Szigor és csimborasszó

Aggodalommal figyelhetjük a történéseket – ahogyan azt Varga Judit igazságügyi miniszter a minap megfogalmazta. Szerinte most azért kell szurkolnunk, hogy minél gyorsabban minden érintett országban erős demokratikus legitimitással rendelkező, cselekvőképes kormányzat jöjjön létre. Ezt pedig szinte semmi sem indokolhatja jelenleg jobban a koronavírus-világjárvány által okozott nehéz helyzetnél. S ennek magyarázatában nem is kell az uniós vagy a világpolitikáig mennünk. Hiszen ki ne érezné ezt a saját bőrén?

Gondoljunk bár a pandémia emberi vagy gazdasági, esetleg politikai oldalára. Ez most ugyanis egy olyan (élet)helyzet, amelyben ez a három tényező – a személyes, a politikai és a gazdasági – találkozik, egymásra épül és összefonódik, egyik sem igazán értelmezhető, és főleg nem oldható meg akármelyik másik figyelmen kívül hagyásával.

Hiszen ki lenne az, aki ne akarná visszakapni a régi, a koronavírus-járvány előtti életét, az utazásokat, a rokonokkal és a barátokkal, a szépkorú hozzátartozóinkkal való találkozásokat, az önfeledt közös ünnepléseket, de akár még az idős nagyszülők születésnapi vagy névnapi köszöntését is, a szemükben csillogó elérzékenyülést, és igen, esetenként még a meghatódottság könnyeit is? Ki ne akarná végre ismét ugyanúgy élni az életét, mint a járványt megelőző, úgymond normális időkben?

Decemberben érkezett meg hazánkba az első védőoltás-szállítmány, amire akkor már nagyon vártunk, a vakcináció tehát, ha a korlátozott mennyiségű készleteknek megfelelően is, de elkezdődött. S ha a járványt sikerül majd visszaszorítani, még csak akkor kezdődik majd igazán a vírushelyzet utáni gazdasági helyreállítási verseny – ahogyan erre a tárcavezető is felhívta a figyelmet. Cseppet sem mindegy ugyanis, hogy Európa képes lesz-e arra, hogy ennek az előttünk álló „őrült futamnak” a nyertesévé váljon. Ellenkező esetben hátrányos helyzetbe kerülhet a kontinens. Azok az országok vannak hát most gazdasági versenyelőnyben, amelyeknek stabil, cselekvőképes kormánya van. „Magyarország készen áll!” – hangsúlyozta Varga Judit.

Lássuk csak, mi határozza meg mindennek az emberi oldalát.

A magyar válságkezelés következetességét jelzi – némely más európai országgal ellentétben, ahol állandóan változtatják a hatályos rendelkezéseket, amelyek között végül sokszor már nem is igazán lehet kiigazodni –, hogy nálunk több mint két hónapja ugyanazok a szigorú szabályok vannak érvényben. Igen, sokszor valóban nehéz lemondanunk egy-egy utazásról, és különösen nehéz volt ez az év végén, amikor karácsonyra sem utazhattunk el a szeretteinkhez, akikkel pedig már évtizedek óta mindig együtt ünnepelünk. A koronavírus-járvány tehát megváltoztatta az életünket, és nem könnyű dolog – cseppet sem az! – lemondani a szokásainkról.

De nyeltünk egy nagyot, és tudomásul vettük, hogy közös érdekünk, hogy mindez most így történjen.

A járványügyi intézkedéseknek azonban mindezeknek még csak az egyik szegletét jelentik. Ez a személyes, emberi oldal. Másfelől azonban szorosan kapcsolódik ehhez, hogy most a munkahelyek és az alapfokú oktatás megőrzésének is kiemelt jelentősége van, mert ez tudja garantálni az ország működését, ami pedig mindnyájunk közös érdeke.

A szigorú intézkedések várhatóan addig maradnak érvényben, amíg el nem kezdődik a tömeges oltás. Nem szeretnék itt most kitérni arra, hogy a brüsszeli vakcinabeszerzést már nemzetközi szinten is egyre többen illetik éles kritikákkal, tény azonban, hogy ez egy olyan kérdés, amelyben a gyorsaság fontosabb, mint az ár.

Hallgatom azonban a hazai ellenzéki megszólalásokat a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, és látom ám, hogy közöttük is rettenetesen elszaporodtak az önjelölt virológusok. Sajnos felettébb sok bizonytalanságot sikerült máris elhinteni az emberekben, kampányoltak a védőoltásra való regisztráció ellen, kemény munkát fektettek abba, hogy megingassák az operatív törzsbe vetett bizalmat, s egyáltalán, véget nem érő szólamokban ostoroznak tulajdonképpen minden vírusügyi intézkedést.

Ebben az ellenszélben kell hát a szakembereknek, a valódi virológusoknak meghozniuk a legfontosabb döntéseket, s ellenzéki össztűz alatt kell a gazdasági vezetőknek is gondoskodniuk arról, hogy az ország talpon maradjon. Láthatjuk, hogy a kimondott szavakat, az ellenzéki véleményformálást nem előzi meg mérlegelés: állásfoglalásuk kimerül annyiban, hogy mindennek az ellenkezőjét mondják.

Az intézkedésekről csak elítélően szabad nyilatkozni. Értem én, hogy számukra most ez jelenti az ellenzéki politizálás csimborasszóját, mégis, éppen ez szépen jelzi azt is, hogy milyen válságban vannak mostanság azon a térfélen, az ötlettelenség és a hiteltelenség csapdájában.

Az ugyanis, hogy vírusügyben elbizonytalanítják a lakosságot, semmivel sem igazolható.

(A szerző újságíró)