Kovács Kálmán Árpád

Vélemény és vita

Magánpénz-birodalom volt-e a Habsburgoké?

Boros Imre közgazdász 2021. január 4-én jelentette meg A Habsburg is magánpénz-birodalom volt című cikkét. Nevezett írás talapzatát annak a két évszázadnak a története képezi, amelyik a magyarországi Habsburg-berendezkedés előzményeitől a császári hadiszállítóknak a magyar arisztokrácia soraiba történt beiktatásáig húzódik (1515/23–1715/23). Jelen vélemény a megfogalmazott történeti állítások hitelességét veszi górcső alá.

Boros értékelésében túlzott dimenziót kapnak az 1523-as országgyűlésen történtek. Ehhez képest már a kortárs Heltai Gáspár azt állapította meg: Magyarország sorsa igazából már 1521-ben eldőlt. Kolozsvár szász származású megmagyarosodott reformátora úgy írta, hogy korábban a magyaroknak csak egy kapujuk volt, Nándorfehérvár, de arra nem tudtak vigyázni. Hát akkor ne csodálkozzanak, hogy most száz nyitott rés felől ég az országuk.

II. Lajos 1522 elején lakta el az 1515-ös Habsburg–Jagelló kettős házassági szerződés értelmében Habsburg Máriával kötött házasságát. Az ifjú ara arra ösztönözte férjét, kövesse azt a példát, amelyet bátyja, I. Ferdinánd osztrák főherceg az alsó-ausztriai rendek megrendszabályozásában elért. A cseh korona iparilag-gazdaságilag fejlettebb országaiban Lajos (és Mária) meglehetős sikereket is felmutathattak, Magyarországon azonban rendteremtő tevékenységük az egymást sikerrel bénító „főúri” és „köznemesi párt” vetélkedésének össztüzébe került. (Utóbbi formáció valójában a zászlósúri – bárói – réteggel szemben önálló érdekérvényesítésre képtelen rétegnek a Szapolyaiak mögé való felsorakozását jelentette.) Amikor tehát az ifjú király a köznemesi párt nyomására királyi kezelésbe vétette a bányákat, kivonva azokat a Fugger–Thurzó-érdekkörből, azok annyi jövedelmet sem hoztak, mint a korábbi bérleti rendszerben. Bár kitiltásuk után a Fuggerek a birodalomban (például a nyersanyagátvétel terén) alaposan keresztbe tettek II. Lajosnak, az is tény, hogy egyszerűen a kormányzás átvételét megkísérlő korábbi másodvonalbeli elit sem értett a bánya- és kereskedelemügyhöz. Tény, hogy a jövedelmező állami bányaügy előtt csupán I. Ferdinánd kamarai reformjai nyomán, az 1560-as években nyílt meg a lehetőség. Ha pedig Szerencsés (Fortunatus) Imrét joggal kárhoztatjuk ezer aranyforint adósság járulékos „rákönyveléséért”, azt se feledjük el, hogy az ellenérdekelt fél, a főúri párt a kor másik legnagyobb korrupciós ügyét tudta dokumentálni: hogyan fogadott el az ítélőmesterségből a nádori pozícióba előléptetett Werbőczy István falukat „megfelelő” ítéletekért.

Azt azért szögezzük le, minden viszály és érdekellentét ellenére a Fuggereknek is érdekükben állt egy Habsburg-szövetséges talpon maradása. Magyarország így az utolsó pillanatban megkapta az igényelt hiteleket. Ezen a pénzen fogadták föl azt a négyezer-ötszáz főnyi Landsknecht-típusú zsoldost, akik a vesztett csata után még csak menekülni sem tudtak. A magyar történeti irodalomban sokáig „egy sóhaj” uralkodott: ha Mátyás Fekete serege ott lett volna a mohácsi síkon! Csakhogy „ott volt”! Magyarország a mohácsi síkra körülbelül azt a sereget állította ki, mint ami az újabb becslések szerint az igencsak fluktuáló Fekete sereg maximuma lehetett. Nem véletlen, hogy a délvidéki nemesség Tomorival együtt csatára kényszerítette a visszavonulást és a közelgő cseh segélyhadakkal egyesülést kereső II. Lajost. Az ő észleletük az volt, hogyan lehet az ország belsejét a portyázók martalékául dobni, amikor soha nem látott erejű és minőségű magyar sereg gyűlt össze. És ez így is volt! Viszont velük szemben már nem az 1480-as évek oszmán serege állt fel. Az 1525-ös páviai csata tapasztalatai alapján (és nem francia segítség révén!) például a janicsárok íjait azonnal lecserélték muskétákra. Az önálló fejlesztést mutatja, hogy a nyugati golyóöntéses eljárás helyett a janicsárok ólomrúdból fejszével darabolták le jellegzetes sivító hangot adó szögletes lövedékeiket. A puskás janicsárok a magyar nehézlovasságot már gond nélkül meg tudták állítani, lőképességük csak a 16. század végére maradt el a nyugati típusú muskétásoké mögött. A velencei követ előre megírta, hogy a magyarok bátrak lesznek, támadni fognak, de erejükből csak egyetlen rohamra futja majd.

