Tamáska Péter

Vélemény és vita

A rendszerváltozás üzenete

Harminc év telt el a rendszerváltozás óta, lassan kiveszőben a rendszerváltozás nemzedéke. Meg­-öregedvén kissé cinikus lett, és meggyőződése, hogy a médiumok változatlanul hazudnak, csak másképp, mint a kádárizmusban, az ok nem is fontos

A lényeg, hogy hazudnak. A valóság sajnos sokkal kevésbé érdekes, mint egy detektívregény vagy tévékrimi. Még ami számmal kifejezhető, a statisztikai kimutatások is megbízhatatlanok. A politika a szocializmusban ellenszenves, de kiismerhető foglakozás volt. Nálunk a rendszerváltás küszöbén viszont az is felmerült, hogy rendes ember is elmehet politikusnak.

Aztán épp a magyar kérdés rendezetlensége folytán rájöttünk, hogy a külpolitikát lényegében alig befolyásolhatjuk. Az 1989-es, műfüvön és tévékamerák előtt eljátszott forradalmakat követően mind a három utódállamban szűkült a tér a magyar kisebbségek számára, ami a számuk drasztikus csökkenésében is jól érezhető. Pedig a kisebbségi magyarok őket, a többségi, az államalkotó népeket nem gyűlölik, noha azok több ízben – meciari időszak, vajdasági újoncozások vagy Erdélyben az autonómia ördögének az ortodoxia falára festett rémképe – kétségtelen jelét adták, hogy érzelmeik nem barátiak. Ignorálnak, elnéznek mellettünk.

A taxisblokád majdnem elsodorta a történész Antall Józsefet, aki megpróbált az eszménynek megfelelni, de az új, független magyar kormány nem tudott mit kezdeni a szocialista hitbizományoknak az új demokráciába való átmentésével és a magyar kisebbségek autonómiájának kérdésével. Ha történészként nézem, akkor meg kell állapítanom, hogy legutóbbi fontos külpolitikai eseményünk az első világháború kitörése volt: azóta is békés vagy kevésbé békés módon kiszolgáltatottabbak vagyunk, mint az utódállamok nemzetei. Amikor Antall ezt a kérdést felvetette, a honi médiumok nacio­nalistának és bajkeverőnek titulálták. A kompromisszumot kereső antalli szónoklatokra azonban nagy volt a felháborodás. A tömeg nem értette a hosszú beszédeit – amelyek az orvostörténeti társaságban is túl hosszúnak tűntek, tudós unalom övezte őket –, és ’90 őszén addig zúgolódtak, amíg a politikába tévedt értelmiségiek java része otthagyta a nagypolitikát, illetve számonkérő stílusban ellenzékként léptek fel, s a rendszerváltásról mint az „új osztály” hatalomátmentésének kelet-közép-európai formájáról kezdtek prédikálni (jómagam is a Magyar Fórumban).

 Óvatos kérdésekre még óvatosabb válaszok következtek. A vállalati vezetők gondosan titkolták vagyonukat, gyakran már az előprivatizációban rátették a kezüket az állami vagyonra, az újgazdagok pedig úgy tettek, mint akik semmit sem tudnak, csak egyet: az üzlet természetesen rosszul megy. Nem ment rosszul, még egyenruhában sem. Ahogy a szociológusok megjósolták, a társadalom pillanatok alatt még gazdagabbakra és még szegényebbekre szakadt, mint a szocializmusban volt, s a médiumoknak a kádáriánus életforma elítélését és a kommunista diktatúra bűneit sulykoló stílusát csak félig-meddig, kételyekkel fogadták el az emberek. Munkanélküli-segéllyel nem lehetett kivívni az emberek bizalmát.

Antall  pillanatok alatt reálpolitikussá vált, megkötötte a kompromisszumot a gyakran nemzetellenes vagy annak tűnő liberálisokkal, a volt állampárt hatalomgyakor­lói­nak ultraliberális gyermekeivel. A taxisblokádból, amely az egész ország forgalmát megbénította, az azt támogató liberális szabad demokratákkal való egyezkedés látszott csak kiútnak. Tudomásul vettük, hogy liberálisnak nem elég tanulni, erre születni kell. Az ugyancsak történész Szabad György mintha az utókornak tartotta volna nagy beszédeit: szólamai a magyar valóságról lepattantak.

A nemzeti oldalon a lázadás kezdetét a kompromisszumos politikával szemben Csurka István írása jelentette Antall betegsége kapcsán. Hogyan tovább? A teljes globalista világot ránk zúdító szabad demokraták korlátok közé szorításával, mint Antall tette vagy próbálkozni a harmadik úttal? Játszani az államcsőddel? A harmadik út Európában egy volt szocialista országnak sem sikerült, és szomszédaink gyűlölködése még teljesebbé tette volna az összeomlást. Pedig „a Pistának sok mindenben igaza van” – idézték a PestiSrácokban nemrég Antall egy kiszólását. 1993-ban a Magyar Igazság és Élet Pártjának megalakulásával azonban Csurka István ismét a nemzetben való gondolkodáshoz szoktatott minket. A MIÉP jelentősége abban állt, hogy a nemzeti eszmét tartósan elültette a kételyektől gyötört értelmiségi körök fejében is. A szadeszos, ultraliberális gondolkodás veresége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az ország meg tudta őrizni relatív szellemi önállóságát.

Enyhe nehezteléssel gondolunk az SZDSZ egykori vezérszónokára, Pető Ivánra, aki ha társaival együtt győzni tudott volna, ma védtelenek lennénk a Nyugatról beáramló önpusztító ideológiákkal szemben. A privatizáció lassítása és a nemzeti oldalt felvállaló fiatal demokraták, a Fidesz leválása az SZDSZ mindent kiárusító vonaláról sok politizáló embert rádöbbentett, hogy a józan ész fontosabb, mit egy tetszetős ideológia. Az akkori liberálisok szellemi utódai a Nyugat szélsőséges eszméit hatalmas összegekkel és intenzív propagandával most is terjesztik: a genderizmus új, anarchista leninizmus. A modern rabszolgaság üzenete. S még egy gondolat: azoknak, akik Európa degenerálódásáról beszélnek, ajánlom, utazzanak Kelet-Európának a Nyugatnál kevésbé beteg tájaira. Itt még megtartó erő a nemzeti érzés. Emlékezzünk a gyanús körülmények között autóbalesetben meghalt Jörg Haidernek, az Osztrák Szabadságpárt hajdani elnökének a szavaira: „A baloldal másik társadalmat, új népet akar, mert saját népét nem szenvedheti. Multikulturális Európáról ábrándozik, bevándorlás révén akar új többséget kikényszeríteni a népben, történelemhamisítással célzottan bujtogatja az iskolában az ifjúságot.”

Ha Nyugat-Európa ilyen irányban alakul át, fel kell készülnünk minden változatra: meg kell őrizni a józan eszünket. Ez a rendszerváltozás üzenete.

(A szerző történész)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

A lélek mérnökei

ĀFricska. Az ötvenes években a pártállami kultúrpolitika így nevezte az írókat. Nos, nézzünk, hogy állnak most lélek dolgában a mi jövőbeli valódi mérnökeink!

G. Fehér Péter

G. Fehér Péter

Most akkor ki a barbár?

ĀEnnél már nincs lejjebb, szoktuk mondani az Európai Uniónak egy-egy migránsügyben történt megnyilvánulása után. Pedig van