Vélemény és vita
Amerika, te csodás!
Fricska. Nézem ezt az amerikai elnökválasztásnak nevezett bohózatot, és közben Magyarországra gondolok
Mit szólnának a mi „demokratáink”, ha mifelénk is ilyen piti csirkefogászattá válna a voksolás? Először is: micsoda szociológiai nonszensz az, hogy százmilliós nagyságrendű szavazónál gyakorlatilag 50–50 százalék voksol a két jelöltre? Mint régen a tornasorban, minden második kilép? Az utcán ezrével talált hivatalos szavazólapok képeivel tele az internet, egyes körzetekben a republikánus szavazóbiztosokat kitiltották a számlálásról, az ellenőrzés órákig leállt, s közben – láss csodát – több százezer Joe Bident támogató cetli került elő. Rudy Giulianinak, Trump jogászának (aki republikánus polgármesterként korábban teljesen rendbe tette a bűnben fetrengő New Yorkot) beszámolója szerint bizonyítható, hogy a papírok alapján 118 éves, régen halott polgárok is szavaztak. Természetesen a „billegő államokban”. Természetesen Bidenre. Amerika a demokrácia hazája. Gyurcsányné ilyenkor már üvöltene az EP-ben!