Döntő ütközet

Az egyik oldalon a nemzeti ellenállás, a másikon pedig a globális elit, a nemzetközi média, a brüsszeli bürokraták és a civilnek álcázott NGO-szervezetek és persze a Soros-hálózatot kiszolgáló baloldali népfront.

Van mire készülni, az elmúlt tíz év ugyanis kisebb-nagyobb csaták sora, az ellenoldal pedig egyre dühösebb, hiszen bár már a rosszemlékű Tavares-jelentést is halálos csapásnak szánták 2013-ban, azóta kétszer is Orbán Viktor alakíthatott kormányt, ráadásul kétharmaddal a háta mögött.

Ez nagyon bosszantó mindazon NGO-k, jogvédők, újságírók és politikusok számára, akik hozzászoktak, hogy Európában a liberálisok diktálnak, még akkor is, ha a választási eredmények nem őket igazolják vissza. Az úgynevezett civil szervezetek egyik helyzeti előnye, hogy az ő igazukról senki se kérdezi meg a választókat. Egy csomó civil szervezet esetében persze nem is kell, de azért más tészta, ha olyanokról van szó, akik aktívan alakítják a politikát. Ők a metapolitikai aktorok, nem
az ő arcukat látjuk, de az ő gondolataikat halljuk.

A riadóláncok hatékonysága lenyűgöző, ha valami történik Magyarországon, legyen az bármennyire érdektelen is a határainkon kívül, megbízhatóan mozdul egy sor szervezet és személyiség, hogy nyomást gyakoroljon az uniós intézményekre vagy az Európai Néppártra. Történjék bármi, ami nem tetszik a balliberális elitnek, ezren szegezik a kérdést a pártcsalád vezetőinek: és Orbánt mikor zárják már ki?

A kérdés feltevőit természetesen hidegen hagyja a tény, hogy a Néppártnak is megvannak a maga szabályai. Ha a pártcsalád elnökén, Donald Tuskon múlna, már rég megvált volna a Fidesztől. Hivatalosan mindenféle szép erkölcsi érv miatt, valójában persze azért, mert a magyar kormánypárt nem az ő liberális alakulatát, hanem a Jog és Igazságosságot tartja szövetségesének Lengyelországban. A kérdést azért nem bocsátották még mindig szavazásra, mert Tusk tudja, nincs meg a többsége. Hogy a Néppárt liberális szárnya milyen érdekeket követ, megint csak érdekes kérdés, hiszen miért gondolná a Néppárt, hogy jó lesz neki, ha megteszi, amit a balliberálisok követelnek tőle? Ugyan miért lenne a szociáldemokrata vagy a liberális pártcsalád az ő sikerükben érdekelt? Aki ebbe az Orbán-ellenes hadjáratba a Néppárton belül beleáll, az simán hasznos idióta. Az Általános Ügyek Tanácsában újra napirendre kerülnek ma a hazánk és Lengyelország elleni jogállamisági eljárások. Ezek is azért húzódnak olyan régóta, mert az unió nem nagyon tudja, mit kezdjen a helyzettel. Bármennyire ismételgetik ugyanis a liberálisok, hogy a jogállamiság valami egzakt és mérhető dolog, nem az. Ha az lenne, nem lenne a róla szóló vita mindig parttalan és érzelmekkel teli. A liberálisoknak egyébként még jó is, hogy a jogállamiság ilyen gumifogalom, hiszen csak így lehet politikai zsarolóeszközként használni akkor, amikor nekik tetszik, azok ellen, akik nekik nem tetszenek.

Orbán Viktor nem mellesleg azt is írta, hogy Európa jövője Olaszországban dől el, ahol a tartományi választások egy előrehozott parlamenti választást is kiprovokálhatnak. Jobbra vagy balra, ez a kérdés – ezért is érdemes odafigyelni most az olasz eredményekre. Ki tudja, meddig húzza a mostani kormány, amelynek egyik tagját nem is hatalmazták fel a választók semmire.

Az olasz és a magyar ütközetek is kihatnak Európa jövőjére. És készülni kell rájuk, mert a liberális demokraták már nem hisznek a demokráciában.

(A szerző főmunkatárs)