Az átmenet jelöltje

A 77 éves jelöltre saját pártjában is sokan az átmenet jelöltjeként tekintenek. Olyanra, mint aki részben Barack Obama népszerűségét és Donald Trump sokak által hangoztatott népszerűtlenségét felhasználva utat nyithat a Demokrata Párt progresszív új generációjának nemcsak a Fehér Házba, de a törvényhozás mindkét házába is.

A végletekig leegyszerűsödött és személyközpontúvá vált kampányban kevés fogódzót találni annak megítélésére, hogy mi lehet Biden Amerikáról vallott jövőképe. Ennek okai közé tartozik, hogy az egykori alelnök patikamérlegen kimért – nem ritkán felolvasott – videóüzeneteiből érdemi információt szerezni lehetetlen. Az elnökjelölti vitákig marad tehát a kapaszkodók keresése. Az egyik ilyen – a siker esélyével talán leginkább kecsegtető – azoknak a munkacsoportoknak a vizsgálata, amelyeket a Biden-kampány Bernie Sanders-szel együttműködve hozott létre, hogy ajánlásokat tegyenek a jelöltnek.

A csoportok más-más célt szolgálnak a centrista demokraták, Biden és a párt baloldala szempontjából. Az első csoporthoz tartozók szeretnék összetartani a törésvonalak által szabdalt pártot, Biden célja, pedig, hogy elkerülje a hibát, amelyet Hillary Clinton 2016-ban elkövetett. Az egykori first lady ugyanis olyan biztosra vette a győzelmét, hogy látványosan lemondott a párt bal szárnyáról. Talán úgy vélte, hogy az „Obama-koalíció” nélkülük is hatalomra segíti. A koalíció azonban nem állt össze, mert a párt nagyvárosi szavazói mellé nem sorakoztak fel a Barack Obamára szavazó feketék, a rozsdaállamokból pedig sokan egyenesen Trumpra voksoltak. A progresszívek oldaláról a munkacsoportok annak eszközei, hogy a fősodratú amerikai politikától sokáig idegen elképzeléseket program szintre emeljenek.

Talán már a munkacsoportok elnevezései­ből is kirajzolódik, hogy mely területeken várhatóak a legfontosabb változások: oktatás, egészségügy, migráció, gazdaság, büntetőjogi reformok és klímaváltozás. A csoportok által adott ajánlások szembemennek a Trump adminisztráció által jelenleg követett politikával és nyíltan állást foglalnak a progresszív értékek mellett. Közel sem mindenben sikerült egymással összebékíteni a centristákat és a progresszíveket. Hasznos munkaanyag lehet azonban a Biden utáni Demokrata Pártnak bármilyen kimenetel esetén. Amennyiben ugyanis Joe Biden megnyeri az elnökválasztást, azt egy olyan programmal teszi, amely jelentős baloldali elemeket tartalmaz. Vereség esetén viszont a párt progresszív szárnya egyfajta minimum követelményként használhatja azt bármely jövendő jelölt támogatásához.

Az oktatás területén adoptálja a sze-gényeknek járó ingyenes felsőoktatás szükségességének gondolatát, beleértve az álmodozóknak nevezett fiatalokat, vagyis az országba illegálisan érkezők gyermekeit. Ez pedig alapjaiban megy szembe a republikánus politikával, hisz egyenlőségjelet tesz az állampolgárok és az illegálisan az országban tartózkodók közé. George Floyd tragikus halála óta az amerikai közbeszéd egyik kiemelt témája a feketék és a fehérek között a mai napig meglévő társadalmi szakadék szűkítése. Ennek megfelelően a program jelentős pluszforrást ígér azoknak az iskoláknak, amelyekbe jellemzően kisebbségek gyermekei járnak.

Az egészségügy kapcsán említi meg a sok republikánus számára vörös posztónak számító reprodukciós jogokat, és nyíltan állást foglal a magzatgyilkosságokat az Egyesült Államokban lehetővé tevő Roe versus Wade ítélet megvédése mellett. Szintén kiemeli, hogy a választás szabadsága miatt a demokrata kormányzatnak fel kell lépnie minden olyan tagállami kísérlet ellen, amely ezen jog gyakorlását szűkítené. A kitétel egyértelműen azon déli – republikánus vezetésű – államokkal szemben fogalmazódott meg, ahol az elmúlt időszakban életvédő törvények születtek.

Azonban fontos kérdésekben nem sikerült megegyezni. Az ajánlásokban ugyanis nem szerepel Bernie Sanderes legfőbb kampányígérete, a Medicare for All, vagyis a mindenki számára járó ingyenes egészségbiztosítás. Ugyanez a különbség volt tapasztalható 2016-ban Clinton és Sanders között, amely hozzájárulhatott a demokratikus szocialista jelölt támogatóinak otthonmaradásához. Ezt elkerülendő azonban egy skálaszerű rendszert ajánl, amely a legszegényebbek számára biztosítja a teljes ingyenességet, illetve csökkenti az időskori egészségbiztosítás minimum életkorát.

Szintén figyelemre méltó, hogy bár az ajánlás globális katasztrófának írja le az éghajlatváltozást, abban mégsem szerepel a Green New Deal, amelyet a Demokrata Párt feltörekvő képviselőnője Alexandria Ocasio-Cortez támogat leginkább. Ugyanakkor önmagában jelzésértékű lett volna a kérdés a politikai prioritások között. Ehhez képest olyan ajánlások kerültek be, mint a szénerőművek teljes kiváltása 2035-ig, amely a Green New Deal említése nélkül is ambiciózus vállalás. S akkor még nem beszéltünk az olyan – republikánus érzelmű, de bizonytalan – szavazók részéről is méltányolható célokról, mint a hazai szélturbinagyártás felfuttatása.

Ezen ajánlások elfogadása természetesen politikailag nem kerül semmibe Joe Bidennek. Amennyiben viszont elhódítja a Fehér Házat Donald Trumptól, óriási nyomás lesz rajta pártja progresszív szárnya részéről azok teljesítése érdekében, ami csak fokozódik abban az esetben, ha demokrata többségű szenátus alakul és ez a többség a képviselőházban is megmarad. Ebben az esetben ugyanis minimum két évig – a következő félidős választásokig – a törvényhozó és végrehajtó hatalom egyaránt a kezükben van. Ráadásul a balszárny jelenlegi lendületét látva a párton belül aligha számíthatnak jelentős ellenállásra.

A kérdés már csak az: vajon Biden nem fizetett túl nagy árat a progresszívek támogatásáért? S vajon az Egyesült Államok esetleges következő elnökeként mikor kell ezt megfizetnie? A Jefferson által megálmodott republikánus országból lehet-e egy balra tolódott társadalom? S persze az elvek mellett a praktikum: sikerülhet-e mindez adóemelések nélkül?

(A szerző a Nézőpont Intézet elemzője)