Rab Irén

Vélemény és vita

Kié a Balaton?

A kommunizmus idején az ideológiai harcban elfáradt káderek pihenésére Aliga mellett a Balaton sok más pontján volt zárt pártüdülő. Ezekbe egyszerű magyar embernek nem volt gyere be

A demokratikus, népi erők győzelmét követően a Magyar Dolgozók Pártja 1948-ban elfoglalta az aligai polgári fürdőtelepet. A nyaralókat kisajátították, a tulajdonosokat kitelepítették, a teljes partszakaszt lezárták, és a terület biztonságát géppisztolyos őrökkel védték. Az imperialista kizsákmányolók helyett legyen a Balaton mindenkié, a dolgozó népé, de legalábbis a dolgozó népet képviselő Párté! Itt töltötte a nyarakat a teljes pártelit, itt sakkozott Kádár elvtárs Aczél elvtárssal, volt banán, saját mozi és saját kikötő, a talpalávalót az ide rendelt zenészek húzták, ingyen. Aligából egy hatvanhektáros zárt luxusüdülőhelyet hoztak létre maguknak az elvtársak, ahol még a lángost és a fagyit is ingyen mérték.

Az ideológiai harcban elfáradt káderek pihenésére Aliga mellett a Balaton sok más pontján volt zárt pártüdülő. Ezekbe egyszerű magyar embernek nem volt gyere be. Az elvtársak a párt önfeloszlatásáig örülhettek kiváltságos helyzetüknek, akkor a Club Aliga a pártvagyon többi részével együtt állami és kormányzati felügyelet alá került. Amit lehetett, azt időben széthordták, fillérekért privatizáltak maguknak. Követhetetlen önfeloszlató cégeken keresztül nyúlták le az államosítással (értsd: mások jogos tulajdonának kommunista ideológia szerint megalapozott elkobzásával) összeharácsolt pártvagyont. Így ment ez bő egy évtizedig, és ami maradt belőle, azt eladták. Aligát 2007-ben az izraeli hátterű Pro-Mot Kft. vásárolta meg, sőt a cég az állami tulajdonban maradt részre 49 évre szóló vagyonkezelői jogot is megszerzett a helyi önkormányzat orra elől. A Pro-Mot nagyvonalú turisztikai célú fejlesztéseket ígért, amelyekből alig lett valami, inkább csak kivették hasznukat a területből. Amikor sikerült teljesen amortizálni, eladták Mészáros Lőrinc cégbirodalmának.

Az érzelmek és indulatok proletár parazsa ekkor lobbant lángra, és futótűzként járta be az országot, sőt a hír a nyitott határokon át eljutott Európába is. A német Tagesspiegel 2019-ben megírta az aligai magyar kálváriát. Az itteniek sosem hitték volna, hogy valaha is beléphetnek a pártállami üdülő területére. A rendszerváltás után még hosszú évekig küzdöttek a jogaikért. Alighogy végre megszerezték, „az Orbán-klán rátette a kezét”, és megjelent a fenyegető veszély, hogy újra lezárják előttük a Balaton-partot. Az emberek félnek, mondta a civilek szószólója a német lapnak, diktatúra lesz itt, mindennek vége! A diktatúra szó mindig hatásos, erre a nyugati ember érzékenyen, a magunk fajta keleti harciasan reagál.

A szocreál épületek látványa, a parti sáv és a kikötőt övező park rendkívül elhanyagolt állapota a helyiek szerint is méltatlan a balatoni turizmushoz. De ha a nemzet gázszerelője fejleszt, az maga a lopás, korrupció, jogtalan és elítélendő gazdagodás. „A fideszes elit meg az Orbán-klán szisztematikusan ellopja a tavat, rablóprivatizációt folytat. A miniszterelnök jó barátja és veje már több tucat kemping és szálloda tulajdonosa a Balaton körül, portfóliójukban van borászat, kikötő és golfpálya is” – mondják a múltra koruk miatt nem emlékező, a pillanat homályában élő lila ifjak, miközben aktivistáik felcímkézik a Mészáros érdekeltségébe tartozó balatoni ingatlanokat, és hatalmas O1G-kel mázolják tele a balatoni utakat. Ha emlékeznének a múltra, ismerhetnék a 2000-es évek nagy balatoni bizniszét. Amikor a privatizáció „főhőse”, Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök megszagolta a Balaton magánosításában rejlő lehetőségeket, potom 8,39 milliárd forintért gyorsan magánkézbe adták a Siótourt, a Balatontouristot és a Zalatourt. A három turisztikai cég, velük az összes balatoni kemping, strand és idegenforgalmi érdekeltség 2004–2005-ben az egyetlen, de legjobb ajánlattevő kezébe került. Az eladók az ÁPV és a megyei önkormányzatok voltak, a vevő pedig a titokzatos SCD Group, angol pénzügyi befektetői háttérrel és egy százmilliárdos fejlesztési ígérettel. Ígértek fűt-fát: kempingfejlesztést, új szállodák és kikötők építését, egészségturizmust, üdülőparkokat, golf–, lovas- és motorversenypályát. Mindent, ami a fejlettebb nyugaton van, hozzá EU-s pályázati pénzeket és nemzetközi befektetőket vártak. Kedvükért 2006-ban módosították a Balaton-törvényt, nyolcról huszonöt százalékra emelték a kempingek beépíthetőségét, megemelték az építmények engedélyezhető magasságát. A fejlesztések mégsem indultak el, pedig sikerült a buliba bevonni a „világ egyik vezető ingatlanbefektető csoportját”, az ír Quinlan Private-et. Talán a pénzügyi válság jött közbe, talán más, az SCD 2011-ben megvált a 17 milliárd forint adóssággal terhelt portfóliótól, majd a vevőt is felszámolták. Mészáros ezt a bedöglött üzletet vette meg, hogy az eredeti elképzelések mentén meginduljon végre a Balaton fejlesztése, a pangó hazai turizmus felszámolása. Megindult.

