Nagy Dóra

Vélemény és vita

Magyar foci–Ballibek 3–0

A szüleim mindig a sport szeretetére neveltek, nálunk ennek kiemelt szerep jutott. Édesapám focizott, édesanyám kézilabdázott, az öcsém kenuzott, én teniszeztem

Az egész gyerekkoromat meghatározta az edzés, a felkészülés, a versenyzés lelki hullámvasútja és a csapatért vívott harc.  Ez pedig nem ért véget akkor sem, amikor letettem a tenisz­-ütőt. A sportolói mentalitás meghatározza az egész életet, és olyan alapot ad, amire bátran építhetünk.

Nincs ez másképpen a nemzeti identitásunkkal sem. Ha egy csapat magára ölti a címeres mezt, akkor eggyé válik az országával. Akkor az a csapat értünk harcol. Hála Istennek, most nincsenek ugyan világméretű háborúk, de ez nem jelenti azt, hogy megszűnt volna a nemzetek közötti rivalizálás. Ennek egyik legjobb és mindenki által átélhető terepe a sport. Minél kisebb egy nemzet, annál nagyobb erőbedobással küzd, hogy megmutassa tehetségét, erejét a nemzetközi színtéren. Akár tetszik, akár nem, a foci az a sportág, amiben ez az egész a leginkább kifejeződik. Ez az a sport, amiért az egész világ rajong. A csapat harca a mi harcunk. Ezért fáj, amikor nem szerepelnek jól, és ezért okoznak katarzist, amikor sikerül győzni. Nem azt mondjuk ilyenkor, hogy „ők győztek”, hanem azt kiabáljuk, hogy „győztünk”! Mi, együtt.

Az igazi szurkoló a vereség idején sem pártol el a csapatától, hanem végig kitart mellette. Az ellenzék azonban csak győzelem esetén szeret coming outolni, csak ilyenkor fedezik fel magukban a veszett nagy szurkolót. Furcsa is nézni a piros-fehér-zöld zászlós képeiket, hiszen általában a kék-sárga csillagosat részesítik előnyben a nemzeti trikolórral szemben. De nem kell félni, nem tart ez náluk sokáig, hiszen amint módjuk lesz rá, visszatérnek majd a stadionozáshoz és a focisták zsebében való turkáláshoz. Ez az Orbán elleni hergelés Szent Grálja, nem fognak lemondani róla. Gondoljunk csak vissza: minden egyes vereség után, egymást túllicitálva teszik közzé a sajnálkozó és/vagy gyalázkodó bejegyzéseiket.

Ajtódöntögető Kunhalmi 2018-ban még azzal ment nagyot, hogy „ami nekik a stadion, az nekünk az iskola”, míg most boldog, mert ott vagyunk az EB-n. Gyurcsány is nagy szurkoló épp, pedig a kazah vereséget követően még negédes posztban azt írta, hogy benne ugyan nincsen káröröm, de: „...tényleg kellenek százmilliárdokért stadionok tornatermek helyett? Tényleg csak kérdezem...” Karácsony Gergely harciasan írta, hogy „az én városomban nem lesz stadion”, most meg előadta, hogy minden elismerése a magyar csapatnak. Baranyi Krisztina is mindig felfedezi magában a nagy fradistát, különösen BL-szereplés idején, bár a szivárványos zászlót azért nem veteti le miattuk, bezzeg fordítva... Ujhelyi is előkotorta a 2016-os magyar zászlós, meccsnézős képét, nagyon boldog volt, hogy nyertünk, és kicsit félretette kifakadásait a stadionok „felesleges” építése miatt, ami csak „Orbán hűbéreseit gazdagítja”. Mondjuk, ebben nincs semmi új, elvégre olyan ez nála, mint a kampány: négyévente előadja az ígéreteket, hogy aztán a magyarok felé se nézzen addig, amíg nincs szüksége a szavazatokra. Fekete-Győr András és a sporttól hidegrázást kapó alakulata érdemelte ki a fő kreténnek járó elismerést, amikor az EB-kijutásunk napján reggel még azon dühöngött, hogy „milliárdos focistákat támogat Orbán a szegényebbek adójából”, majd este már ott örömködött, hogy nyert a magyar válogatott. A sort pedig a végtelenségig lehetne folytatni az előtte-utána mondatok idézgetésével.

Pontosan látjuk, hogy fogalmuk sincs, mit jelent szurkolónak lenni, csak beállnak a sorba, mert ez hoz hasznot. Náluk nem a csapatszellem az általános, hanem az, hogy folyamatosan hergelnek a foci ellen, és úgy beszélnek róla, hogy vagy egészségügy, vagy stadion. Pedig akinek van egy kis esze, az tudja, hogy a sport a felnövekvő nemzedéknek nemcsak lelki, hanem testi egészséget ad. Tudatosságot, pozitív élményt és egészséges életmódot biztosít. Ebből is látszik, hogy marhára nem az a gondjuk, hogy stadion épül, hanem inkább az, hogy a sportsikerek erősítik az elhivatottságot, az egy közösségbe való tartozást, és büszkeséget adnak a nemzetnek. Ez pedig az ellenzéki oldalnak nem érdeke, és a sport, de különösen a foci mindig is egy nemzeti színű posztó lesz számukra.

Most azonban jót mosolygunk az átlátszó próbálkozásaikat látva, hiszen jól tudjuk, milyen kínban vannak. A magyar foci szépen hazavágta az ellenzéki alakulatokat azzal, hogy minden uszításuk és gyűlölködésük ellenére győzelmet győzelemre halmoztak. Eb szereplés, a Fradi ott van a BL-ben, és most már van esélyünk kijutni a vb-re is. Akkor kaptuk ezeket az élményeket, amikor a legnagyobb szükségünk volt rájuk. Szalai Ádám fogalmazta meg ezt a legszebben: „az a sok millió magyar, aki esetleg nehézségbe került a munkája miatt, vagy az egészségügyben dolgozók... ha visszagondolnak majd a 2020-as évre, akkor nemcsak az lesz bennük, hogy koronavírus, sok szenvedés és negatív élmények, hanem az, hogy ebből a szituációból egy olyan dolgot tudtunk kihozni ami – ahogy az előző Eb-kijutás is – egy örök élmény marad!”

(A szerző politológus, az IKoN elnöke)

Kapcsolódó írásaink

Bán Károly

Bán Károly

Gyurcsány, a Terminátor

ĀA Gyurcsány család – fedőnevén Demokratikus Koa­líció – a járvány leple alatt egész pályás letámadásba kezdett

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Meddig marad?

ĀBocsánat, kit érdekel? Mármint hogy Korózs Lajos, a parlament egészségüggyel is foglalkozó bizottságának vezetője meddig marad a posztján