Egy pap a Momentum gyékényén, nyílt levél Hodász Andrásnak

Ötgyermekes, katolikus édesapaként kell a számítógép elé ülnöm és nyílt levelet írni önnek, aki akár a gyermekem is lehetne. Sokszor láttam, hallgattam előadásait, gondolatait, s örömmel tapasztaltam, hogy hit és erkölcs dolgában milyen magas szinten és érzékenységgel tudja a fiatalok nyelvére fordítani azt a kétezer éves tudást, amelyet magáévá tett teológiai tanulmányai során. Gyermekeimmel, családommal is szívesen osztom meg ezeket belső listánkon, s látom, hogy influenszerként is kiválóan megállja a helyét a posztmodern kor digitális világában.

Azonban kérem, engedjen meg néhány észrevételt tőlem, végzett teológustól, keresztény, demokrata közéleti nagycsaládos embertől azok után, hogy ön átesett a politikai „coming out”-ján a Momentum legutóbbi tüntetésén, ahol mondhatni egy gyékényen árult velük egy kis demokráciát.

Együtt velük a „Szabad sajtó, szabad ország” molinója mögött, a párt zászlója alatt. Ha egyszerűen kell fogalmazni, akkor ez nem volt egy ideális odaállás. Ön nem magánember azóta, amióta pappá szentelték, ön „pap mindörökké Melkizedek rendje szerint”, és mindezen ősi gyökerekből fakadóan Jézus Krisztus örök főpapságának felszenteltje, ilyetén módon a zsidó–keresztény hagyomány lelki, szellemi és tanításbeli örökségét bízták önre, amikor a szentelő püspök kézrátétellel és a krizma megkenésével útra bocsátotta. (Jómagam is jelen voltam ezen az eseményen, hiszen feleségem unokaöccsét is önnel együtt szentelték fel.)

Ezzel csupán azt szeretném mondani, hogy ön nem „magánember”, már szentelése óta nem tud magánemberként sehova menni, mert nagybetűs Tanítvány, felszentelt pap, akinek tűzön-vízen át, akár élete kockáztatásával, a falig elmenve kell képviselnie az evangéliumi tanítást, és ahol romlást lát, ott bele kell állnia az imádságba és/vagy harcba, hogy annak fényét, tisztaságát megóvja.

Ön, más egyházakkal ellentétben, abban a szerencsés (lehet, hogy az ön szemszögéből szerencsétlen) helyzetben van, hogy a mindenkori pápák, az ön szinte közvetlen főnökei (hiszen az ön püspökének mint főnöknek a főnöke a mindenkori Szentatya) igyekeznek iránymutatásokat megfogalmazni folyamatosan változó világunk égető kérdéseire. Ezeket, amennyire időm engedi, jómagam is olvasom, és igyekszem iránytűként alkalmazni.

Biztos ön is tájékozódik a vatikáni írások között, mégis engedje meg, hogy a politikai életben való részvétellel kapcsolatban egy tizenhét éves dokumentumra hívjam fel a figyelmét. (Írásom egyes részeiben egy, a témában megjelent publikációmból merítek.) A Hittani Kongregáció 2003-ban, Szent II. János Pál pápa megerősítésével, Joseph Ratzinger bíboros prefektus és Tarcisio Bertone érsek, későbbi vatikáni államtitkár aláírásával hozta meg a Katolikusok részvétele és magatartása a politikai életben című útmutatását. Azért ezek az „arcok” nem semmi „csávók” így az elmúlt ötven év távlatából is nézve, tudásuk, elmélyült ismeretük, történelmi tapasztalatuk a diktatúrákról és ennek nyomán például a valóban elvesző sajtószabadságról azt kell hogy mondjam – ha nem haragszik meg érte –, messze meghaladják az önét. Ennek a dokumentumnak az ismerete véleményem szerint alapvető a politikai pályára lépő vagy akár a politikai életben tájékozódni akaró, magát katolikus értelmiséginek tartó hívő ember számára, legyen felszentelt pap vagy laikus. Az útmutatás mindenekelőtt eloszlatja azt a már-már a katolikus értelmiség által is osztott téveszmét, amely szerint a katolikus – vagy tágabban a hívő ember – nem politizál, sőt világos választ ad arra a kérdésre, hogy hol is van a helye a politikában.

