Vélemény és vita
Gender, szakállad kender
Ezt a kis mondókát elalváshoz találtam ki. Bárgyú, de megnyugtat. Mint gyermekkoromban a hasonló kis versezetek, amikor a kommunista vezetők hivalkodó életéről fantasztikus hírek keringtek
Mint most a gendernemzedék ultraliberális, vörösbe hajló értelmiségéről. A sorosi megmondókról. Ők, akik a gendernyelvet beszélik, a tömeget gyengeelméjűnek tartják, s gyámkodni kívánnak embertársaik fölött. Rasszizmuskúrákat szeretnének tartani a kioktatást elutasító német rendőrségnél, de tanácstalanok azzal a többezres tömeggel szemben, amely Berlinben az Arafat-klán fejének édesanyját búcsúztatta.
A genderek visszariadnak a moszlimoktól, akik ragaszkodnak a Korán szavaihoz. Félanalfabéta menekültek kapnak ingyenes internetet a migránssimogatóktól, a normális AfD-tagokat a homoszexualitás védelmezői „szexizmussal” vádolják, az Egyesült Államokban a déli államok hősi emlékműveit bontják (pedig az Észak pénzeszsákjai a Dél földjét mentek elrabolni, a rabszolgaság csak az ürügy volt), kommunisták emelnek Lenin-szobrokat (most Gelsenkirchenben), cseh üzletemberek árulnak eddig gondosan tárolt s a ’89-es forradalommal eltüntetett Lenineket német gazdagok kertjeibe dísznek, Hamburgban Immanuel Kant szobra helyére szexuális sokféleséget ábrázoló szoborcsoportot terveznek a város megkergült polgárai, az Unter der Lindenen egy vendéglő azt hirdeti, hogy nem tálal fel „jobboldali” étkeket.
Merkel asszony 2015-ben a migránsok befogadásának korlátlan meghirdetése után kijelentette, „Wir schaffen das”, megtesszük: mindenki számára bőven van hely. A liberális lobbik morálimperializmusukkal a képernyőt is elfoglalták: síró gyermekek, anyák, szentimentális riportok. Pedig a képernyőn feltűnik néha a migránsok többsége is: fiatal, harcképes férfiak. Az NGO-k Merkelt kikiáltották a világ megmentőjének, s Magyarország – amely józan maradt – lett az ügyeletes fekete bárány. Most is a Leszbosz szigeti migránsokat – akik, hogy befogadják őket, saját táboraikat gyújtják föl – Németország befogadja.
Ursula von der Leyen Európa digitalizálásáról, zöldüléséről s egyéb zöldségekről beszél, miközben a hatásköri vitákban egyértelműen centralizálásra és a bevándorlók kötelező elosztására játszik. „Ha az emberek tanulnának a történelemből, milyen tanulságokkal járna az számunkra” – írta Samuel Taylor Coleridge angol költő-filozófus. Nem tanultunk, s Európa most megint lőporos hordó, mint annyiszor az előző századokban.
Szabad-e gondolkodni? A migránsok és menedékesek munkanélküli segélye nem kis összeg: Németországban hatmilliárd eurót tesz ki évente. Harald Weyer, az AfD parlamenti képviselője nem véletlenül mondja, hogy bár a jobboldalinak mondott Seehofer és Merkel vidáman sütkérezik a média fényében a migránssegítő, humanista szerepben, e szerep költségeit az adófizetők fedezik. A belügyminiszter még a német birodalmi hadilobogó kitűzését is megtiltaná ünnepélyes alkalmakkor: szerinte a német múlt veszélyes árnyait takarja. Az önmagával elégedett köztársaságnak ne legyen saját arca – így Seehofer.
A politikus veszélyes ragadozó, de a chatelők még inkább, főképp, ha egy jobboldali „Chatgruppe” tagjai. Liberális óhaj: a rendőrség figyelje, világítsa át őket. Ehhez a jogállamiság átformálása kéne, hiszen megszületne újra a politikai rendőrség intézménye. Konzervatív oldalon félelemből vagy merő opportunizmusból nem vitatkoznak, inkább hallgatnak. Pedig ki lehetne mondani, hogy sok baloldali csoportosulás köztársaságiak nélküli köztársaságot akar. Mint annyiszor már a történelem folyamán.
(A szerző történész)
