Vélemény és vita
Két hír a rendről
Fricska. Kezdjük a jóval: szeptemberben százkilencven alkalommal volt szükség az iskolaőrök közbelépésére
Szerencsére többségében csak bűnmegelőzési célú figyelemfelhívás történt, testi fenyítést két esetben kellett alkalmazni. Kezdetben ugyebár ebből is botránykövet próbált faragni a baloldal: jött a szokásos rendőrállam-vízió. Most ott tartunk, hogy a rendőrségi adatok szerint 422 intézmény csatlakozott, az iskolarendőrök sok helyen a portást is helyettesítik, segítik a kötelező lázmérést. Ami lényeg: sok ezer nebuló szembesült azzal, hogy az iskola nem kupleráj. És akkor jöjjön a rossz hír: a Színház- és Filmművészeti Egyetem „virtuális hallgatói” az éj leple alatt bekvártélyozták magukat a Szentkirályi utcai filmes bázisra. A dramaturgia ugyanaz, mint a Vas utcában. Piros-fehér szalagok, az állam által finanszírozott intézmény vezetőit be sem engedik. A forradalmárosdi megy tovább, csak a tanév áll. Egy rendes sarki közértben hasonló esetben a tulajdonos már kihívta volna a rendőrséget. Mit lehet itt a megoldás? Talán egy iskolaőr?