Őry Mariann

Vélemény és vita

Liberális szómágia

Gondolkodásunkat nagyban meghatározza a nyelv, amelyet beszélünk. Nehezen írjuk le azt, amelyre szavunk sincs, nem véletlenül fontos része több disztópiának is a nyelvi diktatúra – gondoljunk csak az orwelli újbeszélre

álláspont

Ugyanilyen logikával működik a nem kevésbé diktatórikus politikai korrektség is. Elindult onnan, hogy ne használjunk az érintettek által sértőnek tartott szavakat például bizonyos társadalmi csoportokra, mostanra azonban eljutott odáig, hogy gúzsba köti a gondolkodásunkat és a szólásszabadságunkat is.

A tavaly november 29-i londoni terrortámadás egyéves évfordulóján írt fontos publicisztikát a Telegraphba Sajid David volt brit belügyminiszter arról, hogy nem oldjuk meg a problémákat azzal, ha szebb nevet adunk nekik. David szerint azok az aktivisták, akik iszlamofóbiát kiáltanak minden egyes alkalommal, amikor a hatóságok fel akarnak lépni a szélsőségesség ellen, aláássák az Egyesült Királyság azon törekvéseit, hogy megvédjék az embereket az iszlamista terrorizmustól. Ironikus módon egyébként a volt belügyér maga is muszlim, de úgy látja, az iszlamizmus „ideológiai vírusa” ellen nem elég hatásos „fertőtlenítőszer” az olyan kifejezések használata, mint a „vallási indíttatású terrorizmus”. Ezt a gyakorlatot nemcsak a magukat felvilágosultnak tartó, politikailag korrekt aktivisták hirdetik, hanem a politikai iszlám szervezetei is, amelyek így akarják elterelni magukról a figyelmet. David szerint nem az áldozatot, a Nyugatot kell vádolni és iszlamofóbiát kiáltani folyton, hanem nevén nevezni a problémát és felvenni vele a harcot.

London pakisztáni polgármestere, Sadiq Khan – tudják, aki szerint a terrorizmus a nagyvárosi élet része – természetesen keresztül is akar verni minden ilyesmit a fővárosi rendőrségen, ami még a fekete rendőrök érdekvédelmi szervezete szerint is túl polkorrekt.

A bevándorlás és a terrorizmus a tagadás fő célpontjai. Douglas Murray az Európa furcsa halála című könyvében írta az Egyesült Királyság kapcsán: „Az utóbbi idők bevándorlása – még a krízis előtt is – mennyiségében, minőségében és összetételében is más volt, mint előtte. Ennek ellenére még mindig az a legnépszerűbb módszer az utóbbi idők nagyszabású változásainak elmismásolására, hogy úgy tesznek, mintha a történelemben már történt volna hasonló. (…) Így – tévesen – minden kihívás a normális menetrendbe illőnek tűnik.”

Ez azóta is pontosan így van. A tömeges bevándorlás nem normális jelenség, ahogy az sem, hogy no-go zónák alakulnak ki, párhuzamos társadalmak épülnek fel, Európa pedig nem az újonnan érkezőket bírja alkalmazkodásra, hanem maga hátrál folyamatosan. A mai napig nem hajlandók nyíltan beszélni arról sem, hogy a bevándorlás növeli a terrorveszélyt.
Emlékezzünk csak, hogyan támadták Orbán Viktor miniszterelnököt, amikor 2015 elején a Charlie Hebdo elleni merénylet kapcsán beszélt a két jelenség összefüggéséről. Megannyi liberális politikus és újságíró kérte ki magának, hogy ugyan már, mi köze a bevándorlásnak ahhoz, ha második-harmadik generációs bevándorló fiatalokból terrorista lesz.

Szerencsére mi pontosan tudjuk, mi köze. A szétzilálódó, identitását elvesztő, gyengülő Nyugat-Európa példája világosan megmutatja számunkra, milyen útra nem léphetünk. Mivel a politikai korrektség diktatúráján is átlátunk, tudjuk azt is, hogy a jogállamiság mostanában pont olyan homályos gumifogalom, mint a szolidaritás, és ugyanazt is jelenti: bevándorlást.

Nem szabad félnünk a liberálisok szómágiájától.Ellenállnunk viszont muszáj.

(A szerző főmunkatárs)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Donáth álma

ĀFricska. A balliberális pártok, miközben egymás marcangolásával foglalatoskodnak, egy új játéknak is hódolnak: ez a virtuális bosszúállás

Boros Imre

Boros Imre

Demokratikus vagy inkább „jogállamot” akarunk?

ĀCsúcsra járatják az eddig is követett gyakorlatukat, hogy a kisebbségek közül kifejezetten a társadalom egészséges működésére veszélyesek részesülnek „jogállami” védelemben, miközben az igazán védelemre szorulókra ügyet sem vetnek