A kiürült szellemvár ostroma

Keresésem eddig nem járt sikerrel, a legtöbb helyen az ember csak a pártpolitikailag kalibrált sablonok mentén zakatoló írásokban motoszkál az igazság után, mint amikor egy olajfolttól csillogó sötét tócsában kotorászik, amelybe beleejtette az autókulcsot.

Így van ez a Capitolium ostromával is. Hogy kinek a felelőssége a több emberi életet követelő incidens, ki volt az igazi felbujtó? Ebben a kérdésben sosem fognak megegyezni a nyugati demokrácia fatálisan megosztott világnézeti klánjai. Annyi bizonyos, hogy áldozatok voltak úgy az ostromlók, mint az ezeket megfékezni próbálók oldalán. Csak maguk az ostromoltak, az amerikai néptől elszigetelődött és őket megvető képviselők úszták meg sérülések nélkül annak ellenére, hogy ők csak magukat látják egyedüli áldozatként. A jobboldali amerikai sajtó pedig már el is kezdte a 35 éves volt fiatal katonatiszt nő szentté avatását, akit a Capitoliumot védő rendőrök lőttek agyon. Lám, nem csőcselék, hanem amerikai hősök akarták visszaragadni a hatalmat a megalázott, ignorált nép nevében.

Milyen kényelmes is lenne ez a magyarázat, ha nem halt volna meg egy ártatlan rendőr is az ostrom során, aki munkáját végezte, és akit családja hazavárt otthonába. Milyen egyszerű lenne azon magyarázók dolga, akik az ostromlókban a régi rend idealista védőit vélik felfedezni, ha az incidens után elő nem kerültek volna fegyverek és robbanószerek. Már az is segítene az interpretációban, ha csak dühödt Trump-párti aktivisták lettek volna a tömegben, de ma már tudjuk, hogy voltak köztük szélsőbaloldali provokátorok is, mint például John Sullivan, a Trump-ellenes Insurgence USA alapítója. Tehát nem, itt nem a jó és a rossz közti összecsapásról volt szó, ez a fajta egyszerűsítés itt már nem lehetséges.

Ahogy ezt az európai bezöldült vagy bevörösödött volt konzervatív erők példájából is ismerhetjük, az amerikai republikánus politika is csak árnyéka önmagának. Nem tudja és nem is kívánja képviselni a konzervatív és hazafias érzületű Amerika érdekeit. Ma a republikánus elithez tartozni annyi, mint három lépésre menetelni a progresszív baloldal marxista előretörése mögött. Az európaihoz hasonlatosan az amerikai konzervatív erőknek sincs semmi prezentálható elképzelésük arról, hogy az általuk képviselt értékek alapján milyen pozitív jövőképet lehetne kialakítani. Saját választóikat csőcseléknek, árulóknak titulálják úgy, hogy az ember nem is tudja, hogy épp egy demokrata vagy republikánus párti képviselőt hall-e beszélni a kamerák előtt. A tüntetők tehát nem a Demokrata Párt képviselőit akarták megakadályozni abban, hogy egy szerintük csalással megválasztott elnököt ültessenek a Fehér Házba. Nem, ők mindkét párt árulása ellen lázadtak, mert megértették, hogy őket abban a teremben senki sem képviseli. A szociális médiákból kitiltották őket, a sajtóban velük ijesztgetik az ifjúságot, az egyetemeken már nem szólalhatnak meg, tehát konzervatív politika helyett már csak lázadás maradt azoknak az eszköztárukban, akiket Hillary Clinton a „szánalmasok gyűjteményének” titulált.

Hogy kik törtek be a Capitoliumba, azt nehéz lenne meghatározni, de valószínűleg sokan voltak köztük olyanok, akik helyesen megértették, hogy már nincs olyan demokratikus eszköze a jobboldalnak, amellyel a szélsőbaloldal futótűzként való terjedését megfékezhetné. Ez okból a feldühödött Trump-támogatók is egyszerűen rossz helyszínt ostromoltak. A hatalom már rég nem ott van, mert nincs demokrácia és nincs kontroll. A kongresszus is csak az alkotmányos demokrácia keretein kívül uralkodó igazi hatalom kiszolgálóinak színházi kulisszája. Egy árnyékhatalom ellen harcolnak, amely a Google, Twitter, Facebook, az ezernyi ellentmondást nem tűrő NGO és ezek jogi képviselőinek kezében van. Így, ha a régi amerikai demokrácia még álló impozáns kulisszáit támadják, csak magukból csinálnak könnyű célpontot.

A Capitolium a Biden-elnökség metaforája: egy tartalmában kiürült, jelképes homlokzat, amelyet pajzsként tartanak fel maguk előtt a demokrácia nevében pusztító elitek. Egy elhagyott erőd, amelybe a helyőrség becsalogatja ellenfeleit, miközben ők elmennek a hátországot fosztogatni. Miközben az ostromlók Nancy Pelosi irodájában ülve a karácsonyi képeslapjait olvasgatták, addig a demokraták Georgia államban szép csendben egy-kétszázalékos győzelmi aránnyal átvették a hatalmat a szenátus felett is. A republikánusoknak már esélyük sem maradt arra, hogy megvizsgálják, hogy a média miként manipulálta ezt a választást is a támogatottjai javára, túlságosan el voltak foglalva azzal, hogy elhatárolódjanak Trumptól és saját választóiktól. A demokraták így szerezték meg a totális kontrollt, immár a szenátus, a kongresszus és a Fehér Ház felett is. Még el sem kezdődött Biden bábelnöksége, de márkezdődik a megtorlás.

Sokan azt hinnék, hogy itt egy forradalom zajlik, valami szélsőséges ideológia akarja átvenni a hatalmat. Ezzel a megállapítással már elkéstünk, itt már abban a fázisban vagyunk, amikor a forradalom kezdi felfalni saját gyermekeit. Ennek a végén nem marad sem baloldal, sem jobboldal, sem köztársaság, sem diktatúra. Egy centrálisan irányíthatatlan új világrend kezd kialakulni, amelyben a régi ideológiai határvonalak értelmüket veszítik. Mi, konzervatívok a Capitoliumban történteket még mindig a régi világrend fogalmai alapján próbáljuk értelmezni, de ez csak azt jelenti, hogy globális szinten mi is kivont karddal a kezünkben vágtatunk a kiürülő erőd felé. Ha ilyen lendülettel folytatjuk, 2022-re meg is érkezünk oda.

(A szerző teológus, újságíró)