhiba, hiába minden igyekezet, a 7-es cikkelyt sem tudják áterőltetni, panaszkodik Freund. El kell venni hatásköröket a csúcsszervtől, mert amíg a nemzetállamok vezetői döntenek a legfontosabb kérdésekben, addig hiábavaló a demokráciáért elkötelezett képviselők minden igyekezete.

Daniel Freund az EP megbízásából ősszel Budapestre utazott, Orbán-ellenes muníciót gyűjteni. Találkozott a Sargentini-, a Jourová- és minden Magyarországról szóló jelentésben fő informátori szerepet vállaló baloldali erőkkel. Járt a Klubrádióban, a Magyar Hangnál, a CEU-ban, Iványi Gábor birodalmában, a főpolgármesteri hivatalban (ez új helyszín), a Transparency International irodájában. Felcsútra is ellátogatott, hogy megnézze Mészáros Lőrinc házát, és felüljön az európai hírű kisvasútra. Erre az útjára Hadházy magányos képviselő kalauzolta. Hadházyt szeretik a jogállamokban, mert ő igazi független. Nem tudják, milyen körülmények között ebrudalták ki a zöldként ismert LMP-ből, nem látták a zokniját, a tévés és a parlamenti provokációit sem. Igazi hiteles embernek tartják, aki tudja, hogy Orbán a hatalmát uniós pénzből építgeti. A német adófizetők pénze EU-projekteken keresztül először Mészáros gázszerelőhöz érkezik, aki addig manipulál rajta, míg végül a pénz kimosdatva a miniszterelnök vejénél, apjánál, egyszóval az Orbán családnál landol. Ennél nagyobbat csak Magyar Bálint tudott mondani. A közép-ázsiai maffiaállamoktól szerinte csak az különbözteti meg ma Magyarországot, hogy itt nem olajon és gázon, hanem EU-pénzen hizlalt oligarchák vannak.

A bemutatás módszere a régi bolsevista trükk. Először tételmondatként látványos tényközlés, a valóság egy szelete, amit aztán a koncepció célja szerint formálnak, elhallgatnak, ferdítenek, átalakítanak, elbizonytalanítanak és szembehazudnak. A valóságelemek közé hamis érvek keverednek, a végső konklúzió az, aminek szánták, az a priori bizonyítása: Magyarországon Orbán tevékenységének köszönhetően csökkennek a szabadságjogok, csorbulnak az európai értékek,  kiépülőben a diktatúra.

Példaként nézzük a sajtószabadság kérdését!  A stáb meglátogatja a Magyar Hang szerkesztőségét. Ott a főszerkesztő elmeséli nekik, hogy a 2018-as választások másnapján Orbán a kulisszák mögül a nagy múltú Magyar Nemzet száz munkatársát szélnek eresztette. Emlékszem, hogy a német sajtó pontosan így interpretálta a történéseket. Akkor és most sem mondták el, hogy a nevezetes 2015-ös G-nap után a lap Simicska Lajos tulajdonába került, aki Orbán-ellenes gyűlöletétől vezérelve a Jobbikból és Vona Gáborból kormányváltó ellenzéket akart faragni. A terv nem sikerült, Simicska menesztette Vonát, visszakérte a slusszkulcsot, és hírportáljait megszüntette. Nemcsak a Nemzet, hanem a Heti Válasz, a Hír TV és a Lánchíd Rádió is erre a sorsra jutott. Ezt Orbán számlájára írni egyszerűen hazugság. Az utód Magyar Hang a megmaradásért küzd, nincs kormányhirdetés (miért lenne?), nincs előfizető, mert vidéken az emberek félnek független újságot megrendelni, ahogy félnek a nyomdák is a lapot kiadni. Fortélyos félelem igazgat mindenütt. A félelem miatt kell Szlovákiába menniük, és véletlenül sem azért, mert ott jóval alacsonyabbak a nyomdai költségek. A szerkesztőségben tett látogatás ürügyet ad Freundnak arra, hogy a médiatörvényről, a független sajtó megszüntetéséről, az újságok alapítványba tereléséről értekezzen.

Csak azt felejti elmesélni, hogy a nagy Németországban is médiabirodalom van, néhány alapítvány tartja kezében a világ ötödik legnagyobb médiapiacát, Magyarországon is van piaci részesedésük, ha nem is akkora, amekkorát a rendszerváltozás után kihasítottak maguknak.

A CEU-nál tett látogatás is megér egy misét. Ignatieff rektor szerint az egyetem semmilyen ideológiát nem képvisel, huszonöt éve működnek Budapesten, és most mégis egy önkényes bürokratikus irányelvet kényszerítettek rájuk. A CEU megpróbált eleget tenni az elvárásoknak, de Orbánnal kellett volna megegyezniük, és Orbán nem akarta a szerződést aláírni. Ultimátumot kaptak, néhány napon belül el kellett hagyniuk Budapestet. A harmincas évek óta nem fordult elő Európában, hogy egyetemet elüldöztek volna valahonnan. A költözés maga kétszázmillió euróba került, de nem ez fáj a rektor úrnak. Ami igazán fáj, az az egyetemes akadémiai szabadság megsértése. És lám, az orbáni önkény további egyetemeket is korlátoz, itt van a szabadságharcos színészegyetem, akik hónapokig védték autonómiájukat. Itt is hibádzik néhány valóságelem. A CEU-nak két campusa van, egy Bécsben és egy továbbra is Pesten, a Nádor utcában.

Hát, így épül fel ez a film. Igazi mazochistaként kétszer néztem meg, hogy néhány érdekes gondolatot kigyűjtsek belőle. A film Orbán politikája ellen hangol, az európai polgárokat akarja manipulálni. Ő a fekete bárány, aki semmibe veszi az európai szolidaritást, megkérdőjelezi az európai értékeket, megakadályozza, hogy a koronasegély időben elérkezzék a rászoruló országokhoz. Sakkban tartja Európát, ha kell, elmegy a falig, míg végül Merkel és Németország kénytelen beadni a derekát. A brüsszelitákat zavarja, és ezt el is mondják, hogy Orbán öntudatos, soha nem tér ki a viták elől, igazát a végsőkig képviseli. Úgy ássa alá az Európai Uniót, hogy soha nem sérti meg a szabályokat. Más politikusi modellt képvisel, mert nyílt lapokkal játszik, soha nem köntörfalaz. A legveszélyesebbnek azt tartják, hogy egy ország van ennek az embernek a kezében. Mi lesz, ha követői támadnak, mint most a lengyelek, vagy a visegrádi országok, vagy mások? Mi lesz akkor?

„Az EU-csúcson huszonhat ország már most úgy táncol, ahogy Orbán fütyül. Lenyűgöző is lehetne – mondja Daniel Freund –, de ez félelmetes, egyszerűen félelmetes!”

Hát, ezért ez a film. És attól tartok, lesz még pár ilyen. Orbán útjában áll az európai egyesült államokat vágyó politikai erőknek. És Európában jelenleg ők vannak többségben.

(A szerző történész)

Kapcsolódó írásaink