Valóság és hatalom

A keresztény és konzervatív kormányokat rühellő genderjogi német politikus nemes egyszerűséggel leantiszemitázta a magyarokat, felemlegetve a hetes cikkely szerinti eljárást. Tudják, azt a procedúrát, amelyet még a B kategóriás ellenzéki közhelyparádénak is gyatra Sargentini-jelentés alapján indított Brüsszel évekkel ezelőtt.

Csak közbevetésként: abban a dokumentumban olyan hazugságok is helyet kaptak, mint hogy Magyarországon „visszatérő probléma az antiszemitizmus, amely gyűlöletbeszéd, valamint a zsidók és a zsidó tulajdon ellen elkövetett erőszakos cselekményekben ölt testet”. Ez a megállapítás kifejezetten annak tükrében arcpirító hazugság, hogy közben egyre inkább igaz a migrációtól és az antiszemitizmusba hajló újbaloldaliságtól terhelt Nyugat-Európában. Például Németországban, ahol manapság már nem ajánlatos közterületen kipában tartózkodni, mert esetleg egy arra bandukoló mohamedán, mondjuk, fejbe kólintja az illetőt. Mindenesetre a hazánk ellen évtizede zajló lejáratókampány nívótlanságába kifejezetten jól illeszkedik Roth úr vádaskodása, amit azért a magyar kormány nem hagyott szó nélkül.

Visszatérve a magyarországi baloldal és a botrányos nyilatkozat „viszonyára”: miközben német kollégájuk ránk szórja mocskos rágalmait, hazai eszmetársai a közelgő szerencsi időközi választáson egy olyan jobbikos jelöltet indítanak a parlamenti képviselőségért, aki Budapestet Judapestnek, az izraeli turistákat pedig „tetűcsúszdásoknak” nevezte. Pártja közelmúltjában pedig olyan előzményeket találunk, mint például a holokauszt áldozatainak emléket állító Duna-parti cipők meggyalázása vagy a zsidók listázásának felvetése. Ez azonban Roth úrnak a jelek szerint nem jelent problémát.

Ahogy Gyurcsány Ferencnek sem, aki pedig alig pár éve még elfogadhatatlannak nevezett bármiféle együttműködést a Jobbikkal. Lapunknak nyilatkozva Köves Slomó vezető rabbi nevezte elkeserítőnek, hogy az ellenzéki pártok – a korábban vallott erkölcsi normákat zárójelbe téve – Bíró László indításával akaratlanul is legitimálják az antiszemitizmust. Ugyanakkor megjegyezte, az önmagában nem meglepő, hogy egy olyan párt jelöltje, amely a rasszizmus, cigánygyűlölet és antiszemitizmus programjával jött létre, antiszemita bejegyzéseket tesz közzé. Kikelt a gyűlölködő aspiráns ellen a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Mazsihisz is.

Persze lehet, hogy az elvtelenség egységébe forrt baloldalnak, Michael Rothnak és a Sargentini-féléknek kevéssé számít a virágzó, biztonságban élő hazai zsidó közösség véleménye. Korábban az sem hatotta meg őket, hogy maga az izraeli államfő nevezte egyik legfőbb szövetségesének Magyarországot. Igaza van az elemzőknek: az európai balliberálisok totálisan elveszítették kapcsolatukat a valósággal, a való élettől elszakadt buborékban élnek, onnan ontják haladó kioktatásaikat.

A hazai baloldal pedig a hatalommal való kapcsolatát veszítette el még 2010-ben, talán részben az ebből fakadó frusztrációval magyarázható, hogy a kormányrúd visszaszerzésének reményében szinte bárkivel, még a korábbi ősellenséggel is hajlandók összefogni.

Az októberi szerencsi időközi választás kvázi főpróbája lesz ennek a gusztustalan konstrukciónak, ám a valódi megmérettetés nyilván a 2022-es voksolás lesz. Bár addig még sok víz lefolyik a Dunán, kétségünk ne legyen: Roth és társai nekik drukkolnak majd akkor is. Lelkük rajta.

(A szerző vezető szerkesztő)