Vélemény és vita
Tacskók és melósok
Fricska. A napnál világosabban látszik, hogy kezd kifogyni a szellemi muníció a színművészetis tanonc-forradalmároknál
Korábban volt ugyebár koreográfiailag értelmezhetetlen táncos felvonulás, élőkép, különböző állami épületek el- és visszafoglalása. Ezeknek közös vonása az volt, hogy a főváros legszűkebb mellékutcáiban zajlottak, így tömegnek látszott, ami nem az. Tegnap azonban már egészen az Innovációs és Technológiai Minisztériumig merészkedett a csipet csapat. Lehettek vagy kétszázan, közöttük is sok „vatta”, újságíró, gyanútlan lézengő. A forgatókönyv szerint neves magyar művészek olvastak fel támogató leveleket, így Mácsai Pál, Hernádi Judit, Alföldi Róbert. A támogatók közül kiemelendő Cate Blanchett és a bukaresti művészeti főiskola – Hollywoodban és a román fővárosban nyilván nagyon képben vannak! A tüntikézőkkel együtt rezdült a hivatalos tacskótalálkozó csapata és a Nógrád megyei Melósok Szövetsége is. És ez nem vicc! A vicc az, ami mostanság a Vas utca környékén történik.