Szerencsés Károly

Vélemény és vita

A nemzetközi helyzet

Évekig kaptam Lengyelországból egy kis lapot, amelyen a képek és feliratok mellett egy kör alakú kitűző is volt, „August 23” felirattal és gyászszalaggal

A szöveg szerint 2008-ban az Európai Parlament kezdeményezte, hogy ezt a napot a totalitárius rendszerek – vagyis a „Nácizmus és Sztálinizmus” áldozatainak emléknapjává nyilvánítsák. Vitázni erről is lehetett három évig, míg végre megtarthatták a nemzeti szocializmus és a kommunizmus áldozatainak emléknapját. Alighanem leginkább erre, felénk: Varsóban, Budapesten, Vilniusban, Prágában.

Nem tudom, mi a helyzet ezzel az emléknappal Nyugat- vagy Dél-Európában, de gyanítom, hogy alig van visszhangja. Van elég bajuk, meg aztán arrafelé – úgy tűnik – a kommunizmusnak még jövője is van. Ha Marxnak meg Leninnek szobrot állítanak!

Biztosan nem véletlen, hogy ezen a kis kártyán is így szerepel: „Nácizmus és Sztálinizmus”. Ami helytelen, mert lehetett volna „Hitlerizmus és Sztálinizmus” vagy „Nemzeti szocializmus és Kommunizmus.” Esetleg: „Fasizmus és Kommunizmus.” Apró jel ez. Mintha csak Sztálin rontotta volna el az eszmét, amely sokak szerint amúgy, ha eltekintünk a gyakorlattól, a megvalósulásától, felemelő és nagyszerű. Idézem hát még egyszer – s ha kell százszor is –, egy kijózanodott kommunista Milovan Đilas szavait: „Sztálin nem azért győzött, mert eltorzította a marxizmust, hanem éppenséggel azért, mert megvalósította.” (Mármint milliók és a vetélytársai – Trockij, Buharin, Zinovjev, Rikov – kiirtásával.)

Nem tudom, idén megemlékeznek-e hivatalosan erről a napról. Már nem kapok kis kitűzőt. Életképes-e ez az emléknap? Hiszen nálunk van külön emléknapja (nem is egy) a holokausztnak és a kommunizmus áldozatainak is. Lengyelországban biztosan emlékeznek, de hogy az eredeti szándék szerint-e, azt nehéz megmondani. Ez a nap ugyanis a hírhedt Hitler–Sztálin-szövetség napja. A nemzetiszocialista–kommunista szövetség napja. A német–orosz szövetség napja. A tankönyvekben lehet, hogy még mindig a Molotov–Ribbentrop-paktum napja. A mi helyzetünk valóban bonyolultabb a lengyelekénél, de nem 1939, hanem 1920 miatt.

Valójában ekkor szövetkezett két kibékíthetetlen, egymás megsemmisítésére törő eszme és birodalom, hogy likvidálja Közép-Európát. Ez még létezett: Riga, Tallinn, Vilnius, Varsó, Krakkó, Prága, Pozsony, Budapest, Kolozsvár, Zágráb sőt még Belgrád is valahogyan másképp lélegzett, mint Berlin, Moszkva, Párizs vagy London és Washington! Más volt a lépték, más az észjárás. Mást láttak itt az emberek, ha visszanéztek, s mást, ha jövőt fürkészve az égre tekintettek.

Igen: létezett Közép-Európa, leginkább kultúrájában, mentalitásában. Amely akkoriban is vonakodott azonosulni a rá erőltetni kívánt ideológiákkal. Mint ma is. A birodalmakkal, amelyek célja az volt, hogy megsemmisítsék, meggyengítsék és bűvkörükbe vonják térségünk államait, nemze­teit, sokszor egymás ellen kijátszva őket. S hogy hozzáfoghassanak gazdasági kizsigerelésükhöz, etnikai átrendezésükhöz, milliók kiirtásához, deportálásához, kitelepítéséhez. S előkészítsék az ezen a területen megvívandó döntő összecsapásukat.

Így is történt. Milliók életébe került, s Közép-Európa még most is szenved az ezernyi sebtől. De ne feledjük azt a felelőtlenséget, bűnt, amelyet a „Nagy Háború” s az utána következő „békék” kierőszakolásával a Nyugat követett el. Ennek lett a következménye, hogy Közép-Európát előbb a nemzetiszocialista, majd a kommunista birodalom kebelezte be. Területileg s többé-kevésbé szellemileg is. Fertőző volt ez. Ezért olyan nehéz ma szellemileg fenntartani a közép-európai röptünket. S nehéz ma erős és kölcsönösen elfogadható szövetségeket kötni és fenntartani. Annyi minden kikezdi az együttérzést, a szolidaritást. Mi megküzdünk érte, de sok lemondással jár. S nem biztos, hogy értik vagy értékelik partnereink. Itt a behatoló német és orosz hatás ma is. Én egyikből sem kérek.

