Rab Irén

Vélemény és vita

Mire kötelez a katonai eskü?

„Felszámolják a Bundeswehr utolsó elit, még német egységeit, hogy aztán, figyelembe véve az összes előírt másságkvótát, állásközvetítőkön keresztül toborozzanak katonákat”

A Bundeswehr elit alakulatánál szolgáló főtörzsőrmester még májusban a német katonai elhárítás látókörébe került. Az altisztnél fegyvereket, lőszert és robbanóanyagot találtak. Az elhárítás a szélsőjobbhoz, azon belül is az úgynevezett Birodalmi Polgárokhoz (Reichsbürger mozgalom) való kötődést állapított meg. A főtörzset a szászországi bűnügyi rendőrség letartóztatta, azóta is vizsgálati fogságban csücsül.

Az elit alakulat parancsnokságát sokkolta az eset, mert nemcsak a főtörzs, hanem sok más katona is szimpatizál szélsőjobboldali nézetekkel és a Reichsbürger mozgalommal. Ezek a polgárok vitatják az NSZK (fiatalabbak kedvéért a Német Szövetségi Köztársaság) legitimitását, a bismarcki német birodalomban hisznek, és tüntetéseiken a birodalmi, fekete-fehér-vörös zászlók alatt vonulnak. (Mint a valaha volt Jobbik az Árpád-sáv árnyékában.)

Ezért a parancsnok a birodalmi gondolkodású katonákkal szemben zéró toleranciát hirdetett.

„A különleges hadtestben csak hibátlan és stabil személyiség szolgálhat. Nekünk kell példát mutatnunk kötelességteljesítésben, morálban. A mi feladatunk a szabad demokratikus alapokon nyugvó törvényes rend alapértékeinek képviselete.

A mi katonáinkon múlik az állam hitelessége, erre kötelez a katonai eskü” – és harcba hívta az alkotmányra felesküdött katonáit.

Az eset nem maradt a kaszárnyák kapuin belül, azonnal reagált a honvédelmi miniszter asszony, Annegret Kramp-Karrenbauer is.

A demokrácia stabilitása forog veszélyben! – kiáltott fel, és elrendelte az elit alakulat megtizedelését, jobban mondva felnégyelését. Egy harci egységet a négyből azonnal leépített, és a minisztériumban munkacsoportot állított össze, hogy a hadseregben eluralkodó szélsőséges tendenciákat megakadályozzák. A munkacsoport vezetője ő maga lett. Mintha Bangóné lenne a magyar honvédelmi miniszter, kábé annyit ér AKK, és annyit ért a katonai szakmához. Nagyjából akkora tisztelet is övezi. Hogy magunk előtt lássuk, idézzük fel legutóbbi budapesti látogatását! Alkalomhoz illő piros nadrágkosztümjében próbálta szaporázni a lépést a katonai díszsorfal előtt – magyar miniszterkollégája, Benkő vezérezredes, volt vezérkari főnök társaságában.

A német haderő botránya a pandémia jótékony leple alatt zajlott. Fel sem tűnt a hírekben két covidos tudósítás között, hogy bizony a német hadsereg elit alakulatainál nyugtalanító állapotok uralkodnak. A katonák előre nyújtott karral köszöntik egymást, és ezerszámra tűnik el lőszer, robbanóanyag hogy aztán illegális fegyverraktárakban landoljon. Mindez azért is riasztó, mert az elit alakulatot például válságövezetekben vagy különleges helyzetekben szokták bevetni.

Mindenki gondoljon az esetről, amit akar! Lehet úgy nézni, hogy katonai puccs volt készülőben, és ezt sikerült időben leleplezni. Maga AKK is így látja, hálát ad Istennek ezért, és azért is, hogy elegendő értelmet kapott a Teremtőtől a helyzet felismerésére és megoldására. Mások másképp látják, szerintük az egész ügy illeszkedik a későnémet dekadenciába. „Felszámolják a Bundeswehr utolsó elit, még német egységeit, hogy aztán, figyelembe véve az összes előírt másságkvótát, állásközvetítőkön keresztül toborozzanak katonákat.” Ennek már most is látható nyomai vannak.

A Bundeswehr állományának 14 százaléka ugyanis migrációs hátterű, pedig a honvédelmi törvény hűségkötelezettségi előírásaival ellenkezik, hogy német katonai uniformist különböző nemzeti érzésű embereket öltsenek magukra. A hadsereg toleráns, a muszlim katonák számára biztosítják a Korán vallási előírásainak betartását, gondoskodnak a kötelező muszlim imaidőkről. A tolerancia a melegekre is vonatkozik, az ő érdekei­ket az AHSAB, azaz a Bundeswehr homoszexuális tagjainak munkaközössége képviseli. A mintegy húszezer női katona jogaira személyesen maga a miniszter asszony ügyel. A katonai objektumok védelmét a hadsereg már nem képes ellátni, ezért a feladatot privát biztonsági cégekhez szervezik ki nem kevés pénzért. Tavaly ez 432 millió eurójukba fájt a német adófizetőknek. Hozzá jön még a biztonsági kockázat, hiszen a privát cégekre nem vonatkozik a parlamenti átvilágítás, és azt alkalmaznak, akit akarnak. Nem csoda, hogy a vérbeli
katonáknak nem tetszik a hadsereg átalakítása, és a maguk módján próbálják megoldani a helyzetet.

A minisztériumi munkacsoport felszámolási eredményei nem tartoznak az ötven legfontosabb német közügy közé, nem is hallani róluk sokat. Valami azonban néhány napja ismét a Bundeswehr-ügyre irányította a figyelmet. A szövetségi elnök, a szocialista Frank-Walter Steinmeier szózatot intézett a katonákhoz. Azt kérte tőlük, hogy jelentsék, ha tudomást szereznek bajtársaik szélsőséges gondolkodásáról, cselekedeteiről, és segítsenek felfedni az ilyen hálózatokat.

„A hadsereg a társadalom tükörképe – véli az elnök –, és igen nagy a felelőssége. Ezért ez nem árulás és nem becsületbe vágó, hanem ellenkezőleg, szabad demokratikus hagyományaink és a katonai eskü köteleznek erre”– jelentette ki. Igen, nincs tévedés! Spicliket toboroznak, hogy a Németországban mély gyökeret vert szélsőjobboldali tendenciákat megakasszák.

„Nem engedhető meg, hogy a demokrácia ellenségei beférkőzzenek a seregbe!” – mondta az elnök. Nagy lehet ott a baj, mert ilyen tisztogatásra utaló mondatokat utoljára barna és vörös diktatúrákban hallhattunk.

Elképzeltem a mi köztársasági elnökünket, ahogy gondterhelt arccal, a haza iránti kötelességükre hivatkozva smúzolásra szólítja fel a katonákat. Na, akkor lenne „haladó körökben” idehaza meg a némethez hasonló jogállamokban óriási
a riadalom.

(A szerző történész)

Kapcsolódó írásaink

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

Kilenc érintés

ĀAz érintéstől félni, az érintésre vágyni! Mit művel velünk, velem ez a beteg kor! Ölelés, boldog zsibbadás, a sejtekben cikázva futó bizsergés nélkül élni

Kő András

Kő András

Krizantémok

ĀAhogy jártam a sírok között, mondogatni kezdtem magamban Károlyi Amy Drótvirág című versét, mert holnapután a krizantémok is lehajtják majd a fejüket, és elszáradnak

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom