Galsai Dániel

Vélemény és vita

Egy laza döntés

Fricska. Újabb csudás ítélet, a magyar bírói gyakorlat legnagyobb dicsőségére

A Fővárosi Törvényszék elutasította Vejkey Imre KDNP-s képviselő keresetét, amit a Népszava gyalázatos karikatúrájának ügyében indított. Végül is a hitvány gúnyrajz csupán Müller Cecília tiszti főorvos asszonyt alázta (a járvány kellős közepén), valamint a megfeszített Krisztust, remek áthallásokkal, minden veszett liberális és útszéli kocsmatöltelék megtalálhatta benne a maga örömét. A verdikthez magyarázat is dukál: „…bárki számára egyértelműen megállapítható, hogy a perben kifogásolt rajz műfaját tekintve karikatúra, ezért azt annak műfaji besorolását figyelembe véve kellett a bíróságnak megítélnie.” Akkor jó, meg vagyunk nyugodva. Bár van törvény a nők védelmére, a személyiségi jogok és a vallások oltalmazására, de azért vannak remek bírák, hogy ilyen magyarázatokat kreáljanak. Gondolom, tekintetesék ugyanilyen lazák lesznek, ha homoszexuálisokról, feketékről, romákról jelennek meg ilyen vicces firkálmányok. Vagy nem?

Kapcsolódó írásaink

Vitéz Ferenc

Vitéz Ferenc

„Hajh, de bűneink miatt…”

ĀA magyar kultúra akkor is megmarad (legalábbis, amíg himnuszunk megmarad), ha az európai civilizáció idegen hatáskörbe kerül – és nem tud énekelni, csak megrendülni, a szónak nem a kulturális, költői, hanem konkrét civilizációs értelmében

Szabó Palócz Attila

Szabó Palócz Attila

Szigor és csimborasszó

ĀOlyan időszakot élünk, amelyben kormányválságok sorozata rázza meg Európát