A horvát végek fenntartásához I. Ferdinánd 1522 óta járult hozzá. Pálffy Géza kutatásaiból tudjuk, hogy csak a magyarországi végvárrendszer százötven körülire tehető várának fenntartása az 1560-as évek végétől békeidőben (valójában a kis háborúk idején) is évi egymillió forintot emésztett föl. Ezek a védekezési költségek a 16–17. században lezajlott árforradalom viszonyai között folyamatosan másfél millióra növekedtek. Ezen összegekhez képest elenyészőnek mutatkoznak a folyamatosan 250 ezer forint körül mozgó magyarországi regálé- és hadiadó-jövedelmek. Ha számba vesszük, hogy a korban pozitív agrárolló nyílt ki (vagyis az élelmiszerárak az átlagosnál jobban növekedtek), akkor ez a stagnálás az alapvetően mezőgazdasági ellátó (élőállat, bor, a korszak végén a gabona) Magyarország gazdasági-anyagi lepusztulását mutatja.

Bár az adatok nyilvánvalóvá teszik, hogy a Habsburgok nem Magyarország kizsákmányolásából gazdagodtak meg, a hadisegély-összegek nominális arányát is át kell súlyozunk a reális mérleg elkészítéséhez. A legjövedelmezőbb marhaexportnak a dunántúli, horvát és pozsonyi harmincadhivataloknál keletkezett jövedelmeit az 1622-es ellenkező előjelű törvényi rendelkezés dacára az alsó-ausztriai kamara kezelte. A magyarországi végvárrendszer fenntartása biztosította az osztrák és a cseh-morva tartományok békéjét és fejlődését. Magyarország volt Nürnbergig, Augsburgig, Olmützig és Velencéig bezárólag Közép- és Dél-Európa húsellátója. Bécs gabona- és borszükségletének zömét a 17. században már a nyugat-magyarországi uradalmak, valamint a Sopron környéki szőlők biztosították. Magyarország olcsó élelmiszere nélkül az ottani Habsburg-területek élete is jóval drágább, fejlődése sokkal korlátozottabb lett volna.

A költségszámításokba foglalt pénzbeli szükségletek jó részét a kincstár úgy teljesítette, hogy a dömpingáron felvásárolt, rossz minőségű posztót piaci áron számolta el, de még így is szakadékszerű hiányok mutatkoztak a teljesítésben. Utóbbi tételeket természetbeli adó formájában írták jóvá az ország számára. A végvári katonaság fizetésében ugyanis a természetbeni juttatások (gabona, bor, tüzelő, őrletés, süttetés stb.) a pénzbeli zsolddal egyenértékű, de annál jóval biztosabb jövedelmeknek számítottak. Ezek biztosítása az egyházi és magánvárak esetében mindenképpen a birtokost terhelte. Amikor a 17. században (főleg a harmincéves háború idején, illetve a század utolsó harmadában) a központi kifizetések elapadtak, a birtokosok önmaguk anyagi kimerítésével vették át a kincstár helyét. A természetbeniek nyomott árú elszámolása a birtokosokat is sújtotta, hiszen mindezt saját jobbágyaikra sem lehetett korlátlanul továbbterhelni. Az így hozott áldozatokat a központi államhatalom a rá visszaháramlott birtokállományból ellentételezte. A fizetetlen végvári katonákat elnéptelenedett birtokrészekre telepítették ki, majd ezeket a földeket magánegyezség formájában engedték elbirtokolni. A vitézlő rend letelepített tagjai alkották a későbbiekben létrejövő hétszilvafás nemesség zömét. A helyi mentesség meghaladásához nyitva állt az armálisért folyamodás útja. A nemesi kutyabőr súlyos illetékei egy nem is olyan kis birtok árát tették ki, ami a kincstárnak folyamatos és biztos pénzbevételt biztosított.

A tizenöt éves háborúban a Habsburg-zsoldba álló hajdúkat felszerelték a kor legmodernebb lőfegyvereivel. Hasonló modernizációt az erdélyi fejedelmek nem tudtak végrehajtani. Az 1660-as évek háborúiban a hajdúk általában még mindig azokkal a lőfegyverekkel harcoltak, amelyeket évtizedekkel korábbról atyáiktól megörököltek. Annak ellenére így volt ez, hogy Bethlen Gábor a későbbi (!) merkantilizmus bizonyos elemeit már alkalmazni igyekezett. De honnan tudott a nagy erdélyi fejedelem bányászokat, iparosokat saját országába csábítani? A felső-magyarországi bányavidékről, illetve az elűzött morvaországi anabaptisták közül, vagyis túlnyomó részben a Habsburg Birodalmon belülről.

