Galsai Dániel

Vélemény és vita

Szerencsétlenek

Fricska. Előbb enném meg a menzán a répafőzeléket, mint hogy mostanság ellenzéki potentát legyek!

A szerencsi időközi választáson elszenvedett kudarc után a mindenhonnan szalajtott aktivisták úgy belegabalyodnak a csődkommunikációba, mint házi majom a pamutgombolyagba. „A választás nem volt valódi, sem tiszta, egy valóban szabad és tisztességes választáson a fideszes jelölt örülne, ha eléri az öt százalékot!” (Hadházy Ákos) Tehát a résztvevők mintegy 51 százaléka nem tudta kire szavaz? „A mai eredmény világos üzenet: mi köztársaságpárti erők ott vagyunk a Fidesz mögött.” (Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke) Igen Ági, nemcsak az ezüst, a könny is szépen csillog. Bár itt hatan harcoltak kettő ellen, így is vesztettek öt százalékkal. „Szerencsen egy klozettpapír ügynök húzta be a győzelmet.” (Mach Péter, a Párbeszéd alelnöke) Karácsony Gergely alvezére így próbál alázni egy fia­tal nőt, nincs is szebb a magyar liberalizmusnál! Ráadásul a futballválogatottunk is legyőzte Szerbiát. Így még egy jót stadionozni se lehet.

Kapcsolódó írásaink

Kondor Katalin

Kondor Katalin

Örökös ködösítők

ĀNem tudom, csak sejtem, hogy cseppet sem véletlen, sokkal inkább szándékos a cél a politikában: homályban tartani fontos fogalmak jelentését, azaz nem nevezni néven és nem magyarázni érthető szavakkal, indoklással, mi mit jelent

Deme Dániel

Deme Dániel

Európai értékek szótára

ĀA vallástudományban ismert az úgynevezett szinkretizmus kifejezés: fogunk egy régi fogalmat, ezt formailag megőrizzük, de egy teljesen új tartalommal töltjük meg