Vélemény és vita
A Kapitány igazsága
Fricska. Azért azt jól véssük az eszünkbe: Szanyi Tibor simán lehazugozta Gyurcsányné Dobrev Klárát, s ezzel együtt az egész DK-s brancsot
Egészen konkrétan ezt írta közösségi oldalán: „Dobrev Klára pedig reggel, délben és este hazudozva úgy értelmezi ezt a konzervatív javaslatot, hogy a DK, még inkább ő maga egy személyben elintézte az összes európai melósnak az egységes európai minimálbér Kánaánját, hiszen pártja ezt ígérte.” Szanyi amúgy általánosságban impertinens alak, dühödt, hithű posztkádárista, az alkoholhoz fűződő ambivalens viszonya is közismert. De egyet nem lehet elvitatni tőle: ő valóban utolsó csepp véréig védi a baloldali eszményeket. Korábban egyszer azt nyilatkozta, hogy egy zakkant milliárdossal nem lehet baloldali politikát folytatni. Igaza volt. Ahogy abban is, hogy nem lesz európai minimálbér, nem lehet, és az európai „nagyok” sem ígérték ezt meg. Szanyi kapitány a baloldal „udvari bolondja”, és mint ilyen, néha fején találja a szöget. A Gyurcsány-klán pedig a hazudozósok gyülekezete.