Maszkos Mikulás

Talán véletlen, talán nem, hogy az ikszedik tévécsatorna sokadszorra éppen a napokban, így Mikulás előtt tűzte műsorára Jim Carrey híres filmjét, A maszk című, 1994-ben készült opust. Ezt a filmet sokan nem szeretik – én, bevallom, kedvelem: ez a bohókás, eredeti, a maga módján tényleg szórakoztató-lebilincselő „akcióvígjáték” (rémes álműfaj-definíció, de hagyjuk) azt tárja elénk, amit talán egyféle titkos ábrándgyűjtemény kibeszélésének lehetne nevezni. Egy varázslatos hatású álarc segítségével legtitkosabb s egyben legősibb vágyaink valósággá válhatnak, erősek lehetünk és elegánsak, vakmerőn bátrak és lehengerlően hódítók, mindennel és mindenkivel elbírók, lehetetlent nem ismerők. Időtlenül ősi és a maga gyermetegen naiv ábrándosságában mélyen emberi vágyakozás ez, mint hogy repülhessünk vagy láthatatlanná válhassunk. Mindkettőre (meg a többire) a garázda filmestrükk-ármádia már régóta sokszorosan vágyteljesítő választ adott. Tulajdonképpen közmegelégedésre. Innen a (világ)siker.

A Carrey-féle zöld maszk, tudjuk, egy bajkeverő isten, talán a germán-kelta mitológiában bizonyos Loki ábrázolatja. Aki ezt viseli, gyakorlatilag bármire képes lesz, nem fogja a golyó, fittyet hány a gravitáció meg a józan ész társadalmi elvárásainak törvényeire, repül és lebeg, és csodákat tesz, egyáltalán: superman és szuperhős, és minden efféle egyszerre. Más kérdés, hogy maszkon manapság már világszerte nem az ilyen-amolyan álarcokat értik. És nem is a Jim Carrey-filmet, sajnos. Erről a filmről – még erről is! – a 2020-as covidév kell eszünkbe jusson, így a vége felé is. Amikor a Mikulás is maszkban érkezik. És az előírt tisztes távolból nyújtja csak át az erősen fertőtlenítőszagú csomagot (semmi buksisimogatás vagy ilyesmi), és holmi felhőtlennek mondott öröm ide vagy oda, tudvalevően a csomag tartalmát sem árt alaposabban átvizsgálni… Ha pedig ez a filmbéli Mr. Stanley Ipkiss nagyon virgonckodni próbálna így november–december táján, hát alighanem maga a Mikulás dörrenne rá: ne idétlenkedjen azzal a zöld vacakkal, vegyen föl rendes maszkot, az orrot is teljes egészében eltakarót.

Ha a Mikulás (is) maszkban érkezik, néhány tanulság elkerülhetetlen.

Néhai jó Szent Miklós püspök nem tudhatta, mennyiféle alakváltozaton kell majd keresztülmennie szegény jó Mikulásnak: a mítoszromboló, emberellenes kommunizmus idején lett belőle Télapó, azután – harminc éve sincs még – öldöklő testvérháborúba kényszerített déli véreink nevében Dudás Károly író barátom volt kénytelen egy másféle Mikulást megszólítani: „Nagy gondban lehetsz most, ha itt jársz a mi egyszer volt országunkban, te szegény Mikulás. Csetlesz-botlasz a megváltozott tájon, nem találod föl magadat. Hiába keresed a jól ismert, megszokott csizmákat, tükörfényes kis cipőket: sokunknak már lába sincs, amelyre fölhúzhatnánk őket, ajtók sem, küszöbök sem, ahová kitehetnénk. Látod, mit tettek velünk a gonosz lelkű felnőttek, te ajándékosztó öregember! Irgalom nélkül legyilkoltak vagy belegyömöszöltek feneketlen puttonyukba, s elvittek ismeretlen, vad tájakra. Megtalálsz-e bennünket az idegenben? (…) Szegény velünk megbízott Mikulás, mi lesz most már veled, hogy így munkanélkülivé váltál (amely veszély bennünket is fenyeget), tele puttonnyal is (ha még egyáltalán tele a puttonyod, nem tett kárt abban is a nyakunkba szakadt nyomorúság), tétlenségre ítélt téblábolóvá, mi lesz most már velünk: lemészárolt, lebombázott, otthonaikból elüldözött, ajándékra már hiába váró szerencsétlenekkel? S mondd, te minden titkot tudó bölcs öregember: lesz-e majd, aki megbüntesse a gonosz óriásokat? Ha valahogy mégis elmerészkednél erre mifelénk, nagyon szépen kérünk, semmi más ajándékot ne hozzál, csak az erőszakkal a frontra hurcolt apukáinkat tedd le épen és egészségesen ide az ajtónk elé. Hidd el: ez lenne nekünk a legszebb Mikulás-ajándék. Meg a békét hozd el végre a küszöbünk elé. Habár igazán nem tudom, te fehér szakállú, jóságos öregember: ilyen hatalmas nagy ajándék, mint a béke, belefér-e még a mi kiscsizmánkba, parányi cipőnkbe?”

És mindezek után most itt van ez. Maszkban. Jim Carrey után – még csak nem is szabadon. De kényszerűen. Neki sem ártana egy Dudás Karcsi-féle levelet írni. Hiszen a kényszerek évének végén a maszkos Mikulás alighanem egy személyben jelképez mindent. Következtetéseket és belátnivaló tanulságokat, Nyugatot és Keletet, Trumpot és Bident, mélységet és magasságot, fentieket és odalen­tieket. (A karácsonyt – a meghittség és a legeslegnagyobb emberi adomány: a szeretet – sorsát már nem is merem említeni.)

Úgy lehet, azt kéne most kérni ettől a Mikulástól: ugyan vegye rá azt a távoli, északi istent, hogy legalább egyszer feltehessük azt a másik, azt a Carrey-féle maszkot, amiben minden szépre, jóra, nemesre, elképzelhetetlenül csodásra képesek vagyunk. Volnánk.

(A szerző író)