Vélemény és vita
A lyó Tóth-atyafiak
Fricska. A napokban már írtam az MSZP régi-új elnökéről: mondhatják, hogy a figura nem ér ennyit
Igaz lehet, de most mégis elnöke lett a szakadék felé bandukoló szocialistáknak. Különös végjáték ez: a posztkommunisták indultak 1990-ben egy morálisan vállalhatatlan, de szakmailag néven nevezhető Horn Gyulával. Aki egy normális korban nyilván sose lehetett volna kormányfő – 1994 viszont nem volt normális kor. Azóta sok év telt el, egyre szánalmasabb vezérek kerültek a szocik élére. S most eljutottunk Tóth Bertalanig, akivel a tévéstáboknak az lesz a legnagyobb baja, nehogy szürke háttér elé állítsák. Bertalan országlása már évek óta tart, azóta harmadára csökkent a párt támogatottsága, most a parlamenti küszöbön billegnek. Egy gyöngébb futballcsapat ilyenkor már rég edzőt cserél. Az MSZP-ből még nem kizárt atyafiak még nem. Révült mosollyal botorkálnak a szakadék felé. Az önmaga ellen induló elnök önmaga ellen induló társelnöke, a párt fő helyesírási szakértője, Kunhalmi Ágnes. Ez lyó, nagyon lyó...