Harmincnégymillió

A magyar miniszterelnök a negyedik helyre került a „doer”-ek, vagyis cselekvők listáján, többek között az uniós költségvetéssel és az úgynevezett jogállamisági feltételekkel kapcsolatos vita miatt.

Szokás szerint persze a Politico ezúttal sem túl kedves, rövid leírásuk egyértelműsíti, hogy szerintük a rebellis Magyarország a rossz oldal a vitában, a liberális EU pedig a jó, a végén pedig még egy kis ábrándocskát is elpuffantanak arról, mi értelme annak, hogy Magyarország az unióban maradjon – mintha a közösségnek annyira jót tenne egy újabb exit.
Egyértelműen kiolvasható a szokásos liberális rosszindulat mögül, hogy a magyar miniszterelnök bizony megkerülhetetlen tényező az unióban. A balliberális oldal tíz éve kárál, hogy Orbán Viktor elszigetelődött Európában, meg kivezet minket onnan és hasonló szamárságok, de a helyzet az, hogy a nagy uniós országok között többnyire nem simulékonysággal lehet érvényesülni. Brüsszelben valóban olyan kelet-közép-európai vezetőket akarnak látni, akik mindenben keresik
a nagyok kegyeit, akik mindig csak kicsik akarnak lenni, kérés nélkül is megtesznek bármit, ami ellentétes országuk érdekeivel. Az ilyen állam- és kormányfők nevét nem sokan jegyzik meg, és végképp nem kerülnek fel azok listájára, akiknek a véleményére – tetszik, nem tetszik – oda kell figyelni.

Fontos, bár nem új kijelentés a brüsszeli lap részéről, hogy Orbán Viktor megnyerte a migrációs vitát.
Noha Európa-szerte egyre többen állnak ki a bevándorlás megfékezése mellett, egyre többen látják, milyen veszélyei vannak a kudarcos integrációnak, Brüsszel mellett mintha elment volna az egész vita. Hiába tett az elmúlt évben biztató kijelentéseket is Ursula von der Leyen, az általa vezetett Európai Bizottság folyamatosan olyan akciótervekkel áll elő, amelyek évekkel visszavetik a vitát.

Először is, hiába fedezték fel 2020-ra a visegrádi négyek által évekkel korábban kitalált rugalmas szolidaritást, azt is úgy fogalmazták meg, hogy mellette megtartották az elosztási kvótát. Önmagában is végtelen felelőtlenség ez, hiszen meghívót jelent emberek millióinak, akik életüket és vagyonukat gyilkos emberkereskedők kezébe adva vágnak neki Európának.
Ha ez még nem lenne elég, nemrég kijött az integrációs akcióterv, amelynek lényege, hogy harmincnégymillió bevándorlónak adnának kosztot, kvártélyt, szavazati jogot. A balliberális oldal teljes politikai kudarca, lemondása, nihilizmusa van ebben a javaslatban – jöhet bárki, darab-darab minden ember, nem segítenek az európai fiataloknak családot alapítani és megélni, hanem lemondanak róluk, és lecserélik bevándorlókra. Nyugat-Európában már most is több esetben a bevándorló hátterűek döntötték el a választásokat a baloldal javára, nem véletlen, hogy Joe Biden és európai eszmetársai is még több politikai hasznot akarnak kisajtolni belőlük.

Az uniós források politikai feltételekhez kötésének többek között éppen a fent leírt migrációs vita ad tétet. Ebből látjuk, hogy a Soros cikkeit visszhangozó uniós javaslatok alapján mit is jelentene az a jogállamiság, amelyet rajtunk számon kérnének. A harc nem ért véget, korai volt a liberálisok káröröme a múlt héten, nincs vége a lengyel–magyar egységnek. Ha ketten vagyunk, pláne nem lehet megkerülni – bár erősen próbálkoznak.

(A szerző főmunkatárs)