Hogy a 2020-as, ez a sok-sok tervünket, megszokásainkat, örömeinket és vágyainkat tolvaj módjára elrabló, gyalázatos év rendhagyó s némi túlzással történelmi volt, abban legalábbis alig van vita a legkülönbözőbb világnézetű emberek között, és ez látszik akkor is, ha átböngésszük a hazai vagy a nemzetközi sajtó év végi visszatekintéseit.
Tavasszal, amikor már lehetett tudni, hogy a járványt nem fogjuk tudni megállítani, és hamarosan nem lesz egyetlen pontja sem a Földnek, ahová ne jutna el a vírus, jogosan hihettük, hogy a kialakuló helyzet némileg egységbe kovácsolja az emberiséget. Hiszen 2020-ban az egész világ ugyanazzal a kihívással nézett szembe: minden egyes ország vezetői ugyanazokkal a dilemmákkal küszködtek, és minden egyes ember egyformán lemondásokra kényszerült. Korántsem volt tehát utópisztikus feltételezés, hogy egy ilyen helyzet egyfajta szellemi kapocsként köti össze az embereket. Mert világszerte egyszerre döbbentünk rá például, milyen fontos a társaságban, a szeretteinkkel töltött idő, a mozgás öröme vagy szimplán az a tény, hogy akkor megyünk ki a lakásból, amikor csak szeretnénk. Azok az adatok pedig, amelyek szerint idén minden korábbinál többen költöttek karitatív célokra, jól mutatják, hogy 2020-ra legalábbis nem csak rossz érzésekkel lehet visszagondolni majd.
Persze, ahogy arra a kevésbé optimisták számíthattak, a világjárvány idővel megosztotta az embereket, a társadalmak kezdeti, a lelkesedés és a félelem különös lélektani egyvelegéből összeálló járványélménye elillant, és hamarosan mindenki a maga világnézete szerint kezdte értelmezni a helyzetet.
Mert 2020 alkalmas rá, hogy mindenki más és más miatt ítélje történelminek. Egyesek a szabadságjogaink végleges elvesztésének éveként hivatkoznak rá, míg mások számára most nyert tökéletes bizonyságot, hogy a világ sorsának alakulásáért kizárólag a háttérben machináló, az ördöggel feltehetően lepaktált gonosz tudósok, űrlények, na és persze Bill Gates-ek felelősek. (A listába tetszés szerint beilleszthető bárki, akit nem kedvelünk.) Szintén mások a globalizáció és a kapitalizmus sérülékenységére, a gazdaságtól való, irreális mértékű függésre döbbentek rá, és eközben emberek sokaságát győzte meg éppen egy járvány arról, hogy a védőoltások valójában kártékonyak. Søren Kierkegaard dán filozófus Vagy-vagy című könyvében így fogalmaz: „Nevess a világ ostobaságain, meg fogod bánni; sirasd el, azt is meg fogod bánni; nevess a világ ostobaságain vagy sirasd el, mindkettőt meg fogod bánni; vagy nevetsz a világ ostobaságain, vagy elsiratod őket, mindkettőt megbánod. […] Akaszd fel magad, meg fogod bánni; ne akaszd fel magad, azt is meg fogod bánni; akaszd fel magad vagy ne akaszd fel magad, mindkettőt meg fogod bánni; vagy felakasztod magad, vagy nem, mindkettőt meg fogod bánni. Ez, uraim, minden életbölcsesség foglalata.” Kierkegaard itt persze arról a szorongásról beszélt, amelyet annak felismerése okoz, hogy az embernek mindig megvan a szabadsága választani úgy, hogy közben a leghalványabb fogalma sincs arról, hogyan hozza meg döntéseit, arról pedig végképp nincs, milyen következményekkel jár.
A 2020-as év egy jó adag, ehhez legalábbis hasonló szorongást rakott az emberekre, hiszen minden döntés kollektív jelentősége közvetlenné, a korábbiaknál láthatóbbá vált.
A világ mindenesetre nem omlott össze, a védőoltások pedig megérkeztek, ami sokak szerint jó hír, sokak szerint meg rossz. Szerencsére az ember szabadnak született. Ezen még 2020 sem tudott változtatni.
(A szerző újságíró)