„A világi hívők mindenkor »keresztény lelkiismerettel« és az azzal megegyező értékekkel egyetértésben teljesítik általános politikai kötelességeiket, gyakorolják sajátos feladatukat, hogy az evilági rendet keresztény módon átitassák” – fogalmaz a dokumentum.

Hol van a helyünk tehát?

A válasz egyszerű és egyértelmű: mindig az evangéliumi értékek, az évezredes erkölcsi elveink alapján szerveződő politikai tevékenység mellett. „Amikor a politikai tevékenység összeütközésbe kerül az erkölcsi elvekkel, amelyek nem engednek meg kivételt, kompromisszumot vagy korlátozást, a katolikus elkötelezettség még nyilvánvalóbbá és felelősségteljesebbé válik” – folytatja a Hittani Kongregáció dokumentuma. A hívő embernek mindezek fényében mérlegelnie kell, hogy az éppen hazájának kormányát vezető pártok és az általuk elért eredmények egy jó vagy rossz gyümölcsökkel teli fa képét mutatják. Ha távlatokban gondolkodik, és így tekinti végig azokat az eredményeket, amelyek a korábbi kormányok szerepvállalása nyomán keletkeztek, meg tudja állapítani, hogy azok jó gyümölcsök voltak-e a keresztény erkölcs, tanítás, társadalmi iránymutatás szempontjából.

Ha a jövőbe tekint, akkor is az evangéliumi értékek fényében kell döntenie, hova áll. Ön odaállt a Momentum zászlaja alá. Sajnos ön összeütközésbe kerül az erkölcsi elvekkel, amelyek nem engednek meg kivételt, kompromisszumot vagy korlátozást. Miért is? Lehet, hogy nagyon „bulitrendi”, fiatalos a momentumos fiatalokkal együtt nyomulni, fotózkodni, lájkvadászni egyet, de ezzel nagyon súlyos károkat okoz. Papként, ha evangelizál, azért azt gondolom, megválasztja, hol teszi. Természetesen a bordélyház vagy egy homoszexuális bár is evangelizációs terület, de gondolom, ide nem jár sem ön, sem paptársai téríteni. Ez ugyanis ütközik egyházunk erkölcsi elveivel, és remélem, önnek is.

Nem akarom azt mondani, hogy a Momentum a magyar és európai politikai élet bordélyháza, azonban tény, hogy nyíltan támogatják a szexuális szabadosságot, az abortuszt és a melegházasságot, szabad morális prédává téve azokat
az alapvető isteni és emberi értékeket, amelyeket mi védünk. Tehetik, szabadság van.

Az, hogy ön közéjük áll, akár csak egy tüntire, a döntését, azt gondolom, mindenképpen a Hittani Kongregáció iránymutatása alapján kell meghoznia: „Egy jól megalapozott keresztény öntudat nem enged meg olyan politikai programra […] történő szavazást, amely ellentétes a hit és erkölcs alapvető tételeivel.

A keresztény hit szerves egységet alkot, és ezért nem lehetséges valamely részelemét kiragadni anélkül, hogy az egész katolikus tanítás ne sérülne.”

Tehát ha valaki a most működő ellenzék politikusainak megnyilatkozásait követi, azok már alapszinten kizárják a keresztény ember számára az azokkal való azonosulást. Nem engednek meg például azonosulást sem az iszlám hit tanításával szimpatizáló, sem az antiszemita kijelentésektől el nem határolódó, sem a homoszexuális házasságkötés lehetőségét, az abortuszt támogató politikai közösségekkel.

Nos, itt a baj. Olyan nincs, hogy kicsit momentumocskás vagyok, mert jól jön a lájk a blogoldalamhoz, kicsit meg nem vagyok momentumocskás, kicsit szűz is vagyok, meg kicsit nem is. Vagy gyereket szülök, vagy abortálom – ez az ultraliberális momentumocskázás, a katolikus, keresztény pedig a következő: vagy gyereket szülök, vagy gyereket szülök. A végén pont, jó nagy.

