Deme Dániel

Vélemény és vita

Követni a lengyel példát

A lengyel igazságügyi miniszter Zbigniew Ziobro a közelmúltban jelentette be kormánya azon jogi kezdeményezését, miszerint súlyos büntetések kiszabása járjon olyan szociális médiaplatformoknak, amelyek cenzúráznak, vagy törölnek az ország törvényeit nem sértő tartalmakat vagy véleményeket. A kezdeményezés szerint ha egy szociális médiacég önkényesen eltüntetne egy, a törvényesség keretein belül mozgó tartalmat, a sérelmezettnek joga van a cégnél panaszt tenni, és ha innen nem kap jogorvoslatot, egy speciális bíróság elé terjesztheti kérelmét, amely egy héten belül köteles döntést hozni. Abban az esetben, ha a bíróság úgy dönt, hogy a tartalom nem sértett lengyel törvényeket, a médiaplatformot kötelezheti a tartalom visszaállítására, vagy pedig csaknem kétmillió euró kártérítés megfizetésére.

A lengyel igazságügyi miniszter szerint ideológiai cenzúra folyik, amely megsérti a szólásszabadság alapelvét. Morawiecki kormányfő egy hasonló szellemben megfogalmazott európai törvényt szorgalmaz, de gondolom ő is tisztában van azzal, hogy a jelen légkörben bármiféle lengyel vagy magyar uniós kezdeményezés, a tartalomtól függetlenül, nemcsak hogy eleve halálra van ítélve, de jó eséllyel egy büntetőeljárást is von majd maga után. De mivel az Európai Unió jelen formájában egy történelmi szolidaritásnak álcázott kudarckoalíció, világos, hogy ennek az önvédelmi intézkedésnek nemzeti szinten szükséges megteremteni az alapjait.

Varga Juditéknak egy perc vesztegetni való idejük sincs, ha 2022-ben nem akarjuk, hogy a Facebook vagy a Twitter helyettünk voksoljon majd a választáson, mint ahogy ezt tették Amerikában. Nagyon kemény harcra kell számítanunk, mert a globális baloldalnak politikai és anyagi létszükséglete az, hogy ezek a szociális médiumok továbbra is totális vélemény- és nézőpont-monopóliumot biztosítsanak számukra. Ha ugyanis a tények és a torzítatlan valóság feltárulna a nyugati választók előtt, vajon ki választaná újra azokat, akik hódító iszlamisták millióit szabadították békés európai közösségek nyakába, vagy olyan pártokat, amelyek csendes városkákat bűnöző bandák csataterévé változtattak.

A szociális médiakartelleknek is elemi érdekük, hogy hatalmon tartsák a globalista étoszt védő baloldali politikai erőket. Apró alamizsnáktól eltekintve elkerülik az adófizetési kötelezettséget, mentesülnek bármiféle szankciótól piaci monopóliumukkal kapcsolatban, cserébe pedig mesterien nyitogatják és zárogatják a kis csapokat addig, amíg az őket védő politikai erők által képviselt narratíva marad az egyetlen elérhető vélemény. Az Action Aid szervezet szerint a Microsoft, a Google és a Facebook csaknem hárommilliárd dollár többletet tett zsebre a világ legszegényebb régióiban kreatív adótrükközéssel. Csak 2017-ben a Google 23 milliárd dollárt irányított át bermudai számlákra, amiből persze egy fillér adót sem kellett fizetniük. De a gazdag országokkal sem nagylelkűbbek a szociális média óriásai, Nagy-Britanniában például a Facebook az 1,65 milliárd fontos bevételből csak kevesebb mint kétszázalékos adót fizetett, itt is megtalálták a módját annak, hogy a profitból vagy Amerikában, vagy alacsony adószintű országokban adózzanak.

Míg a republikánusok az utolsó négy évben sikertelenül küzdöttek a konzervatív tartalom cenzúrázása ellen, addig az amerikai és európai baloldal a „káros” és „sértő” vélemények minél drasztikusabb visszaszorítását követelte. A washingtoni Capitolium ostroma a Demokraták Szarajevója lett, ürügyként fogják ezt felhasználni, hogy totális háborút folytassanak a nemzeti identitás, a történelmi tudat és a keresztény erkölcsiség ellen. Új bábelnökük még be sincs iktatva, de a hajtóvadászat már megindult a szociális média hálózatain. Százával zárják le a baloldal által nem szankcionált véleményeket hangoztató oldalakat, és akik kritizálni mernek, azokat veszélyes összeesküvés-elméleteket terjesztőnek titulálják, és elhallgattatják. Talán nem sokan tudják, hogy ezzel párhuzamban zajlik egy globális hackerhadjárat is, amely megbénít konzervatív és nemzeti véleményeket hangoztató oldalakat. Így tettek tönkre ezen a héten is egy, a hazánkból és régiónkból független információkat és analíziseket publikáló angol nyelvű hírportált. Emellett a kiegyensúlyozottság látszatára már nyíltan fittyet hányó technológiai cégek, az Amazon, a Google, az Apple a múlt héten eltüntették portáljaikról a Parler nevű népszerű fórumot, amelyen cenzúra nélkül lehetett politikailag inkorrektnek vélt nézeteket hangoztatni és kritizálni a baloldali politikai erők rombolását.

A lengyelekhez hasonlóan meg kell tehát alkotnunk azon jogi kereteket, amelyek megakadályozzák országunk törvényeinek felülírását agresszív technológiai cégek által, és megvédik a szólásszabadságot, amely nélkül nem lesz magyar demokrácia és nemzeti szuverenitás. Hiábavaló jó gazdasági eredményeket elérni, sikeresen megküzdeni a járvánnyal vagy támogatni a családokat, ha a médiákban csak azok jutnak szóhoz, akik a tények ellenére ennek ellentettjét állítják. Egyáltalán felesleges is választásokat kiírni, ha a Szilíciumvölgy technológiai óriásai már maguk eldöntötték, hogy számukra melyik lenne az előnyösebb kormány. Aki hazánkban akar üzletelni, itt akar profitot termelni, annak be kell tartania hazánk törvényeit és demokratikus szabályait. Ezt a tehenet se lehessen Magyarországon legeltetni és bermudai bankszámlákon fejni.

(A szerző teológus, újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Rab Irén

Rab Irén

Coronapárt és a kisgömböc

ĀMialatt a CDU kongresszusa a jövő útját egyengetve új pártelnököt választott magának, a fősodortól messze eső polgárok új párt alapításába fogtak

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Vakcinakeringő

ĀAzt írja az újság, hogy márciustól jön a vakcinaútlevél. Digitális lesz, mint lassan már minden ezen a világon