A 2021. évi Jézus-per harmadnapja

Hogy mi is történt, azt a beavatott szemével tudom elmondani.

Kezdjük az elején!

A Népszava 2020 tavaszán megjelentetett egy gúnyrajzot, amely a megfeszített Jézus Krisztust gyalázta. A megfeszített Jézus Krisztust gyalázó karikatúra ellenében keresetet nyújtottam be a Fővárosi Törvényszékhez keresztény közösségünk tagjainak emberi méltósága megsértése és vallásszabadsághoz fűződő személyiségi jogunk megsértése jogcímén. A keresetet, nem mint a Parlament Igazságügyi Bizottságának elnöke és nem is mint KDNP-frakcióvezető-helyettes, hanem mint keresztény magyar állampolgár terjesztettem elő.

Azért pereltem a Népszavát, mert a megfeszített Jézus Krisztust gyalázó karikatúra kigúnyolja keresztény vallási közösségünket és semmibe veszi keresztény hitünket, mindezzel pedig provokálja a keresztény embereket, de egyben minden jóérzésű embert is. A sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának helyes gyakorlása pedig azt megkövetelné, hogy a közlés tartalmát tekintve legyen tisztességes és tartsa tiszteletben a vallási közösségek törvényes jogait és a közösség tagjainak emberi méltóságát is. De ez a jelen esetben nem történt meg, így a Népszava vallásgyalázó gúnyrajza nemcsak erkölcsi normákba ütközött, hanem kifejezetten hazánk Alaptörvényébe és egyben a Polgári Törvénykönyvbe is. Ezért én felléptem a gúnyrajzzal szemben a keresztény közösségünket megillető jog eszközével.

Hogy mi történt azt követően, hogy az engem megillető joggal éltem?

Felmosták velem a padlót, sőt még a „szégyenfalukra” is feltettek, míg a gúnyrajz alkotóját kitüntették. De ne menjünk ennyire előre, mert az események legdurvább sorozata a bíróságon következett be, vagyis éppen ott, ahol a keresztény közösségünkkel szemben elkövetett jogsértést orvosolni kellett volna. A jogsértés orvoslása helyett azonban kommunista időket megszégyenítő szürreális jelenetek zajlottak le a bíróságon.

Az igazság birtokában személyesen részt vettem a tárgyaláson, de ennek ellenére egy árva szót sem szólhattam, pedig még a statáriális bíróság is megadja a vádlottnak a lehetőséget arra, hogy az utolsó szó jogán mondjon valamit. Úgy éreztem magam, mint Pelikán a Tanú című filmben, amikor a vádirat helyett már az ítéletet kapta! Ott legalább annyit mondtak, hogy „bocs”, de itt még ez sem történt, ugyanis a bírónő amint megnyitotta az érdemi tárgyalást, már lényegében azonnal ítélethirdetésre be is rekesztette, mondván: minden ténybeli és jogi kérdéssel tisztában van. Így hirdette ki a törvényszék ellenem az ítéletet, amely ítélethirdetés időben többszörösen tovább tartott, mint maga a tárgyalás ideje.

Az ítélethirdetést úgy éltem meg, hogy annak minden mondata egy-egy ütés az Úron, egy-egy ütés rajtam és egy-egy ütés keresztény közösségünkön. Az ítélethirdetés közben bár jegyzetelek, de úgy érzem, KO. Kiütöttek! Hallva, hogy csönd van, az ítélethirdetésnek vége, valahogy kimegyek. Ügyvédem kérdi: jól vagy? Nem, de többet nem tudok mondani.

Békés ember vagyok, de most háborog a lelkem! Nem is tudok visszamenni dolgozni, csak céltalanul bolyongok a városban, hátha jobb lesz. Nem lett jobb. Sőt percről percre rosszabb lett, mert személyesen átéltem Jézus Krisztus újabb „megfeszítését”.

Imádkoztam, hogy jöjjön már a „feltámadás”, de nem jött, hisz kétezer éve is harmadnapra támadott fel.

Órák teltek el, közben többször csöngött a mobilom, végül felvettem. Estére a Magyarország élőben című műsorba hívtak. Elfogadtam a meghívást, gondoltam addigra jobb lesz, de nem lett jobb. Gondoltam, másnapra jobb lesz, de nem lett jobb.

Még most, három nap után is szenvedek. Szenvedek, az Urat ért becstelenség miatt. Szenvedek a bíróság eljárása miatt, hogy keresztényként másodrendű állampolgárnak érzem magam. Szenvedek a bíróság ítélete miatt, hogy ma Magyarországon a keresztény szimbólumokat és ezáltal a keresztényeket szabadon lehet gyalázni, mert úgymond ez csak egy jópofa vicc.

De van egy reménysugaram, mert tudom, hogy a sötétség erői bár megalázhatnak és bántalmazhatnak, de nem törhetnek meg. Nem törhetnek meg, mert az Úr arra hív engem és mindannyiunkat, hogy álljunk ki érte és vele.

A Királyok 2. könyve jut eszembe, amely azt mondja: át kell menned a pusztán, hogy győzhess. Ez pedig azt jelenti, hogy a „tűzpróbát” ki kell állnod, nem törhetsz meg. A viszontagságok kohóját ki kell állnod, mert hited ezáltal tisztul, mint az arany!

Az is eszembe jut, hogy a sötét oldal egyre hevesebb támadása azt jelzi, hogy az igaz úton járunk. Igaz úton, mert szövetségedet fenntartva, nem adjuk meg magunkat annak, amit a világ diktál. Nem adjuk meg magunkat, mert a végső győzelemhez a világ mércéje kevés.

Ne feledjétek, bármily nagy is a hívás, teljesíthető.

A mérce nekünk állíttatott, akkor is, ha azt a Népszava és a bíróság nem ugorja meg.

Ne tegyük lejjebb a lécet!

(A szerző egy keresztény magyar polgártárs)