Bán Károly

Vélemény és vita

A baloldal szégyene

Vasárnap este a borsodi történelmi időközi országgyűlési választáson elbukott a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal, amely újra bebizonyította, hogy a pénzért és a hatalomért mindenre képes

álláspont

Nem csupán azért, mert egy antiszemita és rasszista jobbikos jelölt melletti kiállásban próbáltak alternatívát kínálni a választóknak. Még a választás éjszakáján megszólalt a baloldali jelölt személye kapcsán Hadházy Ákos, az LMP egykori társelnöke, az ellenzéki szivárványkoalíció szövetségese. A független országgyűlési képviselő arról írt, hogy Bíró László és kis csapata a szociális szövetkezete által az állami garancialaptól kapott ötvenmillió forintot saját magára fordította, s erről ő tájékoztatta a választáson induló ellenzéki pártok elnökeit.

Ráadásul a közérdekű ügyekben gyakorta feljelentéssel élő Tényi István még aznap bejelentette, hogy a feljelentési kötelezettség elmulasztása miatt maga is feljelentést tesz Hadházy Ákossal, illetve a pártvezetőkkel szemben. Köztudomású, hogy az országgyűlési képviselők hivatalos személyek, ezért ha ők bűncselekmény gyanúját észlelik, vagy ilyen a tudomásukra jut, nekik hivatalból feljelentést kell tenni. Ennek elmulasztása a büntető törvénykönyv szerint három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető akkor, ha korrupciós cselekményről, jellemzően hivatali vesztegetésről vagy befolyással üzérkedésről van szó. Ha más közváddal üldözendő cselekményről, akkor bűnpártolásért két év börtönbüntetés járhat a feljelentési kötelezettségét elmulasztó politikusnak.

Az ötpárti baloldali koalíció – elhárítva magukról a felelősséget – közös közleményben tiltakozott. Azt állították, hogy Hadházy nem mond igazat, ők nem kaptak tájékoztatást erről, s a volt LMP-s politikusnak bizonyítania kell ezt, ha ilyet állít. Hadházy még aznap este az ATV-ben közölte, neki bizonyítékai vannak arról, hogy tájékoztatta a pártvezetőket. Tegnap aztán Gyurcsányék szövetségese tovább ment, be is mutatta néhány bizonyítékát.

Bíró László szociális szövetkezete, amely ötvenmillió forintot kapott azért, hogy szegény, hátrányos helyzetű embereken segítsen, sok mindenre fordította a pénzt, csak éppen rájuk keveset az uniós támogatásból. Az ötvenmillió forintos uniós forrás elenyészően kis része ment a szövetkezet által foglalkoztatott varrónők bérére.

Mint a politikus írja és részben dokumentálja, öt-ötmilliót fizettek a nyilvánosság biztosítására és marketingre egy rejtélyes budapesti cégnek fizetve, ötmillió jutott projektmenedzsmentre. Bírónak egy másik cége havi kétmillió forintot kapott Bíró szövetkezetének   menedzselésére. Üzleti tanácsokért több mint egymillió forintot fizettek ki egy fitneszteremnek, s majd’ hárommillió forintot egy olyan cégnek, amely 2015-ben a semmiből hirtelen csinált százmilliós forgalmat, nulla nyereséggel – a székhelye egy miskolci szegénytelepen van –, majd eltűnt.

Lapunk azt is feltárta, hogy Bíró szövetkezete, amely 2015-ben a mérlege szerint közel nyolcmillió forint veszteséget produkált, huszonnégymillió forint rövid lejáratú kötelezettséget is vállalt. Értsd: adósságot csinált. Miközben a forgóeszköz-állománya a hétmillió forintot sem érte el. Ebben a rubrikában kellett volna találnunk a varrónők bérét. A szociális szövetkezetet – miután a pénzt kitalicskázták belőle – Bíró László elnök-igazgató átadta utódjának. Egy olyan személynek, aki a cégnyilvántartás adatai szerint kilenc vállalkozás csődbevitelében segédkezett. Bíró szövetkezetét még ebben az évben kényszertörölték.

Erre a jelöltre volt büszke a baloldal. Legyen ez az ő szégyenük.

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Domonkos László

Domonkos László

A híd nincs túl messze

ĀHa máshonnan nem, hát háborús filmekből jól tudhatjuk: a hidaknak mint stratégiai pontoknak igen-igen nagy, olykor sorsdöntő jelentőségük van

Lezsák Sándor

Lezsák Sándor

Németh Gyula születésének évfordulóján

ĀMaszkot csak a vírus ellen viseljünk, kedves Barátaim, a tudományban nincs helye az álarcnak. Erre is figyelmeztet és fegyelmez bennünket Németh Gyula baráti jövendőnket is szolgáló munkássága

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom