Felforgatókönyv

A minap négy osztrák művészeti egyetem ment neki a kormánynak az átszervezés miatt, de immár hollywoodi színészek is tiltakozó akciókkal, bejegyzésekkel tudatják a világgal: tisztában vannak a magyarországi művészképzés törvényi kereteivel, ismerik, és ezért nem szeretik Vidnyánszky Attilát, tudják, pontosan mi változik ezen
a téren hazánkban. Vagy csak felhívta őket valaki, és azt kérte, szánjanak öt percet egy ilyen ügyre, amelynek végkimenetele a balliberális véleménybuborék szándéka szerint akár az Orbán-kormány bukása is lehet. Kedves olvasó, döntse el, melyik a hihetőbb verzió!

Merthogy a jelek szerint a történet immár sokkal inkább arról szól, hogy az SZFE ügyéből a jelenlegi „rezsimet elsöprő társadalmi ellenállást” hozzanak ki, ehhez pedig jól jön a külföldi rásegítés. Gyurcsány Ferenc és szövetségesei, köztük a vele a hírek szerint titokban egyeztető Karácsony Gergely és Alföldi Róbert, no meg a pár éve még virtigli antiszemita jobbikosok egészen nyíltan beszélnek erről, miközben az ellenzék körúton belüli kis köreiben százak suttogják egymásnak, ez az a szikra, amely fellobbantja az ellenállás tüzét. De honnan is indultunk? A kormány nekilátott a felsőoktatási intézmények modellváltásának, az érintett egyetemek nagyobb mozgástérhez és több forráshoz jutnak. Ez történt a Corvinusszal, majd hat másikkal, például a MOME-val úgy, hogy mindenki örült a lehetőségnek.

Az SZFE-n azonban kitört a heves ribillió, miután Vidnyánszky személyében egy elismert, ám kétségtelenül nem Ascher Tamással kávézgató vezető került a fenntartó kuratóriumának élére. Aki hiába kezdeményezett párbeszédet, a liberálisok befeszültek. Tudjuk, ők mindent tolerálnak, csak azokat nem, akik nem értenek velük egyet.

A forgatókönyv innentől kezdve ugyanaz, mint a Soros-egyetem, a civil törvény vagy éppen az Index esetében. Beindul a balos sajtóhenger, a tüntetgetés, az orbánozás, majd megérkeznek a nemzetközi ágensek is, feléled a hálózat. A beszédek és a nyílt levelek már csak kis részben szólnak a konkrét esetről, az ügy csak ürügy, a lényeg, hogy ismét ráolvashassák a demokratikusan megválasztott kormányra: elnyomó.

Folytatódik tehát az átnevezősdi, halljuk a kifejezéseket: rezsim, diktatúra, pedig ez továbbra is egy olyan ország, ahol az önkormányzatokba ötévente, a parlamentbe négyévente az emberek maguk választanak képviselőket, vezetőket, a bíróságok és a sajtó szabadon működhet, lehet demonstrálni anélkül, hogy bárkinek egy haja szála is görbülne, nemhogy a szemét lőnék ki, mint 2006-ban, Gyurcsány kormányzása idején. És sorolhatnánk. Ez nem az a hatalmi berendezkedés, amelynek a baloldal immár tíz éve lefesti, itthon és külföldön egyaránt.

Hogy erre a narratívára – túl a reflexeken – miért van szükség, azt mindennél jobban érzékelteti a már idézett Gyurcsány, aki többször is beszélt róla, hogy ha hatalomra kerülnek, földönfutóvá teszik azokat, akik bármilyen szerepet játszottak a jelenlegi kormány idején az állam működtetésében. Ha ugyanis ez diktatúra, akkor az efféle törvénytelenségekre felmentést kaphatnak. Megfenyegette korábban a tanárokat és a bírákat is, most a jobboldali művészek vannak soron. Ha hatalomra kerülne, levadászná, aki nem tetszik neki.

A pszichológia projekciónak nevezi ezt a jelenséget. Az történik ugyanis, hogy amit a szabadságról papoló komplett balliberális tábor hazudik a jobboldalról, épp azt tervezi megvalósítani, amennyiben lehetősége lesz rá. Tragédia ez a javából. És félelmetes.

(A szerző vezető szerkesztő)