Dippold Pál

Vélemény és vita

Soros-lekvár

Az újkommunisták, mint mindig, most is alaposan beleszellentettek a nullás lisztbe. Elcsépelt fordulat a Pelikán elvtárshoz intézett funkcimondatot idézni A tanúból: a nemzetközi helyzet fokozódik, akár ezzel is indíthattunk volna

álláspont

A helyzet egyébként mindig ilyen, mindig fokozódik. Derűlátó pillanatainkban elhitetjük magunkkal, hogy az éppen megtapasztaltnál nagyobb hülyeséget, otrombább hazugságot és galádabb árulást már nem láthatunk. Mindig csalódunk. A történelem nagyjából arról szól, hogy újra és újra előjönnek az elődeiknél aljasabb újhülyék.

Az Európai Unió gazdasági–politikai szövetségi rendszerében tombol az őrület. A tagországok kormányfői, azaz az Európai Tanács júliusban megállapodott az unió következő hétéves költségvetéséről és az azt kiegészítő, a koronavírus okozta válság megoldását segítő hitelcsomagról. Eltelt néhány hónap, és a legdivatosabb politikai elmebaj, a balliberális eszme szellemi hajléktalanjai (copyright: Kövér László) – ők adják az Európai Parlament többségét – felülírták az egyezményt, és az úgynevezett jogállamisági feltételek betartásához kötnék a tagországokat megillető uniós pénzek kifizetését. Nem is lenne ezzel baj, ha mindenki számára érthető és elfogadott elemekből állna össze ez a bizonyos jogállamisági feltételrendszer.

Ám ez nem így van. Hogy hogy van, azt egy amerikai tőzsdespekuláns, Soros György fogalmazza meg és akarja végrehajtatni brüsszeli zsoldosaival. A sorosi parancs lényege, hogy Európában a hagyományos értékeket kiirtva, a nemzetállamokat megszüntetve multikulturális, úgynevezett nyílt társadalmat hozzanak létre. Valamiféle európai egyesült államokat, ahol a fentiekből következően a nemzetek elveszítik szuverenitásukat. Lenne itt valami irtózatos Soros-lekvár, minél több illegális bevándorlóval, keveredjenek benne a feketék–fehérek–sárgák, és nevezzük ezt liberális demokráciának.

Azok a politikusok, akik szembemennek ezzel a ridegen számító, gátlástalan tervvel, azok szerintük antidemokratikusak, kirekesztők, rasszisták, diktátorok.

Magyarország és Lengyelország nemzeti szuverenitásához ragaszkodó vezetői megvétózták a júliusi megállapodást szétrúgó uniós paktumtervet. Lett is nagy rikoltozás a hírre szerte az európai liberális tyúkudvarban. A magyar baloldal európai parlamenti képviselői egyenesen felszólították az uniót arra, hogy ne adjanak semmit hazájuknak – bár ez a szóhasználat nem pontos, hiszen nekik ilyen nincsen, hazátlan bitangok mind. Eszmeseftelők. Méghozzá az ostobább fajtából, hiszen gyakran kilógatják a Soros-féle lólábat. A nagyagyú Donáth Anna például bemondta, Magyarország jogállam, egy baj van csak, hogy a nép és nem a balliberális élcsapat mondja meg, hogy merre is haladjon a nemzet. Meg még az is baj, hogy Orbán Viktort négyszer is kormányfőnek választották. Azt ugyan nem mondja a kis hölgy, mi a legfőbb gondja: hogy a magyarokat és a lengyeleket – többségüket legalábbis – sem megvásárolni, sem zsarolni nem lehet, de társaihoz hasonlóan minden alkalmat megragad nemzete mocskolására. Tragikus, hogy miközben a világban milliószámra szedi áldozatait a koronavírus-járvány, a brüsszeli libernyákok és kihelyezett tagozataik olyan marginális ügyekről konferenciáznak, mint például az LMBTQ-emberek egyenlőségének és elfogadtatásának ügye.

Tartanak az unió költségvetésének megvétózásától, miközben a jogállamiságra hivatkozva éppenséggel az unió alapszerződésébe foglalt jog alkalmazásának lehetőségét, a vétójogot tennék semmissé zsarolási manővereikkel. Ezt pedig egyetlen felelős magyar politikus sem engedheti meg.

(A szerző vezető szerkesztő)

Kapcsolódó írásaink

Petrin László

Petrin László

Soros, a hamiskártyás

ĀSorost, ugyanúgy, mint Marxot, rossz emberi tulajdonságai, gátlástalan természete sodorta saját képzeletbeli világába, amelyet eszelős módon a nemzetek tönkretétele árán is igyekszik elterjeszteni

Bogár László

Bogár László

Hálaadás

ĀJohn Rolfe, a telepesek egyik vezetője feleségül vette Pocahontas indián hercegnőt, létrehozva ezzel a békés, szelíd testvéri együttműködés alapvető feltételeit