Az áldozatok mellett az elvtelenség, a birodalmi mohóság, a lelepleződés, a cinizmus, a hatalmi gőg napja ez az augusztus 23-a. A szerződés megkötése után egy héttel Németország megtámadta Lengyelországot, majd bő két hét múlva megtette ezt a Szovjetunió is. A franciák és az angolok hadat üzentek Németországnak, de a Szovjetuniónak nem. Halljuk Molotovot, aki roppant szellemesnek érezte magát a „győzelem” után, s az angolokkal gúnyolódott, akik valami olyan régi vallásos háborúkra emlékeztető „ideológiaiháború-félét” üzentek. (Mármint a „hitlerizmus megsemmisítésére”.)

„Az eretnekek és máshitűek ellen annak idején divat volt vallási háborút viselni… De az ilyenfajta háborút semmi sem igazolja. A hitlerizmus ideológiáját, mint minden más ideológiát, lehet elismerni, vagy lehet tagadni, – ez politikai nézet dolga. De mindenki megérti, hogy ideológiát nem lehet erőszakkal megsemmisíteni, nem lehet háborúval elpusztítani. Ezért nemcsak esztelen, de bűnös dolog is olyan háborút viselni, mint a »hitlerizmus megsemmisítésére« indított háború, mely a »demokráciáért való harc« hamis cégére alatt folyik.”

Ezt Molotov 1939. október 31-én mondta. Akkoriban a magyar miniszterelnököt Teleki Pálnak hívták. Támogatásával sok tízezernyi lengyel jöhetett át Magyarországra, sokan itt is maradtak, sokan továbbmentek harcolni. Teleki vigyázott, hogy ne keveredjünk bele a háborúba. De hát ott volt az az átkozott Trianon.

Valamikor 1988-ban ismerkedtem meg ezzel a beszéddel (a szovjet „parlamentben” mondta el a külügyminiszter), abban az évben kezdtem tanítani, s éveken át, ha volt rá idő, mindig felolvastam a diákjaimnak. A beszéd hosszú és még számtalan érdekes részlete van. Eltűnődtem most itt a teraszomon – a város, az egyetem s egy kicsit az élet is esőfüggöny mögé bújt csendesen –, mennyire mást jelentenek ma ezek a szavak, mint harminc éve. Főképp annak tudatában, hogy mi történt Európával, a világgal és benne velünk is azóta. Bő harminc év mennyit árnyalt és mennyit erősített, s mennyit cáfolt. S milyen körmönfont dolog a politikai demagógia. A lényeg mégiscsak ugyanaz maradt. A nácik és kommunisták mellett van más alternatíva is. S egy váratlan fordulattal most nekünk – itt Közép-Európában – kell a lelket tartani a nemzetekben, demokratákban.

Ebben a beszédben „magyarázta” el Molotov, hogy Észtországgal, Lettországgal, Litvániával milyen „kölcsönösen” előnyös szerződéseket kötött a Szovjetunió (értsd: hamarosan bekebelezte), s Finnországgal kapcsolatban milyen nyilvánvaló, hogy a „viszonyok megjavítása” érdekében le kell mondania területeiről Leningrád közelében. Hiszen „Leningrád lakossága elérte a három és fél milliót, ami majdnem annyi, mint egész Finnország népessége, amely 3 650 000 lakost számlál.” Ekkor „vidám élénkség” lett úrrá a teremben. Később a szovjet–finn háború idején a derültség alábbhagyott. Finnország semleges lehetett 1948 után, és kisiklott az ölelő karok közül, Magyarországon a parlament napirendre sem tűzte a semlegességi indítványt, és építettük a szocializmust negyven éven át. Azóta meg takarítjuk vagy takargatjuk az örökséget…

Sok mindenről beszélt még Molotov ezen a parlamenti ülésen Moszkvában. Reagált az angolok vádjára is, hogy a Szovjetunió fegyvert, lőszert, kőolajat szállít bizonyos országoknak. Mármint Németországnak. Az angolok persze nem ilyen durván fogalmaztak, szép magyar fordításban „hadi-dugáruról” beszéltek. Molotov határozottan leszögezte a véleményét: „a szovjet kormány nem sorolhatja a hadi-dugáruk közé a békés népességnek szánt élelmiszereket, fűtőanyagot és ruhaneműket…” És ha valamelyik éppen felrobban vagy elsül, az nyilván nem a Szovjetunió hibája.

„Ilyen ma a nemzetközi helyzet” – fejezte beszédét Molotov viharos, hosszan tartó taps közepette, amely idővel ovációba ment át. Az összes küldött felállt. Budapesten ezen a napon került utoljára az utcákra a Pesti Napló, a legrégebben folyamatosan megjelenő magyar napilap, s az emberek abban bíztak, hogy nem lesz játéka a sorsuk e rettenetes augusztusi szövetségnek.

(A szerző történész)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Farkasházy a mélyponton

ĀFricska. „In medias res!”, vagyis vágjunk rögtön a közepébe, a nagy Horatius intelme szerint

Bán Károly

Bán Károly

A spiritus rector

ĀSzanyi rávilágított: recseg-ropog a gyurcsányi történelmi talapzat