Deme Dániel

Vélemény és vita

Manfred Weber, a keresztény politikus

Igen szimptomatikusnak tartom, hogy az Európai Néppárt vezetője ma már csak egy Orbán- és magyarellenes cikk keretén belül képes megfogalmazni, mi az a keresztény politikai erő, és mi a konzervativizmus

Ez valószínűleg szoros összefüggésben lehet azzal a jelenséggel, hogy főmunkaidejében éppen ennek az ellenkezőjén fáradozik, azaz valódi konzervatív értékeket képviselők megbélyegzésén és kirekesztésén. Ennek megfelelően a keresztény értékeknek is csak mint az európai iszlám térhódítás eszköznek látja hasznát, és kizárólag ennek a célnak kiszolgálóiként tudja elfogadni létjogosultságukat.

„A keresztény értékeket ne azok fogalmazzák meg, akik magukat a Nyugat megmentőiként állítják be, ezt a feladatot a Szentírás és az Egyház képviselje” – írja cikkében az európai kereszténység rendíthetetlen lovagja. Igen, Weber úr, elvben ebben mindenképpen egyetértünk. Csak sajnos nem értem, hogy egy önhöz hasonló másik keresztény politikus, a német katolikus egyház feje templomok helyett miért Marx-szobrokat avat fel, és miért épp az iszlám vallás iránti nyitottságot követeli a keresztény közösségtől ahelyett, hogy Krisztust mint megváltót hirdetné az újonnan érkezettek körében. Vagy esetleg Németország legnagyobb protestáns egyházára gondolt, amely az egyik legnagyobb anyagi támogatója az illegális migránsokat ezrével taxizó embercsempész hajóknak, akik ugyanúgy piros szőnyegen kísérik be közösségeinkbe a terroristát, mint a szexuális rabszolgasorsba kényszerített afrikai nőket?

Weber szerint a keresztény értékeken alapuló politizálás szabadságot, szolidaritást, kölcsönös segítséget és Isten előtti felelősségvállalást jelent. Arra már nem tér ki, hogy akkor ma miért nem választhatjuk szabadon, hogy kivel osztjuk meg nemzeti létterünket, amelyben egy évezrede küzdünk a fennmaradásért, és miért nem utasíthatjuk el szabadon azt az erkölcsi diktátumot, amely ma az egyetlen domináns narratíva a szélsőbaloldalra sodródott Európai Unióban.

A szolidaritás pedig, Weber úr, nem egyenlő a cinkos bűnrészességgel, amikor is kialakítunk egy ideológiai kartellt, amely könyörtelenül szankcionál minden ellenvéleményt. A keresztény szolidaritás a krisztusi kereszten kinyilvánított áldozatból táplálkozik, ezt veszi kiindulópontnak, nem pedig Karl Marx százmilliók halálát és nyomorát eredményező elhibázott társadalomelméleteit. A keresztény szolidaritás összefogás és sorsközösség a szeretet nevében, nem pedig népek, közösségek kifosztása vagy létterük és javaik szétosztása egy rivális kultúra gyarmatosítóinak. A keresztény szolidaritás nem hagy maga után lefejezett tanárokat, elvágott torkú papokat, agyonlőtt, elgázolt ártatlan polgárokat. Éppen ellenkezőleg, mindez csakis annak a következménye, hogy az ön által képviselt Néppárt a keresztény hit esküdt ellenségeivel vállalt szolidaritást ahelyett, hogy ezekkel szemben akár egyszer is kiállt volna az európai polgárok jövője védelmében.

Webernek megint csak igaza van, amikor Isten előtti felelősségvállalásra szólítja a keresztény politikusokat. A merkeli népességcsere politikájáért ugyan felelősségvállalást ma már a pluralitást nélkülöző európai színtéren nyilván nem kell vállalnia, hiszen rajtunk kívül már szinte minden kritikus hangot sikerült elhallgattatniuk. De ha egyszer a Teremtő előtt félrebeszélés nélkül számot kell adnia azért, hogy Európában többé nem lehet karácsonyi vásárt rendezni „Merkel-kockák” (betontömbök) és gépfegyvereket szorongató rendőrök nélkül, a sok ezer megerőszakolt nőért, gyermekért, de akár csak a hitük, lelkiismeretük miatt megalázott, munkanélkülivé tett európai emberek sorsa miatt, Weber úr, majd emlékezzen vissza saját magasröptű szavaira.

A tragikum az, hogy Weber, See-hofer, Merkel és többi „keresztény” politikustársaik teljesen tudatában vannak annak, hogy döntéseikkel a pusztulás szélére sodorják európai keresztény hitünket és kultúránkat. De gyávaságból és haszonlesésből mégis megteszik. Ha tényleg hiszünk a végső felelősségre vonásban, akkor feltétlenül ők, a kereszténység jelképeibe burkolózó politikusok viselik majd a legsúlyosabb ítéletet, mivel épp az ő feladatuk lett volna felszólalni a ma újra üldöztetést elszenvedő Krisztus-követők védelmében. A sok kis szocialista, zöld vagy liberális Heródesnek Krisztus már megbocsátott, értük könyörgött a kereszten, amikor azt mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” De a Jézus követőiből származó Júdásért már nem maradt, aki elmondjon egy feloldozó imát.

István királyunk korában mi, magyarok választás előtt álltunk: a keresztény európai civilizáció részévé váljunk, vagy pedig ázsiai betolakodó pogány népként a megsemmisülés felé sodródjunk. Ma, ezer évvel később pont az ellentétes elvárásnak kéne megfelelnünk: keresztény hitünk megtagadása és az újonnan érkezett ázsiai és afrikai népekbe való beolvadás lenne a belépti díj az új európai klubba. Ezt persze csak úgy tehetnénk meg, hogy negligálnánk az elmúlt millennium minden győzelmét, minden erőfeszítését és áldozatát.

Weber úrnak ez nyilván megéri egy acél- és üvegkalitkáért meg egy sofőrért cserébe. Én viszont úgy hiszem, tévedjünk inkább Petőfivel, Mindszentyvel vagy Esterházy Jánossal, mintsem legyen igazunk Weber oldalán.

(A szerző teológus)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Szellemi zombik

ĀFricska. No, akkor most álljunk meg, mert a 24. órában vagyunk!

Őry Mariann

Őry Mariann

Újabb harcok előtt

ĀMi jöhet még 2020 után? Ki derűlátóan, ki némi lemondással néz az új év elébe – egy biztos, 2021 sem telik el kihívások nélkül az európai politikában