Az ön hite, a mi hitünk, a kétezer év alatt kikristályosodott tanítás, igazgyöngy, nem disznók elé való. A Momentum tüntetésén való részvétellel és szelfizéssel a következőt érte el: „Hát a Hodász atya is ott volt…” kezdetű mondatokkal jönnek-mennek, közlekednek a tinik a neten, vagy vágják negyvenes, ötvenes szüleik fejéhez a bármit is. Tehát mostantól mindaddig, amíg Hodász András nem határolódik el a nagyon zöld szexuális programot hirdető (fűvel-fával), az abortuszt zászlajára tűző, a „nyuggereket” gyalázó párttól, addig annyit sikerül elérnie, hogy az ön kiállása minimum elbizonytalanítja azokat a fiatalokat, akiket az evangéliumi értékek, az egyház tanítása szerint megfelelő erkölcsi alapelvekkel, a magunk gyarlóságaival, de nevelgettünk, nevelgetünk.

Ismétlem, ön szentelése óta nem magánember többé, mert akkor tudathasadásban élne. Ön élete minden pillanatában a maga gyarlóságával és esendőségével is Krisztus-hordozó. Ez óriási felelősség.

A tüntikézéssel, szelfizéssel szépen belerántották a csapdába, de ez volt a cél. Ugyanis bármilyen kiváló, fiatalokhoz remekül értő plébános, sokadjára fut politikai aknamezőre. Nyilván ha fut a „lájkszekér”, akkor hajlamos elhinni az ember fia, hogy mindenhez (is) ért.

El kell keserítenem: egyáltalán nincs így. A politika egy nagyon összetett és komoly, nagy felelősséggel járó dolog, körültekintést, mérlegelést, alapos ismereteket és rendkívül széles körű tájékozottságot igényel.

Például a magyarországi sajtószabadság kérdése. A magyar demokrácia harmincéves története nem túl hosszú még, de ahhoz eléggé, hogy ön és a Momentum megmondóemberei emlékeznének az 1994 utáni időkre. Segítek. Akkor én voltam nagyjából olyan idős, mint most ön. Volt olyan időszak, amikor a jobboldalnak egyetlen napilapja, televíziója és rádiója sem volt. Elég sokáig. És volt sajtószabadság, csak a jobboldalon nem volt meg az anyagi feltételrendszer médiumok működtetéséhez. Most a vicc kategória, hogy az ön részvételével politikai tüntetést rendeznek – vélelmezhetően nyugati megrendelésre, hogy legyen mit a tejbe aprítani a nagyon független hírcsatornákon – a magyar sajtószabadságért.
Úgy, L’art pour l’art-osan megkérdezem: „Nooormáááális?” Egyszerű a válasz: nem normális.

Ha rózsafüzérének ötvenöt bogát segítségül hívja a baloldali tulajdonú, hátterű, szellemiségű nagyobb, kisebb, még kisebb baloldali, kormánykritikus médiumok felsorolására, nem lesz elég. Ameddig leírhatjuk, hogy Magyarországon nincs sajtószabadság, na, addig van.

Az Index.hu ügyében is tájékozódhatna, lehetőleg ne csak az Indexről. A média üzlet. Független média nincs, ahogy semleges politikus sincs. Aki fizet, annak húzzák a nótáját. Akinek fontos az Index, az álljon mögé. Ötletem is van. Cégszerűen például az Altus vagy tehetős magánemberként Soros György. Ki fogja vissza őket? Így működik a szabad – de nem független – sajtó világa. A kérdés inkább az, hogy hol milyen színvonalon húzzák a muzsikát, igyekeznek lehetőleg tisztán játszani, vagy csak felelőtlenül bazseválnak.

Kedves Hodász atya! Ön most, úgy érzem, vagy önmagától, vagy tanácsadói miatt egy politikai aknamezőre sétált. Óvatosan vissza kellene hátrálnia. Egyúttal engedje meg, hogy a Mária Országa Imaközösség alapítójaként meghívjam egyik első pénteki rózsafüzér imádságunkra, amelyet Magyarországért mondunk a budai Várban található Mária anya-szobornál.
Pax et Bonum!

(A szerző teológus)