Konfekció

Nincs a jelenlegi magyar életnek olyan szegmense, amelynek vélt vagy valós problémájára ne kínálna megoldást a szöveggyűjtemény. A pontok arcot is kaptak, mindegyiket nevére vette a – tegnap itt olvastam az ezt a konglomerátumot legtalálóbban leíró kifejezést – turmixkoalíció egy-egy pártjának a képviselője. Ettől teljesedik ki az élmény, igaz, az ember kicsit elbizonytalanodik: előfordulhat, hogy egy mind ez idáig ismeretlen Ionescu-darab került a kezébe?

El lehetne kezdhetni elemezni a pontokat külön-külön, elmerengeni rajta, hogy lehet-e jelszavakra várat építeni és milyet, talán megjegyezni, van különbség a szép mondások és a megvalósítás között, de hagyjuk. Pont annyi értelme lenne, mint a hajdani mondóka – „kis hazánkban szép az élet, zöld a fű és kék az ég, a föld s gyár ezernyi kincsét a dolgozóknak osztja szét” – összevetésének a szocializmus akkori viszonyaival.

Három dolog viszont érdemel némi figyelmet mind a szöveg, mind az azt interpretáló politikus okán, mert beszédesen írja le az eggyé lett baloldal valósághoz fűződő viszonyát.

Kezdjük azzal a ponttal, amelyik úgymond szabad országot és sajtót, szabad tudományt, oktatást, illetve művészetet ígér és azt, hogy vége lesz az oligarchák hatalmának és a korrupciónak. Ezt Fekete-Győr András közölte. A Momentum elnökének mondásait nem árt óvatosan kezelni. Néhány éve hatalmas lendülettel érkezett a magyar közéletbe – igaz, már a belépő sem építésről, hanem valaminek a meggátolásáról szólt –, azzal az ígérettel, hogy a mozgalma túllép a rendszerváltozás utáni politikai világon, ehhez képest mára mintha nehezen oldódó görccsé változott volna, és sikerült a gyökereit tekintve a rendszerváltozás előttihez tapadnia. Az, hogy szabadságot ígér mindennek, ami most sem sínylődik talpig vasban, minősíthető lenne a tíz év alatt felépített baloldali narratívába simulásnak vagy a folyamatosan gerjesztett választói indulat kiszolgálásának, de például a sajtó ügyében megjegyezhető, ezzel kapcsolatos tevékenységét ott kellene kezdenie, ahol jelenleg is befolyása van. Talán szét kellene néznie a pártja által átvett önkormányzatoknál, mekkora szabadságban működik a média. Oligarchaügyben pedig a mondás mellé illő lenne mutatni olyan gazdag embereket, akiknek látható, tetten érhető politikai hatalmuk van.

A kedvencem a társadalmi béke megteremtése. Erről Jakab Péter azt bírta mondani, hogy az eggyé lett baloldal betemeti az árkokat, és újraegyesíti a nemzetet. Ha valakinek ettől a közléstől mosolyra húzódik a szája, legyen óvatos, mert a Jobbik nagy tudású elnöke hozzátette, hogy erre maga az ellenzék a garancia. Fogalmam sincs, milyen filmet nézett eddig Jakab Péter. Lehet, hogy tényleg nem fogja fel, hogy a parlamenti krumpliszsákjával, amelyet Orbán Viktornak szánt, azokat a nem rájuk szavazó magyarokat alázta meg, akiknek a kibékítéséről éppen beszél? S tenné ezt egy olyan szellemi hátországgal, amelyben az őszödi beszéd utáni felháborodás és tüntetéshullám ma is Gyurcsány ellen puccsként íródik le, a tüntetők pedig simán csőcseléknek minősítődnek. (Lásd a Heti hetes egykori szereplőinek közelmúltbéli megszólalásait.)

És mindezt megfejeli a bukott miniszterelnök, aki ezzel a társasággal, úgymond, patrióta kormányt álmodik.

Szóval merő abszurditás az egész, ám egy dolog biztosan érezhető belőle: jönnének már nagyon. Mit lehet még erre mondani? Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

(A szerző lapszerkesztő)