Mindent összevetve, az ország maga a török elleni védelem költségeinek a pénzben számíthatónál jóval nagyobb részét, de reálisan így is csupán harmadát-negyedét viselte. Ez az arány a felszabadító háborúk (1683–1699) során nőtt meg szélsőségesen. Ennek következményei újabb hatalmas pusztulások lettek, de a török kiűzése nyilvánvaló előfeltétele volt annak, hogy az ország ismételten fejlődő pályára állhasson.

Jelen tárgyalásban sok témáról nem ejthettünk szót, például a korban a gazdasági és hadi kérdésekkel egyenlő súlyú vallásügyről sem. Azt azonban nyilvánvalóan kijelenthetjük, hogy a kialakuló dunai Monarchia széles államszövetségi rendszerben tartóztatta föl az Oszmán Birodalmat, a korszak legerősebb birodalmát. Az ebbe a rendszerbe beágyazott magyarországi működés a különböző egyez­ségek hálója révén nem nélkülözte a társadalmi jellegű vállalkozáselemeket sem. Jogtalan tehát, hogy ezt az entitást egyszerűsítő módon magánpénz-birodalomnak jelentsük ki.

(A szerző a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos munkatársa)

Habsburgok

Természetesen nem történész vagyok, hanem közgazdász, fő fókuszom a pénz. A történelmet – így hazánk történetét is – sajátos szempontból, éspedig a pénz oldaláról is szeretem értelmezni, mert nagyon sok tanulsággal szolgál. Manapság már nem ritka, hogy a történelem alakulásának valós feltárásába más tudományok is joggal és néha sikerrel szólnak bele. (Sok természettudományi rásegítés közül csak a genetikát említem, és a korábbi finnugor erőltetés lecsengését emiatt.) Valami ilyenről van szó a pénz esetében is. Szerintem ennek jelentősége  messze  alul van értékelve a történelem tálalásakor. Miért is? Nekem rejtély.
 

Különösen nagy a pénz jelentősége azóta, amióta helyettesíthető is, és mára már teljesen el is szakadt eredeti magában foglalt anyagi értékétől (ezt a kort divatos kapitalizmusnak nevezni). Kevésbé tagadható a Fuggerek és a Habsburgok  kapcsolata abban az értelemben, ahogy említettem, de az is tény, hogy ők velünk éppen a Habsburgok révén kerültek nagyon intenzív kapcsolatba. Az is tény, hogy Szerencsés Imre (nekünk nem volt vele szerencsénk) is a király (Habsburg) felesége révén került ide, valamint az, hogy éppen a később a Habsburgokhoz kerülő országrész volt főként érdekes a nemesfémek (réz is) szempontjából. Az sem kitalálás, hogy V. Károly (Habsburg Mária testvérbátyja) is a Fuggerek tetemes támogatásával (három tonna arany) lett császár.
 

Fájlalom, hogy a másik Habsburg–pénztőke-kapcsolatot nem említi, nevezetesen a Rothschild és Habsburg kapcsolatrendszert, amelyről ugyancsak írtam. Itt talán még inkább tetten érhető a tétel, a birodalom és a pénztőke valós kapcsolata. Tény, hogy a Habsburgok államszervezői tevékenységéről nem írtam, de nem is volt célom. Ne feledjük, hogy ezt a saját tartományok érdekében is tették, hogy a török ne érje el őket. Ha véletlenül mégis Bécs alatt termettek az oszmánok, a lengyel királynak kellett őket onnét elkergetni 1683-ban. Kérem, ne tekintse túlzásnak, hogy a Habsburg Birodalmat is egyébként a brithez hasonlóan ne tekintsem másnak, mint magánpénz-birodalomnak, noha minden birodalomnak természetesen szükségszerű és mindenképpen elvégzendő kötelezettségei is vannak az alattvalókkal szemben, aminek időnként jól, máskor kevésbé eleget is tesznek. Az olvasott történészi elemzés számomra legnagyobb értéke, hogy engem a vizsgált kor történetének több nem közvetlenül a pénzhez kapcsolható részletével ismertetett meg. Az a véleményem, hogy a különböző szakmák közti beszélgetés sokkal hasznosabb, mint gondolnánk.
 

Üdvözli
 

Boros Imre
közgazdász

Kapcsolódó írásaink

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

Csukott könyv az asztalon

ĀPanaszok és rosszkedvek helyett itt vannak nekünk az emlékek. Azoknak az időknek az emlékei, amikor még fel sem merült, hogy kifogyhatunk az időből

Kő András

Kő András

Fenyegetés

ĀMegfigyelték? Ahogy terjed az erőszak a világban, úgy nő a fenyegetések száma is, amikor a halált kívánják embertársaiknak némelyek. „Életveszélyesen megfenyegette…” „Halálos fenyegetést kapott…” – halljuk egyre gyakrabban a hírekben

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom