Bán Károly

Vélemény és vita

Gyurcsány elcsendesedőben

Hová tűnt Gyurcsány Ferenc? Éppen most nem jelenik meg a magyar nyilvánosságban, amikor nagy történéseknek vagyunk tanúi?

álláspont

Ő volt az egyetlen, aki nem kampányolt Borsodban a baloldal antiszemita, rasszista jelöltjének, Bíró Lászlónak. Szegény Vadai Ágnesnek kellett a napokban beszámolnia az ATV-ben a baloldal vezető pártjának születésnapjáról, nem szólva arról az eléggé el nem ítélhető „gaztettről”, hogy a Vas Megyei Ügyvédi Kamara felfüggesztette a baloldal üdvöskéjének, a Gyurcsány-família által „pénzelt” Czeglédy Csabának a kamarai tagságát.

Aztán itt van ez az erzsébetvárosi botrányocska, a helyi DK-frakcióvezető bitcoinbányájáról, amely éppen egy DK-s, a szabad városok szövetségének egyik szimbolikus fellegvárában működött.

Gyurcsány pedig sehol. Hallgat, mint a sír. Pedig a sajátjait ütik, verik, pofozzák. Mi a fészkes fenét csinálhat a Nagy Vezír?
Néhány tipp: 1. A háttérben lobbizik egykori táskahordója, a párt volt szóvivője, az altestéről zakóban és (ing nélkül) nyakkendőben tömegesen képsorozatot küldözgető Gréczy Zsolt ferencvárosi felügyelőbizottsági tagságáért. 2. A Vas megyei ügyvédkamarát próbálja jobb belátásra bírni, vonja vissza méltatlan döntését Czeglédyvel kapcsolatban. 3. Dobrev Klárát, feleségét győzködi, hogy ambicionálja még jobban azt a (közös) miniszterelnök-jelölti posztot. 4. Lakhelyén, a zsidó családtól elkobzott Apró-villában dobozol, a 2010 óta elő nem került diplomamunkáját keresi lázasan, hogy a plágium gyanúját egyszer s mindenkorra levethesse magáról. 5. Nem ér rá a párt botrányos ügyeivel foglalatoskodni, mert épp bérmálkozik. Esetleg gyón. (Lenne mit.)

A szavazást online kérnénk, de előre jelzem, bitcoinban nem tudunk fizetni. Annyit azért a közösségi médiából magunk is meg tudtunk fejteni, hogy Gyurcsány Ferenc mostanság a DK ifjúsági szervezetének, a Demokratikus Lendület új KISZ-eseivel fotózkodik rendületlenül, s aláírásokat gyűjt „Ingyeninternetet mindenkinek” jelszóval. Ezen kívül a filozofikus gondolatok rabságának foglya, azon polemizál, hogy „Lehet-e a politika nyelve a szeretet?” A mi válaszunk erre az lenne, hogy elvben semmi sem lehetetlen, a gyakorlatban viszont ez aligha kivitelezhető addig, ameddig a politikában olyan alakok játszanak vezető szerepet, mint például Gyurcsány Ferenc. És nem csupán azért, mert ő egyszer már megbukott miniszterelnökként. Nem kicsit, nagyon. Hanem azért például, mert pártja adja az európai demokrácia szentélyében, az európai parlamentben az alelnököt. Egy olyan párt adja az EP egyik második emberét, amelynek egyik képviselője közhivatalban lévő szerveren a dark webbel, vagyis az internet sötét, a többi között kábítószer- és fegyverkereskedelemre használt felületével állt kapcsolatban és kódfeltörést végzett, amiért láthatatlan bitcoinnal fizettek.

Aztán az EP alelnöke pártelnök férjével egy maffia-bűncselekménnyel megalapozottan vádolt személynek, tehát egy maffiózónak kölcsönzött majd kétszázmillió forintot, majd ennek a maffiózónak az ügyvédi irodáját a párt tagjai által irányított önkormányzatokban közpénzekkel tömik ki. Az Erzsébetvárosban történtek után ugyan meglepődne-e bárki azon, ha később az is kiderülne, hogy összefüggés lehet a két dolog között. Vagyis Czeglédy ügyvédi irodájának megbízásai akár azt a célt is szolgálhatták, hogy a derék lebukott ügyvédnek legyen miből törlesztenie a „Gyurcsány-bankház” szíves kölcsöneit.

A jogállamiság kapcsán ezeket ajánlanánk Vera Jourová és az új Sargentini, Gwendoline Delbos-Corfield figyelmébe.

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Csoda

ĀFricska. „Jön az európai minimálbér, az EB már lépett” – virít a nagybetűs cím az Mfor.hu cikke felett

Petrin László

Petrin László

Fejet levágni francia előjog

ĀHivatalosan, szervezeti szinten kötelességünk lenne fölemelni a szavunkat a Charlie Hebdo időnként keresztény hitünket is obszcén módon gyalázó rajzai miatt