Mióta feloldották a karantént, három fronton kezdődött el a Balaton-projekt szapulása, a személyeskedő támadások a befektetők és irigykedők a fejlesztések ellen. A kormány a turisztikai beruházások költségeinek felét átvállalja, és ezzel a NER-potentátokat erősíti. A NER szitokszóvá vált, pedig a nemzeti együttműködésnél szebb dolgot egy ország számára elképzelni sem lehet. Ez visz előre, ez gazdagít, emeli a nemzeti vagyon mértékét. Ezért indokolt a beruházások költségvetési támogatása. De nem. Nálunk a szabadságától megfosztott sajtó üzemszerűen számol be a Fidesz-közeli cégek gigantikus állami szponzorálásáról, az ingatlanpanamákról és a Balaton-parti projektekről. Ezekből az egyik oknyomozó független médium szerint negyvenkettő van, körbeölelik és elzárják a tavat a dolgozó nép elől. Az összes NER-üstökös valamilyen szálon a miniszterelnök családjához kötődik üzletileg, rokonok, barátok, szomszédok, ismerték, ismerik vagy ismerni fogják egymást, egy nyelvet is beszélnek, mert mind magyarok. A magyar nyelv segít az újságíróknak is, hogy tényként emlegessék a feltételezett összefonódásokat. A magyarban nincs passzív, ami elhatárol a cselekvésben való aktív részvételtől, helyette kacsintós hat/het van: kaphat, adhat, becsaphat – hogy megteszi-e, bízzuk az olvasóra. A támogatottak között bőven van olyan, aki még a szocik alatt szedte meg magát, már akkor bekerült a top 100-ba. Őket láthatóan az üzlet érdekli, de az ellenzéki narratíva szerint csak a Fideszhez kötődő NER-lovagok vehetnek a bőség kosarából.

A második frontot az ellenzéki politikusok, a DK, Momentum, MSZP stb. közösen nyitották, hiszen szavazóiknak látniuk kell, hogy ők mindent megtesznek értük. Az ellenzéki összefogás tematikája és történetmesélése közös: az Orbán-klán szőröstül-bőröstül bekebelezte a Balatont, az egyszerű embert kizárja minden lehetőségből, száz meg százezret rabol, miközben milliók élnek mélyszegénységben. Pedig milyen jó volt itt régen, a háromforintos kenyér és lángos, a vadkempingek, zimmerferik és SZOT-üdülők, a kannás borok korában, amikor nem is éreztük, hogy diktatúra van. (Pedig az volt, proletárdiktatúra. Ők, ott, az aligai bázison határozták meg a rendszer természetét.) A minőségi turizmus nem kell, mert annak kiépítése most éppen a kormánypárt és kedvezményezettjei nevéhez kötődik. „A magyar tenger nem magántenger! Száz éve a magyaroké! Követeljük vissza a szabadstrandokat!” – de valójában egykori kiváltságaikat szeretnék vissza.

Az ellenzéki szólamra beindult a facebookos trollok és az egykori SZOT-üdülősök népi kórusa, ez a harmadik front. A Balaton feletti aggodalom nem új keletű, minden nyári szezonban napirenden van: beépítik, a vízminőség romlik, a tó algásodik, drága a lángos, minden háromszorosába kerül, és most ráadásul elrabolják a magyar emberektől. Aki nem látja, elhiszi, visszhangozza. Jelentem, a Balaton körül negyvennyolc (!) szabadstrand üzemel, a fizetősökre olcsón lehet bejutni. A tavaly elsiratott Club Aligát felújított állapotban például a hét minden napján féláron, felnőtteknek hatszáz forintért lehet igénybe venni. A tihanyi Plage18 emelkedik ki egyedül a hétvégi ötezer forintos jegyárral, amelyhez luxuskörülményeket kínál. Ha valaki akarja, tudja, fizesse meg.

Naponta szaladok bele gyalázkodó, hisztériás, hangulatkeltő, parttalan vitákba, amelyekben szuperlaikusok politikai identitásuk szerint feszülnek egymásnak vélt igazukért. Nehéz dolog pusztán a tényekkel érvelni, amikor minden véleményt indulat és érzelmi érintettség, feledés és tájékozatlanság mos át. Igazolódva látom Moldova György régi mondását: „Két dolog van Magyarországon, amihez mindenki ért, és ami mindenkit érint: a foci és a Balaton.” Összetart vagy megoszt. Mérlegeljük, melyik a jobb!

(A szerző történész)


 

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Szélkerék

ĀFricska. A fene érti Szél Bernadettet! Hónapokig nem mondott semmi kirívó ostobaságot, bár az is igaz, alig szólalt meg

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom