A marxizmus árnyéka

A marxizmus halott, ám a nyugati ember naiv természete már csak olyan, hogy talán még évtizedekig lesznek barlangok, amelyekben megmutatják a marxizmus árnyékát. És nekünk még az árnyékát is le kell győznünk!
Közép-Európa és benne Magyarország harminc évvel ezelőtt maga vívta ki a szabadságát. Nem adták ingyen, nem kereskedtek vele, mi vágytunk rá. Nekünk kellett bátran kiállnunk és – ha nem is fegyverekkel, mint ’56-ban – megküzdenünk érte. Ám úgy tűnik, hogy Európa nyugati felében ezt elfelejtették. Vagy – ami még rosszabb – a rendszerváltoztatás óta gyarmatként tekintettek ránk. Most viszont, mikor Európa hatalmi rendjének átalakulása felgyorsult, nem tudnak mit kezdeni velünk.

Nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy a V4-ek megerősödtek, és képesek közösen fellépni, hogy a térség gazdasága a koronavírus-járvány előtt gyorsabban szárnyalt, mint náluk, hogy megerősödött a lokálpatriotizmus, a szuverén gondolkodás és politikai cselekvés. Nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy Orbán politikája mintaként terjed a felszín alá nyomott jobboldali gondolkodás dimenzióiban. Új, számukra kényelmetlen helyzet alakult ki. A rendszerváltoztatás után nem így gondolkodtak erről a térségről. Nem hitték volna, hogy a szabadság emancipációja a mi térségünkben más, de hasonlóan erős és megérvelhető módon fog lezajlani. Amit ráadásul egyre több nyugat-európai polgár irigyel.

Európa nyugati felében a második világháború óta változó intenzitással ugyan, de a progresszió jegyében az internacionalista intézmények segítségével „haladtak” egy olyan világ felé, amilyet a liberálisok egykor megálmodtak. A libe­rális main­stream gondolkodásba pedig az egalitárius eszme vagy annak szélsőséges szellemisége, a marxizmus is belefért. Sőt egyre inkább teret foglalt magának. Egyfajta nosztal­giával (’68-os baloldali diáklázadások) és valamiféle borzongató örömmel tekintettek a marxista alapállásra, miközben összekacsintottak egymással. Persze, náluk a marxizmus nem vált valósággá, náluk nem szedett áldozatokat az utópián alapuló gyilkos eszme. És nem kellett megküzdeniük vele.

Ezért is elfogadott a baloldali vagy balliberális pártok gyűlésein elénekelni az Internacionálét, ezért lehet Marx- szobrot avatni, és két éve, születésének bicentenáriuma alkalmából csaknem hatszáz rendezvényt szervezni a németországi Trierben. Ezért fér bele a látszatliberálisok plurális világképébe az is, hogy nyáron a németországi Gelsenkirchen városában Lenin-szobrot avattak. Ellenben a szuverén, nemzeti gondolkodás már kiközösítésre ítéltetett. Ez ma a nyugati pluralizmus elfogult „nyitottsága”.

Most a nyugat-európai politikusok, német vezetők oktatnak minket demokráciából, követelnek tőlünk kétes toleranciát, aggódnak a jogállamiságért. Van úgy, hogy féltik hazánkat a terjedő antiszemitizmus miatt. Nagyobb szabadságot követelnek ott, ahol a pluralizmusba sokkal több minden belefér, csak a marxizmus rekonstrukciója nem. Sem a politikai, sem a kulturális, sem pedig a történelmi emlékezetünk értékes részébe. De még csak összekacsintós nosztalgiaként sem.

Nem fogadhatjuk el, hogy Magyarországot beteg demokráciának minősítse Jourová uniós biztos, ahol a polgárok nem tudnak szabadon véleményt alkotni. Ahogy azt sem, hogy a jogállamiság nevében az Euró­pai Parlament német szocia­lista alelnöke, Barley pénzügyi kiéheztetéssel fenyegessen. De azt sem, hogy az országunkról (is) készült elfogult, politikai támadásoktól hemzsegő, a valóságtól távol álló vádakkal kérdőjelezzék meg a szabadság iránti elkötelezettségünket.

Az elmúlt hónap megszólalásai tényleg a hetvenes–nyolcvanas évek pöffeszkedő kommunista párttitkáraira emlékeztetnek minket – ahogy erre Deutsch Tamás rámutatott –, „akik azt mondták, elfogadod az erőszakos pártideológiánkat, mert ha nem, akkor véged lesz.”

Magyarországot, Közép-Európát és a V4-eket erőszakkal, jogtalan rágalmakkal és lenéző gőggel rendre a falhoz állítják Brüsszelben, miközben a vörös szellem tovább kísért a vádlók körében. Nekünk, akik legyőztük a marxizmust, most a marxizmus árnyékával is küzdenünk kell. Amíg nem mérünk rá pusztító csapást, nem fogják megérteni az elkényelmesedett, nárcisztikus, önző nyugati és uniós politikusok, hogy mit jelent a valódi szabadság.

(A szerző a XXI. Század Intézet kutatója)